szinamond

2004/12/28
Megint csak egy email, ami rögtön annyira megváltoztat, nem érzek kellemes izgatottságot, csak majdhogynem letargiát. Azt látom, hogy még ha otthon van is, nincs otthon, hanem ahogy írja, disconnected. És ettől nem vagyok már Manó és ő is csak simán "d". Nem értem, miért nem hív fel, és csak az agyammal tudom, hogy hiányzom neki.

Pedig ha tudná, hogy továbbra is megbámulnak, de most nem azért, mert fehér vagyok, hanem a rózsaszín hajtincseim miatt. És holnap én leszel a ceremóniamester (wtf) B'ba esküvőjén, és csütörtökön állásinterjúra megyek. A fejemben pedig majdhogynem totális zűrzavar, ezt szeretném, nem ezt szeretném, és ha nem jött volna meg (ami késett), asszem elgondolkoztam volna, hogy most valóban mi legyen.

Traveling you know is addictive.
Home is where you make yourself belong.
Confused you can be for now (and forever?)
But try to make peace and fulfillment yours.

Ezt megint de szépen mondtam. Amindenit.


szinamondta 12/28/2004 09:21:00 PM


0 comments

. . .
2004/12/26
i miss you too so much, and i will be in your arms in hungary before you know it.

rabu rabu

danieru


óóó (és amúgy a karácsony miért múlt el ilyen gyorsan?)


szinamondta 12/26/2004 08:43:00 PM


0 comments

. . .
2004/12/25
Azt akartam, hogy a József jusson tovább. Cukifej.

Azt is, hogy Den legyen itt, noha Jamie-vel jól telt a nap. Volt pár órája az amszterdami út előtt, ezért átugrott Bécsből. Ezelőtt egy héttel Kakogawában láttam. Az ész megáll, hogy csak úgy hipp hopp, akármelyik kontinens a miénk.

Jetlag nem rulez. Ma reggel is hatkor ébredtem. És most be is bújok.


szinamondta 12/25/2004 10:15:00 PM


0 comments

. . .
2004/12/23
Iszonyú hosszúnak tűnt, mire hazaértem. Megnéztem két és fél filmet, ez a
robotos nem is rossz, annak elenére, hogy sci-fi. És persze a drágára gondoltam, ahogy ott állt a kapun kívül, míg én haladtam befelé. És amikor már csak pici pont lehettem a hosszú sor közepén, lassan elsétált. A repülőn ülni elég furcsa, főleg 14 órán keresztül. Eszembe jutott, vajon hogyan lehetséges egyáltalán a repülés? Mi tartja ezt a bazinagy gépet a levegőben, többszáz emberrel és többezer kilós csomagokkal a fedélzetén? Lehet, hogy az egész a valóságban nem is létezik, lásd Waking Life (mellesleg ez a film szerintem nagyon felkavaró. Miután megnéztük, alig bírtam elaludni.) Aztán jó itthon. Kivéve, hogy egyfolytában ott jár a fejemben, hogy koboldkoboldkobold.

Viszont örülök a főzelékeknek, meg a magyar kenyérnek. Annak ellenére, hogy iszonyú finom és különleges kajákat ettem Japánban, elég volt. Nem kell egy darabig táncoló garnélarák, ami jól meglepett: miután leharaptam a farkát, és a maradék uszonyt visszahelyeztem a tányéromra, víg rángatózásba kezdett. Friss hús...


szinamondta 12/23/2004 02:21:00 PM


0 comments

. . .
2004/12/21
Úgy, ahogy bepakoltam. Furcsa érzés újra továbbállni. Ennyi volt Japán, és egyelőre nem is tudom leírni, milyen volt. Csak az utolsó napokban annyi mindent csináltunk, hogy teljesen összemosódik a fejemben. Mindenki akart még velünk találkozni, és harmincadszor is el kellett mesélni, hogy a magyar nem szláv nyelv, paprikával főzünk, és tényleg olyan a magyar népviselet, amilyennek hiszik. Kicsit meg is sértődtem, mikor egy japán tanárnő a magyarokról áradozott, miközben a barátai fotóját nézte, amin egy orosz matrioskával álltak. Majd megkérdezte, hogyhogy ilyen széles vállúak az oroszok? És az én anyukám is ilyen? Neámmá, a magyar az nem orosz! De a felháborodásomnak kábé semennyi alapja sincs, mert ugye sokan a japánt sem tudnánk megkülönböztetni a vietnamitól, például.

Közben voltak nagy lelki-gondokodásaim, hogy mit is akarok, fenn tudjuk-e ezt tartani Dennel. És mindig megérzi, mikor a fejemben zűrzavar van, és rákérdez. És amikor nagyon fáradt voltam, valahogy hülyeségek jöttek ki a számon. És akkor megfagyott, és azt mondta, egyértelmű, hogy szakítani akarok vele. És hatalmas szomorúság szivárgott át a drága hátán keresztül, miután elfordult tőlem. De én szeretem őt. És nem tudtam igazán bocsánatot kérni tőle amiatt, hogy fájdalmat okoztam. Csak bújtam és bújtam és sírtam és sírtam.

És holnap reggel két ellenkező irányba repülünk. A következő közös állomás Budapest kell, hogy legyen.


szinamondta 12/21/2004 05:49:00 AM


0 comments

. . .
2004/12/20
Már megint sikerült könnyekben kitörnöm egy pár édes-szomorka mondat hatására. A 15 éves tanítványom, Naoka ezt írta, miután ellopták a bringáját és nem tudott eljönni az utolsó órára.

i'm happy to see you!!! thank you teach me English!! i've never tolk witha foreigner. and i am shy. so i will study more!! you tought me that when i speak English, i must loud voice! i will try mine's best!! Thank you so much!!! don't foget me!! i don't foget you!! i'm promiss. i'll miss you


És még mindig én vagyok a kawaii gaidzsin, akinek gyönyörű a bőre (uristen), vékony (hahaha) és lenyűgöző. Ma sushiztunk az egyik tanítványommal és thai barátnőjével, aki 20 perc után felajánlotta, milyen szívesen főzne nekem...

A hétvége csodálatos volt, tele nagylelkű és iszonyú vendégszerető emberekkel és fürdőzéssel és vegan kajával. De később többet, most egri Medinát iszunk, DJ Shadow és a többiek és együtt vagyunk.


szinamondta 12/20/2004 01:34:00 PM


0 comments

. . .
2004/12/16

Kobe,
Luminarie. Fénysétány az 1995-ös földrengés emlékére.


szinamondta 12/16/2004 04:27:00 PM


0 comments

. . .
Még mindig meglepődöm, amikor harmincas, öltönyös pasikat látok a "játékteremben" maximum pontot elérni a dobgép előtt (tisztára, mint egy igazi dobszerkó, kiválasztod a töbszáz dal közül, melyikre akarsz ütni, és igyekszel eltalálni a képernyőn futó összes kis mogyorót), vagy mikor az ugyancsak öltönyös pasikám alszik a videójátékja fölött a vonaton, vagy szombat éjjel az út közepén hever tökrészegen, alszik, kezében a nyitott telefonnal... Néha az az érzésem, tényleg munkamániások, elfolyottak és magányosak. És munka után sokaknak az első útja a pachinko place-be vezet, amiben száz meg száz játékautomata áll. Folyton tele vannak - és bármilyen isten hát mögötti faluban is tuti, hogy van legalább egy. Ja, és az italautomaták: minden sarkon, akár forró kávét, van, ahol rizst is lehet venni belőlük. Sőt, mi több: Kyotóban egy apró utcácskában olyat is találtunk, ami pornómagazinokra volt állítva. Ezen kívül dildót és felfújható babát is automatált.

Viszont az est öröme, hogy gyönyörűen nézünk ki a purikurás képeken. Apró matricák, csillagok és self designed firkák a mosolyunkkal. Heeeeeee, kawaii!


szinamondta 12/16/2004 04:08:00 PM


0 comments

. . .
2004/12/15
Végre
megjelent! Mi lenne, ha az új számba ezt írnám a butó előadásról:

arca fehérre volt maszkírozva és kopasz feje egyszerűséget sugallt

Ennyi eszem van...


szinamondta 12/15/2004 01:37:00 PM


0 comments

. . .
What a trip! We're on the top of a mountain, in Japan, watching the sunset. And I love you.

Eddig nem is tudtam, hogy Japán ennyire hegyes. Körös-körül csupa hegy, virágzó fákkal (december?) és csodálatos vörös juharokkal, pálmákkal meg fenyőkkel, és persze bambusszal. Felmotoroztunk tegnap az egyikhez, majdnem szétfagytunk ugyan az úton, főleg a térdkalácsom háborgott. Aztán nekiindultunk, hogy felérjünk a hegytetőre napnyugtára. Az első kihívás egy keskeny függőhíd volt, ami minden lépésre ingott egyet, és még ha nincs is tériszonyod, a lábadba nyilall a felismerés, hogy úgy kétszáz méter van alattad. Furcsa, hogy mikor előttem állt, a túloldalon, simán átmentem a hídon, de mikor visszaküldött a közepére, hogy lefotózzon, és ott álltam pár másodpercet, azt hittem, nem választ el nagyon sok a rosszulléttől.

És a hegy tetején járkálni olyan, mint egy óriásbálna gerincét tapodni. Két oldalt, ha nézel, alacsonyabb hegyek és közöttük beékelődve egy simavízű tó. Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...

Hazafelé újra megfagyás, aztán vacsikészítés. Magam nyúztam meg a halat! (Oké, valójában csak lehúztam a nagy szelet makréla bőrét.) Paprikás lisztben sütöttem, meg grilleztünk lazacot, volt saláta, sültkrumpli, meg apró tempurát is csináltam paprikából és répából (meg egresből répából és célklááábóóól). Micsoda lakoma!


szinamondta 12/15/2004 01:33:00 AM


0 comments

. . .
2004/12/13
Nem vártunk az utolsó pillanatig. Nem is tudom hogyan, de tegnap feljött a téma, hogy mi lesz ezután. Eléggé meglepődtem, mikor a kérdésemre azt válaszolta, hogy őszintén, nem is gondolkozott rajta, mert nem akar mást. És végigmentünk a lehetséges megoldásokon, de tulképp mindegyiket elvetettük.

Arról, hogy esetleg szakítsunk, azt mondta, attól még ugyanúgy szeretne. I can't not love you. And saying we should break up would break my heart. A nyitott kapcsolat hülyeség, bár akár elkerülhetetlenné is válhat. Szóval együtt maradunk, a kérdés persze az, hogy mikor látjuk egymást legközelebb. És ez kicsit rémisztő. A szilveszteri látogatást asszem elbuktuk (olcsó repjegy?), úgyhogy talán tavasszal. De mi lesz addig?

Mikor olyan közel feküdtünk egymáshoz, hogy a szuszogásunk is összeért, a világért sem keltem volna fel, bár zavart a csöpögő csap. Most még bármikor megfoghatom a kezét, vagy puszit a homlokára és akkor bokszolom a mellkasát, amikor jól esik. Viszont ezután a telefon vonalán mi jön át? Csak szavak. Azt mondta, bizonyos szempontból a kapcsolatunk az ideálja (ahogy nekem is), viszont nyilván iszonyú nehéz is. Meglepődtem, mert állítólag a nővére azt javasolta, nézzen Magyarországon önkéntes munkát vagy ösztöndíjat - eszerint Den beszélt vele rólunk és Cynth is támogatja (nyáron még azt mondta nekem, talán jobb, ha barátságban maradunk csak).

Szombaton az osakai klubban elképzeltem, hogy Pesten táncolunk, ott vannak a barátaim és ő is velem. Nem a tömeg az érdekes, hanem, hogy OTTHON legyek. Vele. Aztán ahogy egyre jobb lett a zene, egyre kevesebbet gondolkoztam, és jöttek elő a b-girl mozdulatok, ami odáig vezetett, hogy japán párocskák majdnem autogrammot kértek tőlem. Most már tényleg csak arra várok, hogy valaki felfedezzen. Egész éjjel fenn voltunk, reggel kilenckor ágybabújtunk két órára, aztán ebédre hivatalosak voltunk Kayoko-sanhoz. Ilyen isteni kaját! Hatalmas tálakon a friss zöldség és hal, tenger gyümölcsei, szilvamártás, meg ecetes uborkadarabok, rizzsel persze, és magad csináltad a saját sushidat. Nyamm! Meg volt gőzölt tojás, babdarabokkal az alján, meg miszo leves, meg finom rákos saláta. Csakhogy, a japánok furcsák ám: tudják ugyan, hogy vegetariánusok vagyunk, de mikor Den - már jóllakva - a salátán lévő kis darabkákra (aszittem, fokhagyma) rákérdezett, vendéglátónk mosolyogva közölte, disznóhús. Köszi. Mer a disznó nem hús.

Tofut látni sem akartam a szombati nap végén, mert reggel tíztől három órán át azt ettünk. Potosabban készítettünk! Egy "Erleben" nevű (haha) étteremben megtanultuk és próbáltuk, hogyan készül tofu a szójatejből. Érdekes volt, de mikor leerőltettem a szójatej fölét, frissen szedve, nem lett olyan jó kedvem. Haza is hoztunk a saját készítményből, úgyhogy jövő évig nem kéne venni új adagot.


szinamondta 12/13/2004 06:50:00 AM


0 comments

. . .
2004/12/10
Hello Everyone,

I know I haven't been very great at keeping contact but I have an excuse: neither have you... Just kidding! I had to come to the general conclusion that time is a bitch and it flies by unnoticed whatever you do. I have spent almost two months here in Japan and I have had a wonderful time - however, this culture is indeed very different from what I had experienced before and sometimes it leaves me with puzzled feelings.

We have travelled around a little and went to a lot of gorgeous temples and shrines, and of course, we visited famous Japanese gardens full of positive energy and harmony. These are my favorites! Besides the food, of course... I have tried various different kinds of raw things, and based on my experience I suggest that you go for the raw squid sushi only if you want to excercise your chewing muscles for about 30 minutes. It really is that hard. :) However, I like the okonomiyaki for example, which is a Japanese junk food; they sell it at stands on the street too, it's little dough balls with pieces of octopus inside. Caution, the inside is real hot!

Apart from taking the Buddhist stance, I have been trying to keep it real :) - check out the "West Side" picture; we were walking in a far-away Buddhist town called Koyasan and we saw this random sign on a building. Yeah, we've had quite a few laughs about "Engrish", the language particular to Japan (e.g. one cute sign in a hostel said "Wash hands to avoid poisoning". Dan also bought a hoodie because the big monkey on the front says: "Sometimes I wish I could fly." And the writing on the back is: "And become the bird that flaps the sky" - can anyone beat this?).

All in all, I am doing good and think a lot about you. I am going home to Hungary on December 22 and I'll have my last university exam (defense of my thesis) in January; I want to do some freelance writing after that and who knows, maybe visit you all sometime soon. Unless you come and visit me before!!! I hope you are doing fine; drop me a line if you have a chance.

Peace and much love,
E.



szinamondta 12/10/2004 04:17:00 AM


0 comments

. . .
2004/12/08
Az a helyzet, hogy azt hiszem, a blog nem tükrözi a valóságot (miért, mi tudná? Platón jót röhögne ezen). Nem írtam le ugyanis konkrétan sosem, hogy boldog vagyok.

Az, hogy vannak dolgok, amik kellemetlenek vagy amiket nem értek, nem von le semmit annak a ténynek az értékéből, hogy Den az, akivel eddig a legharmonikusabb kapcsolatom volt. Szeretem, még akkor is, ha ez a szerelem változik. Odafigyel rám, megért, kíváncsi rám, és kimutatja, hogy szerelmes belém.

It will be so much colder and lonelier after you leave.

I won't be able to look at the house without you in it any more when you leave.

Good morning my little cutiepie. Pusziözön.

Minden nap elmondja. És azt is, hogy ő most a mostnak él, és utálja még a legkisebb összezördülést és silent treatmentet is, mert olyan kevés az időnk. És tényleg el akar jönni Magyarországra egyszer, az is lehet, hogy szilveszterkor. De ennek ellenére a jövő évet Japánban tervezi. Persze ha lenne Pesten valami, oda is költözne, de erre nem építhet. Ez érthető.

Viszont én sem építhetek arra, hogy majd a jövő tavasszal esetleg találkozunk valahogy. És aztán? Egyértelmű, hogy ezt mind meg kell beszélnünk, de még nem. Van még röpke két hetünk.


szinamondta 12/08/2004 02:51:00 AM


0 comments

. . .
2004/12/07
Pár jótanács:

Japánban ne próbálj térkép alapján tájékozódni. Nemcsak, hogy minden térkép el van aszva, de mivel nincsenek utcanevek, hiába is keresnéd őket.

Ha úgy érzed, elvesztél, ne kérj útbaigazítást japánoktól. Segíteni akarnak, de a térképet épp annyira nem tudják olvasni, mint te. Plusz még zavarba is jönnek (és azt mondják, rájtoo endo sztréjtto) és tuti, hogy az ellenkező irányt javasolják.

Semmiképp ne gondolg azt, hogy létezik alternatív útvonal. Ha egyszer odatalálsz valahová, ragaszkodj ahhoz az úthoz, kivéve, ha imádod a "megint rohadtul elvesztem"-érzést.

Ne vegyél fel fűzős cipőt. Ki-be csusszanni egyszerűbb, mint próbafülkébe, vécébe, galériába, tatamiszobába lépés előtt és után kötögetni.

Utcán evésről ne is álmodj. Még a pékségben frissen vásárolt vörösbabkrémes buktát sem illik tesztelni mások szeme láttára.

Ha boltba lépsz, és ezt az automata "irassaimaszeeee" kiáltással díjazza, ne rezzenj össze. Talán már megszokod, miután mindenhol ezzel üdvözölnek. Étteremben lehet, hogy az első pincér tapsol két nagyot, mire az egész étterem együtt üvölti rád. Üdvöz légy. Kábé annyira nem tudsz rá mit válaszolni, mint Amerikában arra, hogy 'tsup.

Szokd meg, hogy mindenki szürcsöl (levest, tésztát, levesestésztát). Időnként böfög is.

Tudni fogják (ó, komolyan?), hogy külföldi vagy. Lehet, hogy nem ülnek le melléd, és az is lehet, hogy a melletted álló kiscsaj rólad fecseg. Úgysem érted (vagy?).

A miért-et egy időre töröld a szótáradból. Egy csomó minden nem magyarázható meg.

Talán az sem, miért nem éreztem olyan jól magam Tokyóban. Tagadhatatlan, hogy honvágyam volt (nem is olyan ritkán jön elő), és nem éreztem a várost. Hatalmas, iszonyú sokat kell utazgatni benne, és csak úgy hömpölyögnek az embertömegek. Észveszejtő, és csak kevés finomság, megkapó apróság jellemzi.

És Dennel is furcsa néha. Asszem parázok azon, hogy mi lesz ezután. Mert a terveink nagyon nem keresztezik egymást, annak ellenére, hogy "rabu rabu" van.
Jobb lenne talán megszakítani, mint hogy a távolság-idő kollektíva hűtse ki?


szinamondta 12/07/2004 01:57:00 PM


0 comments

. . .
2004/12/06
Megjöttünk Tokyóból. Sokkal nagyobb izgalom viszont, hogy kipucoltattam vele a cipőjét, és kitettük mindkettőnkét az ablakba. És már itt is járt(am) a Mikulás, csak ő még nem tudja.

Egy-két-há, szaloncukipróba, egy-két-há.


szinamondta 12/06/2004 03:50:00 PM


0 comments

. . .
2004/12/03

darumadár

Mindenki ismeri Sasaki
Sadako történetét, még ha nem is név szerint. Ez a kislány két éves volt, amikor az amerikaiak ledobták az A-bombát Hiroshimára. A robbanás központjától (ground zero) kevesebb, mint egy kilométerre tartózkodtak, mégis úgy tűnt, hogy egészséges gyermek lesz belőle. Menekülés közben ugyan elérte őket a fekete eső, az energiavihar által felröpített földi mocsok, ami aztán hatalmas fekete vízcseppek formájában hullott vissza az iszonyatosan szomjas (füst és lángok mindenütt) emberekre. Sadako mégis erős gyermekké cseperedett, élsportoló volt, de tizenegy éves korában kiderült, hogy leukémiás. Ezért kezdett el papírdarukat hajtogatni - a daru az egészség szimbóluma -, hitt a mondában, miszerint ha meghajtogat ezer madarat, meggyógyul. Mielőtt tizenkét évesen meghalt, jóval több madár vette körül, sőt volt közöttük olyan apró, amit csak csipesszel bírt elkészíteni.

A barátai és ismeretlenek azóta is hajtogatják a darvakat, ami mára a béke szimbóluma lett. Hiroshimában a szobor mellett ma is gyűjtik a papírmadár-füzéreket; a sok színes origami - úgy hallottam - azt az egy sort dalolja, ami az emlékmű talapzatán áll. This is our cry, This is our prayer, Peace in the world.

Kár, hogy nem elég hangosan. Ja nem, bocs, az ember a süket.


szinamondta 12/03/2004 03:37:00 AM


0 comments

. . .





This page is powered by Blogger. Is yours?