szinamond

2010/02/14
A szomorúságon és önmarcangoláson túl van ez már, jelenleg a csalódottság hágott a tetőfokára. Kezdi elérni a célját, nevezetesen, hogy gyűlöljem.

Hogy miért, azt máig nem tudom.

De kezdem gyűlölni. Azért, amiért egy imádnivaló, törődő, szexi, intelligens, olvasott, vicces, gondoskodó és türelmes emberből egy idegbeteg, érzéketlen, kegyetlen és végtelenül rideg, érzelemmentes überfasszá változott.

A két hét "gondolkodási idő" letelte előtt egy nappal (miután múlt héten egy szép emailben megírtam neki, hogy tudom, hogy tudok többet adni, és az eddigieknél mi sokkal jobbat érdemlünk) felhívtam.

Nem vette fel.

Még egyszer hívtam két óra múlva. Azt sem vette fel.

Erre írtam neki egy sms-t, hogy legyen szíves, még ma hívjon fel, mert fontos.

Semmi válasz az ég világon. Ehelyett a fb-os képét, ami nálunk készült az erkélyen, lecserélte egy majoméra, amit feltehetően az elmúlt hétvégén készített, amikor Entebbében itta szét az agyát.

Are you sure you want to remove contact to k. p.?

Yes.

Levegő kifúj, akkor most továbblépünk.

(Yeah right. Kibaszottul nincs lezárva ez, hogyan lehetnék más, mint zombi?)

Mivel érdemeltem ezt ki, kérdezné mellét verve az önsajnáló nő, miközben fekete szempillafesték csorog szanaszét a képén. Nekem már nem folyik, de a kérdés nem olyan légből kapott.

Labels: , ,



szinamondta 2/14/2010 09:24:00 PM


3 comments

. . .
2010/02/12

Labels: , ,



szinamondta 2/12/2010 10:44:00 PM


0 comments

. . .
2010/02/05
Visszatekintve meg tudom érteni, hogy úgy érezte, semmibe veszem. Visszhangzanak a fülemben a fajsúlyos mondatai, amelyeket meghallottam ugyan, de nem éreztem át a fontosságukat. Vagy nem gondoltam, hogy bármit is tennem kellene.

A ruandai útunkról hazafelé megálltunk Kampalában, és amikor a hotel erkélyéről bámultuk a város fényeit, valamin azt hiszem, agonizált. Majd ezt mondta:

„I want to be the most important person in your life.” Mindezt mondjuk azután, hogy a Kivu-tónál feltárta előttem az előző (öt évvel ezelőtti) kapcsolatát, amely óta nem volt szerelmes.

És arra jutott, hogy mindketten a second best thing vagyunk a másiknak. Hát most ez jött elő, hatványozottan. (We make the greatest friends. But we are lousy lovers.)

I’ve made you the centre of my universe,” mondta.

„You have no fuckin’ idea...,” mondta ismételten.

És az sms-ek: „What colour do you want the curtains?”

A legutóbbi pedig, miután visszajöttem Darfúrból: „Habibiii..I want to squeeze you and not let you goooo.!! This is insane!! Can I kidnap you..please?? Missing you. Sweet dreams.”

Én pedig .. semmi jelét nem mutattam annak, hogy mi összetartoznánk. Például külön repülőgéppel jöttem haza Ugandából.

Vagy felkaptam a vizet, amikor meglepetésből beállított a lakásban.

És egy vadidegen csajjal táncoltam Nairobiban. Aminek akkora veszekedés lett a vége ott helyben, hogy azt hittem, elhagyom az agyamat. Egész testében remegett. El akart lökni magától, miközben ölelt is.

Azt hiszem, ilyesmire gondol, amikor azt állítja, hogy soha nem kellett nekem. Úgy bántam vele, mint a cipőtalppal.

Mea culpa. Mea maxima culpa.

Labels: , , ,



szinamondta 2/05/2010 04:11:00 PM


0 comments

. . .
2010/02/03
Még csak annyi, hogy nem vagyok kész keresztülmenni még egy elváláson kb. másfél évvel a legutóbbi után.

Épp csak hogy feldolgoztam volna amazt, most meg szemben állok egy fiúval, aki azért próbál elfelejteni, mert nem hiszi el, hogy tényleg szerettem.

"I never felt so unwanted in a relationship."

És megöleltük egymást és puszilta az arcomat, de az egész olyan búcsúízű volt, mintha épp csak vigasztalna.

A levelet, amit írtam neki, összetéptem az orra előtt a ridegsége és konoksága miatt, ha már megverni nem verhettem meg.

Másnap, mikor hazaértem az üres lakásba -- a kulcsát visszacsúsztatta az ajtó alatt, aúúú! --, nem találtam semmilyen szemetesben a fecniket.

"You were the best thing that happened to me in the past two years." Bárcsak, bárcsak eljutna az agyáig ez a mondás.

Labels: , ,



szinamondta 2/03/2010 09:12:00 PM


0 comments

. . .
Körülbelül tizenöt, majdnem húsz év után saját szántamból elmentem templomba vasárnap. M., dél-szudáni, nagyon cuki, ötvenöt körüli munkatársnőm jár, ígyhát meghívattam magam a protestáns istentiszteletre. Pár órával K. érkezése előtt.

Azt hittem, több lesz az átlényegült, afrikai éneklés. Viszont az egyik felolvasott passzus (asszem a Good News Bible-ból) és annak az értelmezése nagyon tetszett.

Arról szólt, hogy mindannyian atléták vagyunk. Ha el akarjuk érni a célt, ha nyerni akarunk, akkor fel kell adni bizonyos dolgokat: nem zabálhatjuk degeszre magunkat a legfinomabb étkekkel, nem henyélhetünk, szigorú időbeosztást kell tartanunk, és imádkoznunk kell.

Az utóbbit nem vonatkoztattam magamra, de a többit igen. Ha nagyon szeretné az ember elérni a célját, akkor küzdenie kell érte és valóban le kell mondani egyről s másról. Na én erre K. esetében (nyilván mire vonatkoztattam az egész példázatot) túl későn jöttem rá.

Mégpedig, hogy igenis kész lennék lemondani az elidegenítő, fájdalmas szabadságvágyam egy részéről. Hogy nem tarthatom folyamatosan önmagamat a középpontban. Hogy simulékonyabbnak kell lennem és keresnem a másik kedvét.

Amikor Dél-Afrikába mentünk, egy kívánsága volt. Hogy szálljunk meg Knysna közelében egy ódon kastélyban, ahol világítás sincs csak gyertyával, és zuhanyozni vödörből lehet. Nem jutottunk el oda. Mert én idővel lebeszéltem róla, mondván, úgysem töltünk a szálláson semennyi időt, csak pénzkidobás volna.

Mint annyit mindent, ezt is annak rendje szerint bánom.

Rájöttem, hogy passzív agresszív vagyok.

Labels: , , , ,



szinamondta 2/03/2010 07:41:00 PM


2 comments

. . .
2010/02/01
Mindenféle szteroidok és tudatmódosító nélkül is úgy vert a szívem, miközben vártam rá a reptéren tegnap éjjel, hogy majd kiugrott a mellyemből.

Fent voltunk az első allahakbarig, beszélgettünk.

Aztán sírtam. Nem volt jó ötlet. (Minél kevésbé akarom, a férfi annál jobban akar. És fordítva.)

Próbáltam megértetni vele, hogy mennyire számít. Az a falrahányt borsó-jelenség.

"e: You broke my heart, motherfucker."

"k: You totally fucked me up, biyatch."


Nem vettem észre, amíg itt volt tőlem egy karnyújtásnyira, hogy ez az, amit igazán szeretnék.

Ő az, amit igazán szeretnék.

A 2010-es évem legnagyobb és legőszintébb kívánsága: higgyel el az én karmám, hogy szerelmes vagyok bele. Fülig.

Annyira, hogy sajog.

I wish you could see my heart. Its turmoil. The pain and the passion. All there for you. The colour will be Yellow. Ezt suttogtam magamban, amikor távozott.

Labels: , , ,



szinamondta 2/01/2010 11:14:00 AM


2 comments

. . .





This page is powered by Blogger. Is yours?