szinamond

2003/05/20
A mai meglepetés: kaptam a BKV-től egy levelet. Az állt benne, hogy fizessek kilencezeriksz forintot, mert amikor márciusban az M3-on utaztam, nem volt nálam jegy és a pótdíjat sem fizettem be.

Hm. Az hagyján, hogy nem kaptam előzetes felszólítást (vagy az normális, hogy rögtön csaknem egy tízesről küldenek ki számlát?), a nagyobb gáz az, hogy engem nem kaptak el az ellenőrök. Tisztességes polgár módjára közlekedem általában (ami egyébként a fentieket alapul véve teljesen fölösleges), és a leghalványabb emlékem sincs arról, hogy megbüntettek volna. A para az egészben, hogy akkor viszont honnan vették a címemet… BeKeVeRT.

Holnap reggel – illetve hajnali 5-kor indulunk Olaszországba. Ha minden igaz, délután egykor újra látom Silt. Akit egy éve nem. Furcsa lesz biztosan, főleg, ha arra gondolok, hogy az ékes német nyelvet használva a személyiségem extrahűvös lesz. Bár lehet, hogy csak én érzem így. De azt hiszem, teljesen igaz, hogy a különböző nyelvek valahogy másfajta identitást rendelnek az emberhez – minimum máshogy fejezem ki magam. Vagy egyszerűen csak a nyelv hangzása az, ami átragad az emberre. A német meg nem épp az a kis könnyed nyelv. Teletömnek majd pasztával, meg a fagyit sem hagyhatom ki biztosan. Viszek kellemes magyar zenéket ajándékba – ez is milyen hülyeség, mindegyikről kiderült, hogy totál mélabús. Nekem mondjuk bejön a melankólia, de másnak? Azt hiszem, az Orlandóban írta V. Woolf, hogy a boldogságot épp csak egy hajszál választja el a melankóliától. Ez meg is magyarázná, miért tud annyira komorba váltani az arcom egy-egy boldogabb (?) pillanat után. De mondjuk azt nem, hogy miért vagyok mostanában folyamatosan búval kibélelve. Ez sem igaz így teljesen, egyszerűen csak ignoráns (bocs) vagyok. Irgumburgum a fejemre.

Tegnapi (bár vérvételen már megszokott) flash: az asszisztensnő lepadlózott a vénámtól. "Hogy ez milyen gyönyörű! Ha csak a karját látnám, megkérdezném, milyen fizikai munkát végez." Ütöm a billentyűzetet. Erről jutott eszembe életem egyik legérdekesebb bókja: "a legszexibb benned az, hogy a szemed alatt átlátszanak a kis zöld erek". Asszem vámpírokkal kellene barátkoznom.


szinamondta 5/20/2003 07:28:00 PM


0 comments

. . .

0 Comments:

Post a Comment

<< Home






This page is powered by Blogger. Is yours?