Napjaim legnagyobb élménye: a hajnali görkocsolyázás. Mert hajnali négykor az emberek úgy döntenek, nincs már értelme lefeküdni a napfelkelte előtt, pláne, ha napfogyatkozás van beígérve. Ezért hazatérnek a buliból, a tömegközlekedés (hiánya) épp kellően húzza az időt, hogy otthon épp csak fel kelljen csatolni a görgőt. De előtte lehet nevetni egyet a 6É-re feltörekvő ifjúságon és a szánalmas részeg alakon: szerencsétlen úgy lógott le öt percen keresztül a degeszre tömött buszról, mint szőlőfürtről a csoffadt szőlőszem.

Szóval korit fel, ki kell találni, hová is érjünk oda gyorsan. A Kossuth tér felé imádnivaló a csönd, csak egy-két kutya és sétáltatója az utcán (a múltkor láttam egy kakisládát, kíváncsi vagyok, kell-e néha üríteni). Odaérve ráébredünk (energiánk fogytán), innen nem látszik semmi. Jó, legyen a Jászai, reménykedve. Még innen sem. Menjünk kicsit felfelé a hídon. A házak felett már egyre világosabb az ég, ezt megint elbénáztuk. Nem, menjünk csak még egy kicsit. Hisz ott meg állnak szemben páran, még nézőszemüvegük is van.

Mikor megfordultam Keletnek, meglepődtem nagyon. Tényleg szép volt, ahogy C-alakban, kissé elhasalva (hanyattfekve?) jött fel a nap. Azt akartam, hogy más is tudja, milyen csodás ez, de miután nagyvagányan belenéztem párszor a napba, nem láttam a mobilomon a karaktereket. Hazafelé úgy éreztem, megint én lettem Ezoterike: ne mondja senki, hogy a hajnal nem tisztít meg, pláne, mikor ilyen. Az más, hogy a délután megint meghozza a rosszkedvet, de annak is van oka. Utálom, ha tekintet nélkül kezelnek. Wenn man keine Rücksicht nimmt.

Na már most, a boldogság, az megint más. A boldogság emberi dolog, nem isteni, és a boldogság keresése az, amit szerelemnek nevezhetünk. Ez a szerelem, a földi szerelem, fegyverszünet a metamorfok között, ideiglenes megállapodás arról, hogy amíg csókolóznak vagy fogják egymás kezét, nem váltanak alakot.

Rushdie írta. Meg szerintem se váltsanak alakot.

szinamondta 6/01/2003 10:47:00 PM

0 comments

. . .