Már a végemet rúgom itthon, de elég kedélyesen. Nem volt most mondjuk semmiféle dorbézolás, csak inkább otthoni, kedves-kényelmes duruzsolás Barkánál, aztán Lénikénél. A szerda reggel az amerikai nagykövetségen telt, ahol volt időm megfigyelni a szép nyakkendőket. Elképzeltem, ahogy belefúrom az arcomat egy ilyen kellemeskék-halványrózsaszín csíkos selyemfényű nyakkendőbe. Az ilyennek biztos az illata is nagyon finom. De nem tetsztett a hozzá tartozó nadrág. Lefelé szűkült, és hülyén esett a szép yuppie-cipőre. Trottyos volt. Ki hord ma már ilyet? Vagy lehet, hogy most ez a fazon jön újra vissza? Miközben a kihallgatásra vártam, a könyvemből fel-felpillantva a velem szemben ülő bankszféra-párt figyeltem, csak úgy csillogtak. De komolyan, bírtam a vidám, jómódú fejüket, a trendi öltözéküket, könnyedség sugárzott belőlük. És vicces volt a csaj chipmunk-vigyora. Csipetcsapat hajrá.

Szerencsére simán megkaptam a vízumot, bár azt a kérdést, hogy vajon hányan tanulnak az Angol-Amerikai Intézetben, nem igazán tudtam értelmezni. Utána irány a legkedvencebb kávézó, olvasgatás és kis csevej, majd látogatás uncsinővérnél. Szerencsétlenem mintegy fél éve ágyhoz van kötve egy elcseszett diagnózis miatt. Ja, bocs, mégsem csak szalagszakadás van a térdedben, hanem el is törött. Úgyhogy most megoperálunk, pár hónapig még fekszel, aztán gyógytornázgatod egy kicsit, és tudjuk jól, hogy közben a porcaid lekoptatták a csontodat és egészen addig csiszatolni is fogják, amíg meg nem erősödik az izmod, de ez van. Addig meg mondjuk kötögess vagy hímezzél. Sportról azután se álmodj. Azt hiszem, eléggé ki lennék akadva, ha valaki csak úgy elvenne az életemből olyan három vagy még több hónapot. Ütném a fejemet otthon egyedül.

Léni húzott nekem cigánykártyát. Azt mondta, ne pofázzak bele és nem is nyúlhatok hozzá, mert a kártyát csak egy ember uralhatja és az az övé. Oké. Na, mire húzzak? Mittomén. Első kör legyen a szerelem. Első lap: Halál. Khm. Második: Bíró. Harmadik: Vágy. Nem ijedtem meg annyira, de azért milyen az, hogy életem első jóslásának legelső lapja ennyire baljós és gáz? És mindez Léni-jósnő szerint annyit tesz, hogy történik valami rossz és szomorú, ami aztán gondolkodásra késztet (amit amúgy nyilván nem teszek), és rájövök a nagy igazságra. Aztán érkezik valami kellemes. Juhhii. Már alig várom.

Aztán találkoztam még Nic-kel és megint rájöttem, hogy mennyire szeretem. És irigy is vagyok egy kicsit, de ezt hagyjuk. Egyszer megbeszéltük, hogy a leggázabb dolog az életben a kihagyott pillanat. Amiről a következőben már tudott, hogy ezt nem így akartad, meg kellett volna tenni. Egy elszalasztott ölelés például. Vagy egy elbénázott vigyor, vagy egy hátra-nem-fordulás, amikor a lehelete a fülem mellett oson el. De én döntöttem így, és így fontos nekem. Cincin. Azért egyszer visszacsiklandozhattam volna.

szinamondta 7/24/2003 11:13:00 PM

0 comments

. . .