A tunyulás elleni legjobb módszer: el kell menni futni. Ahh, újjászülettem végre. És visszafelé, az út mentén majdnem beleléptem egy kilapított verébbe. Úgy jártam, mint Moszat, csak én nem bámultam bele a kifacsart zsigergóc pofájába. Elnéztem tapintatosan.

Kicsi Soog legörbült szájjal azt mondta, most jött rá, hogy már nem olyan a kapcsolatunk, mint régen. És pont most, mikor elmész. Tudom, nekem is szar ettől. De ha megvannak a pillanatok, azok nem kárpótolnak? Legalább valamennyire.

Egyébként ez a "mindjárt elmegyek" állapot elég fos. Mármint, itt most nincs double entendre, arról beszélek, hogy egyik lábam még itthon, másik meg már az óceán túlpartján. Ilyenkor az ember nem tud magával mit kezdeni. És tele van a feje. Gondolatban mindig csomagolok kifelé a bőrönből: azt lesz a legnehezebb eldönteni, mit ne vigyek magammal. Te jó ég! Egy év. Mi lesz a kedvenc cuccaimmal?

És Nefrit hangzóanyag-lejátszójával mi lett?

szinamondta 7/07/2003 10:44:00 PM

0 comments

. . .