Jobbnál jobb szavakat hallok. Kezdem irigyelni a körülöttem élő embereket, hogy csak úgy sziporkáznak. Viszont ők nem (mindig) veszik észre.

Nagymamán például ma elkezdett legyeket vadászni. És soha nem sikerült lecsapnia az egyiket, amelyik állítólag állandóan rászállt és nem hagyta békén. Megpróbáltam, de mire lecsaptam volna, már elrepült. A fene az ilyen ámokfutó legyekbe. Ámokfutó légy. Nagyon jó.

A másikat a kozmetikában hallottam. A szomszédos fülkében két ezoterikus nő magyarázott éppen, azt is mondták, hogy nem szabad sok ásványvizet inni. Nem tudom, hogyan lyukadtak ki végül oda, de megállapították, hogy a katonanők, tudod ezek a vállalkozó-félék, elvesztették a nőiességüket teljesen. Hm. Katonanő. Ez is jó.

Kezdek besózodni. Mennék is, meg maradnék is persze. Ma fixáltuk a kanadai programot, megyünk Stradfordba a Shakespeare-fesztiválra, megnézünk egy backstage túrát, aztán kirándulunk Niagara-on-the-Lake-ben és a mormonoknak is mondunk egy halót St. Jacobsban. Hurrá, pont ezeket szerettem volna. És a telefonban mondta Karika magyar-angolul, hogy Szeörbűsz. Hányok az amerikai errtől, de pedig biztos rám is ragad belőle.


A képen látható túrórudi mű. És nem az enyém.

Tárkonyos csirkeraguleves, juhtúrós sztrapacska, krumplisbere (azaz tócsi vagy cicege), finom magyar kenyér és magos cipó, pilótakeksz és: túrórudiii! Ez az, ami miatt nem izgulok, hogy Amerikában fogok meghízni. Mert az edzés már itt megkezdődött, az „eszem belőle, amíg lehet”-jelszó alatt. De télleg, miért ne, ott úgyis csak a dzsank marad.

szinamondta 8/14/2003 11:47:00 PM

0 comments

. . .