Megjöttem barnán és bambán. Nem tudom, félig üres vagyok, de mégis várakozó. Jöjjön, ami jött az elmúlt héten.

Szombat-vasárnap

Kocsiút az éjszakában. Horvátország felé autózva a kapcsolatom Sooggal kezdett olyan lenni, mint azelőtt. Imádom, amikor nyugodt, mókás, kicsit tunya és gyerekes. Olyan, amilyennek egy normál kishúgnak (aki persze nagykorú) lennie kell. Azt is megszoktam, hogy mindenki őt nézi idősebbnek, és a pasik egyértelműen utána fordulnak meg. Ezért nem is lep meg, hogy a hétfői hajókirándulás idegenvezetője elhívja bulizni. Akit persze visszautasít. A legjobb mégis az a közös poéngyártáson kívül, hogy egyszercsak elkezdi mesélni, milyen aggályai vannak a kétéves kapcsolatával kapcsolatban. Hogy számít, amit gondolok, és asszem az számít leginkább.

Hogy hívják az aluljáróban technocolt szívó gonosz öregasszonyt?
Szipurtyó.

A vasárnapi délelőtt derült égből villámló csapása: meghalt nagyapám. A körözöttmester. Nem akarom elhinni. Hisz még egy hónapja is kb. 60-nak nézte az ember 82 helyett, ilyen fitt és erős öregembert nem sokat láttam. Nem tudok mást elképzelni, mint, hogy megunta itt. Tulajdonképp elbúcsúzott mindenkitől, az utóbbi hetekben látott mindenkit, akit szeretett. Nem igen volt, ami itt tartsa. Azért nem tudok szomorú lenni emiatt, mert úgy érzem, neki így lett kerek. Ami inkább megriaszt, az az, hogy ezzel a családi szokások is kezdenek kihalni. Nem elég, hogy nincs többé futkosás a régi lakás hatamas előszobájában, nincs karácsonyi miszmasz, amit csak nagymamám tudott készíteni, nincs közös fojtott várakozás a kisszobában, és a piros titokretikül is rég hiányzik, amiben olykor-olykor kutatni lehetett a régiszagú púderok és az avítt rúzsok között. Most már nem lesz körözött sem, nem fogja megnyomkodni a mandulámat soha és azt mondani, hogy Jó nagyok. Ki kell venni. Nem fog elintegetni minket a balatoni nyaraló teraszán állva, mint ahogy lehet, hogy a nyaraló sem lesz már. Nem fog erősen magához ölelni, és a barátaim kezét sem fogja többé órákig szorongatni, és nem vág be két hatalmas tejszínes tortaszeletet a cukorbetegsége ellenére. Más ennyitől már rég feldobta volna a talpát. Az zavar igazán, hogy nem ismertem. Inkább tiszteltem, de soha nem kerültem közel hozzá.

A héten még

A tenger gyönyörű. A szél sós és az ember ragad. Az ember szomjas és éhes is, és eszik finom főtt rákot és kagylót, és olvas. És minden szemérem nélkül járkál monokiniben a strandon, egyedül az zavarja kicsit tán, mikor az étterem előtt kell elmenni a tusolóhoz. Mindegy, úgyis kinézek tizenhétnek (bár ez ebből a szempontból lehet, hogy mindegy). És búvárkodtam is, egyszer nyeltem be hatalmasat, de aztán már jó volt nézni, ahogy táplálkoznak a halak ott lent. Rágták a moszatot, és egyszer egy rajt messziről kiszúrtam, ahogy a pikkelyükön megcsillant a fény. Erről jut eszembe: egy hevenyészett személyiségteszt egyik kérdésére azt válaszoltam két hónapja, hogy a kedvenc állatom a hal. Mert olyan szép színes az uszonya, ahogy játszik rajta a fény. Ez állítólag azt jelenti, hogy olyan pasit keresek, aki ilyen kedvesen színes. Hm.

Napozás, Trieszt, Lénike lelki támasztása sms-ben, odaröppenéssel való és egyben testi fenyegetése, hogy végre észhez térjen. Hálája nem marad el. :) Azt hiszem, sírnék a lila száridtól, attól, hogy megjelensz, az édességedtől és végül attól, hogy képes vagy felpofozni :) Köszönöm!

Itthon

Email Siltől: naná, hogy nem maradt hely számukra a padovai buszon. Valószínű így, hogy nem fogom látni egy darabig, ami akár egy év is lehet megint. És pont azért, mert ugyanolyan, mint én. Határozatlan, kissé paralény, ugyanakkor nagyon-nagyon ragaszkodó és érzékeny.

És megkaptam az international buddy-m email címét. Egy chilei fickó lesz a bátorítóm (izé. haverom?) a Trinity-n. The International Student Buddy program is an informal means of linking incoming international students to returning Trinity students who know the ropes. It would be wonderful for the two of you to have lunch now and then or go on an outing together. Be is mutatkozom neki. Hi, I'm from Hungary, Europe.

szinamondta 8/01/2003 11:09:00 PM

0 comments

. . .