szinamond

2003/09/19
Azt hiszem, túl vagyok az eddigi legizgalmasabb órámon. Nagyonnagyon élénk volt, annak köszönhetően, hogy kábé rasszista indulatok törtek elő néhány diákból. Az egyik fekete fiú tartott előadást a hip hop eredetéből, és mikor a mai helyzetre került sor, persze előjött Eminem. Erre a gyerek valami olyasmit mond, hogy Eminem csak egy kis fehér mitugrász, aki alázza a zenéjüket. Hm. Eléggé meglepődtem. Nagyon konkrétan fehérellenes néhány fekete itt, amit részben meg tudok érteni, minden okuk megvan rá, másrészt viszont nem kéne a gyűlöletet az ítéletnapig gyűrűztetni. Teljesen mindegy, hogy a feketétől a fehérig vagy a fehértől a feketéig.


gyűrölet

Iszonyú sok táncos könyv van a könyvtárban, tisztára feldobódtam. Találtam egy nagyon szépet a butóról, Shades of Darkness. Alig várom, hogy kivehessem, de előbb még itt van előttem húszmillió kötelező, meg előadást is kell tartanom. Ha már ilyen tánciákus vagyok, kiválasztottam a b-boyingot. Úgyhogy igyekszem művelődni breakelésből. Közben meg kénytelen vagyok kiröhögni magam. Még a suli kezdetén kivettem pár könyvet, gondoltam, elpihennek a polcomon, amíg nem használjuk őket az órán. Aztán múlt héten megvettem azt az
indiánkaszinós könyvet, aminek nagyon kevés értelme volt. Kénytelen voltam, mert a könyvtárból már valaki kivette. Ma rendezgettem a visszavinnivalókat, és hát rájöttem, hogy én voltam az a buzgó, aki a második héten lecsapott eme hasznos olvasmányra. Gratulaszinamandula.

Nemtom miért, de ezek állandóan üvöltenek. Az utcán. Most is. A szemetüket meg csak úgy kiteszik a koleszfolyosóra meg a mosdó közepére. Mert reggel jön a latino takarítónő, az majd úgyis rendet rak. Gondolják, gondolom. Vagy nem tudom, lehet, hogy nem fut át az agyukon egy halvány gondolat sem. Tényleg nem értem. Pedig volt gyerekszobájuk, talán túl tágas is. Csak valszeg elég üres lehetett.


szinamondta 9/19/2003 07:07:00 AM


0 comments

. . .

0 Comments:

Post a Comment

<< Home






This page is powered by Blogger. Is yours?