Olyanokat gondoltam ma megint, hogy de fura ez, mintha nem is itt lennék. Ez a fa itt mellettem lehetne éppen otthon, a kertünkben is. Nem érzem egyáltalán, hogy az Államokban vagyok. Albin úgy mondta, hogy nem érzi, hogy külföldön van. Ezt lehetne úgy tekinteni, hogy milyen jó, be is illeszkedtünk már, vagy mi, de nem ez az igazság. Hanem, hogy el vagyunk zárva a külvilágtól, mint Sziddhárta herceg. Aztán csak sopánkodunk, hogy mikor látunk már valami igazit, izgalmasat.

Jó, mondjuk az elég igazinak tekinhető, hogy a saját bőrünkön érezzük az amerikai álszentséget és prűdériát. Egyik nap elmentünk vásárolni (nemnemnemnemmerem leírni, hogy öt órán keresztül vásároltunk) és betértünk egy italboltba is. Nem volt mindannyiunknál személyi igazolvány, hogy mutogathassuk, huszonegy éven felüliek vagyunk. Erre a pénztáros csaj azt mondja, jó, akinél van irat, megveheti az üveg Bacardit, a többiek meg várják meg a bolt előtt. Nem akarom megérteni, hogyan hozhatnak ennyire álszent és ennyire kevéssé hatékony szabályokat. Az alkoholt a legfeketébb sátánnak (az fekete egyáltalán?) kiáltják ki, nevetséges regulákkal halmozzák el a népet, és annyit érnek el vele, hogy most, vasárnap éjjel fél tizenkettőkor is az utcán rajcsúroznak a tinik. Itt az a legnagyobb parti, amikor a mattrészeg csaj sikongatva ecseteli, hogy a barátnője milyen formátumban hányt előző éjjel.

És különben is, állandóan ordítanak. Mintha az egész népesség nagyothallana.

Én viszont a médiakönyvtárnak köszönhetően hallok egy csomó nagyot. Például Ravi Shankar szitározott jól a fülembe egész este. A végén teljesen kifinomulok Indiából. Azt is tudom mondani hindiül, hogy köszönöm. Dhannjavaadh. Úgy kell mondani kicsit, mint egy tehénbőgést. Mélyen és rezonánsan.

Itt valakit úgy neveztek el, hogy Kobold. Én is ismertem egyet, de az eléggé befordult volt. He had an attitude.

szinamondta 9/08/2003 05:55:00 AM

0 comments

. . .