A fejem akkora volt az előbb, mint egy héliumos lufi. De kedvem nem volt annyira röhögni, mert csalódtam egy elég nagyot. Igazából nem a szakítás ténye zaklatott fel, hanem az, hogy annyira nem ilyennek képzeltem Khalidot. Akiből úgy kell kihúzni, hogy akkor szakítsunk, de azt is úgy mondja, hogy "legyünk barátok". Hát, cseszed. Ennyit a társlélekségről, meg arról az ígéretről, hogy mindig elmondod, mi jár a fejedben. És még az szomorít el kicsit, hogy fogalmam sincs, mi váltotta ezt ki. Komolyan. Mikor eljöttem, még minden rendbennek tűnt, sőt, ő kért, hogy maradjak egy éjszakával tovább. Cseszed.

Az jutott eszembe, a második hónap tök kritikus. M.fejjel is ez volt. És ott is én adtam hangot elsőnek a rossz érzéseimnek, pedig lehet, hogy nem kellett volna. Mert elmúlt volna talán magától egy idő után. A pasik úgy tűnik, ilyenek. Hogy szőnyeg alá söpörnek, de amint ki van mondva, valós lesz a probléma. Nem? Mondja meg valaki, mert érdekel. Valaki okos. Tisztán látó, érzelmekkel operáló, hasznos tanácsadó, a végén meg-vigyorogtató. Tatu. Tetü. Na, azért nem.

Még szerencse, hogy Nikki olyan édes. Tegnap éjjel így írta alá az emailt: good night sunshine. Beszéltünk ma telefonon, sajnos nem tudtam velük menni a Slick Rick-koncertre, mert minnyá itt apa. Viszont jövő héten megyünk Bostonba. Váová.

szinamondta 1/24/2004 03:12:00 AM

0 comments

. . .