Para, nem para, szina elhúzott Bostonba még pénteken, de most nem rímelek sem idétlenkedem, hanem jöjjön inkább próza, mer a kis mimóza Silvia zavarodottsága megérintett, hogy kellett, hogy ott legyek, mert épp, hogy megérkezett, és beledobták szegényt a mélybe teljesen.

Szóval most kezdem értékelni a Trinity-t, az összes szájbarágós orientációval és welcome-mal, szegény olaszaim rendesen el vannak veszve. Nem tudom, ebben szerepet játszik-e, hogy a Boston University public school, míg az enyém private. Szóval információt, segítséget keveset sem kapnak, mindent maguknak kell elintézni, ami - tekintetbe véve az olasz élettempót - nem kis kihívást jelent nekik. És persze szegénynek hiányzik a barátja, minden új, azt már levette ő is, hogy az amerikaiakkal barátkozni nem a legkönnyebb feladat. Hülyeség. Mit feladat, ennek mókának kellene lennie, ehelyett nyögvenyelős valami, főleg az elején.

Ehhez meg még képzeljünk el iszonyathideg időt, annyira, hogy a szél pénteken könnyűszerrel arrébdobta amerikai kaján növelkedett seggemet, és két pár kesztyűbe dudáltam, hogy kissé melegen tartsam magam. A szombat annál szebb volt, napsütötte vásárlás, én, az idegen mutogattam a várost a még idegenebbeknek. Az ártatlan és szeppent szemük, ahogy kérdezik, most hol vagyunk. És bevallom, megint vettem egy pár cipőt, sajnálom, meg nem állhatom, a jövőre gondolok és forintot spórolok, hisz itt csak tizenkét dollárom látja a kárát, almazöld cipellő illeti a lábát, mármint megint az enyémet, elkel majd otthon, ahol ilyet sokkal többért vehetek. (Mér jutott eszembe Mekk Elek?)

Kickee aszongya, alig várja a hazamenetelt. Noha kihívás a suli, meg élmény az utazás. Őszintén, én most jól elvagyok. Sil kérdezte, hogy érzem itt magam, boldog vagyok-e. Levágtam egy kisebb monológot arról, hogy mennyire értékelem ezt a lehetőséget, és tényleg azt hiszem, tanultam egy csomót. Komolyan, a hip hop óra adta a legtöbbet, közel hozta az amerikai kultúrát. M.fej úgy vélte még júliusban, hogy biztosan csomót változok majd ittkint. Hahaha, gondoltam, miben változnék én annyit, elég kiforrott már a személyiségem asszem. De tévedtem valószínűleg, és noha csak sok idő múlva és mások által (is) tudom majd megmondani, miben változtam, de érzem, hogy igen. Például, korábban röhögtem volna, ha elképzeltem magam, amint cd-boltban keresgélek magamnak, ráadásul a hip hop szekcióban. Ennél persze nagyobb dolgok is vannak. Tippelni, magamat elemezni itt lehet.

A boldogság meg tök relatív (mekkora okosság). De most is tartom, hogy amíg van kire gondolni, nem lehetsz teljesen mizerabilis. A mokkaprinsz egy jó ok a gondolásra. A másik meg nikkitiki, aki olyan ajánlást írt nekem egy nyári gyakorlatra, hogy a fejem kábé fél óráig lángolt. Zavarba estem rendesen. Jöjjön egy kis részlet.


szinarót


During the past semester, it would not be false to say that that I
learned as much, if not more, from E. than she did from me. I
truly feel grateful to have had the opportunity to have her as a
student. She is a brilliant writer, whose papers always showed a
tremendous amount of both research and insight. She would literally
attack an assignment and show no fear in terms of taking it in any
direction she chose. It is for these reasons that I always looked
forward to reading her assignments. I knew I would be thoroughly
intrigued, not to mention taken to school, by what she had written.

E. obviously has an intense passion for learning. We traded books
that we recommened to one another and she would literally digest them
all. She is extremely well read as the following story illustrates.
One time she stopped by my office to discuss an assignment and I saw
her eyes start to just scan the walls lined with numerous
bookshelves. We spent the next hour and a half discussing the wide
variety of authors, most of which she had read and was extremely
familiar with, lining my walls.

Ómáj, ómáj. Nemtom, megillet-e ez az óda. De mindenképp megdobogtatja, nemcsak azért, mert ő írta. Az ex-professzorom. Én meg a szinebuló.

szinamondta 1/19/2004 12:03:00 AM

0 comments

. . .