szinamond

2004/03/01
New Yorknak megint egy új arcát láttam. Délelőttől fogva este 11-ig folyamatosan sétáltunk Bíborral, az első olyan nap volt, hogy tényleg éreztem közeledni a tavaszt. Sütött a nap és egész melegen simogatta az arcomat, ami még jobban felvidult a Central Park-i b-boyok láttán. Viccesek és profik voltak megint, imádtam nézni őket. Mindig csodálom, főleg, hogy karton nélkül, a durva kövezeten pörögnek kegyetlenül.

Aztán láttuk Chelsea-t is, a művész-melegnegyedét a városnak, kellemes volt. Talán a legjobb élmény mégis, hogy rávettem magam egy telefonra. Felhívtam Roy bácsit, Khalid nagybátyját. Egyszer találkoztam vele életemben, de annyira örült a hívásomnak. Ő az, aki Brooklynban lakik, és az egész családja tök kedvesen fogadott minket. Kiderült viszont, hogy a tróger csávó egészen azóta nem hívta fel. Pedig Uncle Roy csomó üzenetet hagyott neki. Szóval Little K nemcsak engem hanyagol, hanem egyszerűen nagyon rossz a kapcsolattartásban. Nemtom, felhívjam-e. Asszem, jó lenne.

De az este kicsit bénán sikerült. El akartunk menni New Havenben egy Yale partyra, ahova Nikk hívott. Többször beszéltünk az este folyamán, és nyilvánvalóan szerette volna, ha elmegyek. De a haverjaim, akik vittek volna minket, eltökölődték az időt, így csak 11 körül indultunk vissza. Hatan préselődtünk egy kicsi kocsiban, teljesen szétment a seggem. Plusz Yvonne is nyűgös volt, de nem mondta ki. Ez még jobban idegesített. Ma kötöttünk két egyezséget: mindig meg fogjuk mondani, ha gáz van, kettő, elfogadjuk, amit a másik felajánl. Mert az van, hogy mindketten túl sokat udvariaskodunk. De szerintem a magyar kultúrában ez teljesen benne van: ha valaki megkínál, először vissza kell utasítani. Ami azt eredményezi mellesleg, hogy fél órán keresztül fogják dugdosni az orrod alá a cuccot.

Fáradt vagyok. Nem vicces. Semm ilyen. Megyek fogatmosni, asszem.


szinamondta 3/01/2004 05:54:00 AM


0 comments

. . .

0 Comments:

Post a Comment

<< Home






This page is powered by Blogger. Is yours?