Ma egy kicsit otthon éreztem magam. Denjellel elmentünk két kiállításmegnyitóra, és végig beszélgettünk. Úgy örülök, hogy megismertem - csomó közös érdeklődésünk és érzésünk van, azt hiszem. Több, mint egy évet töltött Japánban, csomót tud a kultúráról, emellett fotózik, és gondolkodik. Ez nem olyan egyértelmű itt. Oké, nem akarok negatív lenni, de az emberek tényleg nem igazán fejezik ki a mélyebb gondolataikat errefelé. Vele ez nem nehéz, sokat beszéltünk arról, milyen ez az átmenetiség. Fura látni a kis japán matricákat a szobájában mindenfelé - a vicces kis fotókat magáról és a barátairól, fotóautomatából, ami Japánban nagy hájp. Azt hiszem, eléggé meghatározza az identitását, mint ahogy nekem is fontos Lipcse, és még fontosabb lesz ez az évem itt. Mellesleg vicces, hogy az ember írhatja ebből a diplomáját. Den önmaga által kreált szakra jár, valami olyasmi, hogy identitás és művészet Japánban, vagy hasonló. Otthon ilyet nem lehet. Furcsa, hogy annak ellenére, hogy ilyen eltérő kultúrából jövünk, mindketten nagyon szeretjük az Elveszett gyerekek városát. És mindkettőnknek megvan videón.

Viszont még mindig nem tudom, mi lesz a bulival. Nikk kétszer hívott, de nem voltam itthon és nem tudtam visszahívni. Gáz. Próbáljam meg a stabiljukon? De mi van, ha alszik?

szinamondta 3/05/2004 06:57:00 AM

0 comments

. . .