Vannak még meglepetések. Azután, hogy tegnap éjjel órákon keresztül vitatkoztunk (én elzárkózva a távkapcsolat minden lehetőségétől, ő pedig szenvedélyesen ragadszkodva ahhoz, hogy meg kell ismernünk egymást), egyszercsak megjelent a könyvtárajtóban. Éppen a gép előtt ülök, könyvtárosi funkciómban, mikor a szemem sarkából megláttam Jamie-t. Az jött ki a számon, hogytejóég, mit keresel itt. De a legfurább az egészben, hogy valahogy éreztem, hogy lehet, hogy felbukkan. 1 óra 45 percet vezetett Albany-ból, hogy lásson.

Eléggé megrémültem az elején, mi ez az intenzitás már megint. De aztán sétáltunk egyet és beszélgettünk mindenféléről, jól esett. És pont ma kaptam meg postán a portfóliójának egy részét, amit elküldött - összeállított nekem egy gyűjteményt a munkáiból. Annyira megtisztelő, hogy elküdlte, és irtóra tetszik. Mindent ő maga készített, az installációk viasz gyerekszékétől kezdve az eperdzsem-vérben úszó csirkéken átl a saját lábának viaszlenyomatáig. Nagyon tehetséges.

A végén abban állapodtunk meg, hogy akarunk még beszélgetni. De csak mint barátok. Én nem szeretnék többet. De mégis, fontos.

És belegondoltam, basszus, hogyan van az, hogy csak úgy találkozom mindenféle emberekkel, művészekkel meg hiphopperekkel, meg olyan kedves és érzékeny paranoid lényekkel, mint Bíborom? Itt, az eredeti környezetemtől olyan messze - és a vicc az, hogy kezdem ezt is a magaménak érezni. Basszus, Floridában mikor kérdezték, honnan jövök, azt mondtam, hogy Connecticut. (Az még egy vicc, hogy már hónapokkal ezelőtt felvettem a New England-i módit, és aszondom, hogy könedikö, egy glottal stoppal a végén. Ez olyan, mint egy torokszorítás.) Nem jelenti ez persze azt, hogy ideazonosultam, csak éppen megszoktam és meg is szerettem kicsit a környezetemet.

Na de most írnom kellene. Szenvedek egy novellával, nagyon. Nem tudom elkezdeni, noha a mondanivalója a fejemben van. Ahh.

szinamondta 3/26/2004 05:36:00 AM

0 comments

. . .