It's not goodbye. It's only so long.

Olyan nehéz bármit is írni. Mert tele vagyok érzelmekkel, de talán túl sok ahhoz, hogy bet?kre váltsam át ?ket. Egy dolog lebeg a szemem el?tt, és az az, hogy három hónap nem olyan hosszú id?.

Három hónap annyi, mint tanév kezdetét?l eljutni vizsgaid?szakig, mint karácsonytól a szülinapomig, mint húsvéttól a cseresznyeszezonig, vagy mint a szilvapitét?l az els? igazán ködös reggelig. Ennyi id? csak, amíg újra láthatom Dent, mármint, ha minden jól megy. Csak meg kell firkantanom a szakdolgozatomat, és vennem egy repül?jegyet Japánba. Alig várom.

De persze kezdek besózódni a hazamenetel miatt is. Nem tudom, vajon ez a hátralev? egy hónap irtózat lassan fog-e eltelni, vagy talán gyorsabban, ha a munkára meg ilyesmikre koncentrálok. Nem lesznek sajnos kalandos hétvégék Den nélkül, de vár rám még két kreatív kurzus a work centerben. Aztán irány haza! Basszus, egy év kurvasok id?, ha jól belegondolok. És ennyi telt el, mióta utoljára láttam anyukámat, meg Soogikát meg nagymamámat. Lehet, hogy meg sem ismernek majd. :) Érdekes, egyre gyakrabban ugranak be képek otthonról, a kert, a Baross út, szilva, nyamm, alma, nyamm, unalom a házban, hát, lesz az is. Ráadásul B'ba írt, hogy augusztus végén kiköltözik a barátjához Hollandiába. Erre én azt mondom, hurrá, örülök, hogy egymáséi, ugyanakkor milyenmá, hogy mindenhol vannak barátaim a földön, de vajon milyen gyakran fogom látni ?ket?

És megint csak Den van a fejemben, hogy nem tudom leírni az édességét, a figyelmességét, azt, hogy néha olyanok vagyunk, mint két idétlen kölyök. Csíp-harap-karmol – minden megengedett, és akkor mondja azt, "my god, you're like a little sister sometimes". Meg, hogy bárcsak fel tudná venni a manóságokat, amiket mondok (ooo, this is the cutest thing I've ever heard"). Annak ellenére, hogy pakolnia kellett volna, csomó id?t töltött az ajándékommal; összefotosoppolt egy szekvenciát, ahogy ugrom le a szikláról és felnagyította és bekereteztette nekem. Csak úgy virít rajta a fehét seggem. És egy másikat is, a t?zrakásról, olyan csodálatos. Én meg befejeztem neki egy director filmecskét. Annyira tetszett neki, ahogy a digitális énjeink végigröpülnek Budapesten egy varázssz?nyegen! Boldog voltam, hogy örült neki.

És láttuk végre a Fahrenheit 9/11-et, nagyon Michael Moore, de irtó er?s. Volt egy rész, amit végigb?gtem és tehetetlenséget és dühöt éreztem. Láttunk egy jó autómatricát is, nagyon találó: "Let's not elect him in 2004 either!" Meg van egy másik film, amit végre megnéztünk, Dark Days. Hajléktalanokról szól, akik a New York-i metróban élnek – csávókám, Marc Singer, akkor fogott életében el?ször kamerát, tök véletlenül kezdett bele a filmezésbe (eredetileg csak haverkodott a hajléktalanokkal, meg segített nekik), és minimál költségvetésb?l egy nagyon hatásos dokumentumfilmet hozott össze. És még DJ Shadow-t is megf?zte, hogy adja a zenét.

Érdekes, Albin írt, már otthon van. Azt írja, onnan kell folytatnia mindent, ahol egy éve abbahagyta, és nehéznek találja és nem kívánja. Kíváncsi vagyok, nekem milyen lesz. Furcsa, de ?k is hiányoznak, bár ha nem jövünk együtt Amerikába, nem spanoskodtunk volna otthon. Oké, elég a random gondolatokból. Na még egyet. Den faterjának az asztalán van egy vonalzó, amin ez áll: Laura's Ruler. Ezt tessék kimondani háromszor egymás után! (Meg azt, hogy mindenholjódealegjobbotthon?)

szinamondta 7/31/2004 06:30:00 AM

0 comments

. . .