2004/09/08
Egyfolytában arra gondoltam a hétvégén, milyen jó lenne, ha itt lenne Den. Mert szinte biztos vagyok benne, hogy nagyon tetszene neki, a hangulat a Szóda-kertben meg a hajnalig tartó tánc a Mokkacukában. Szabad, vidám és szinte felh?tlen.
Az ELTÉ-vel való viszonyom azonban korántsem az. Nagy gyanútlanul felvettem az indexemet, eleve furcsa, hogy a sima indexek közül, noha egy éve nem voltam beíratkozva. És kinyitom az utolsó félévnél, amit teljesen normálisan egyszer lezártak, persze benne 2 olyan tanegységgel, ami kell az abszolválásomhoz. És úgy, ahogy van, át van húzva az a két oldal, ráírva (tök más tollal, mint az els? lezárás), hogy ÉRVÉNYTELEN.
Namost. Szólni nem tetszene? Hogy valami gebasz van a félévemmel? Meg amúgy is, mijafasz? De komolyan, ez hogy jött? Kérdeztem, de a számítógép nem mondja. A tanulmányi el?adómnál már be sem álltam a sorba, mert vagy 200-an álltak beíratkozni. Albin ma konkrétan három órát állt. Aztán beírták.
Nem akarok panaszkodni, de komolyan annyira nehéz lenne a számítógépes jelentkezést bevezetni? Mégiscsak ez a legnagyobb magyar egyetem, nem? (Vagy nem?) Mennyivel megkönnyítenék a saját dolgukat és meghosszabbítanák a diákok életét. A végén még a ráncok is kisimulnak és a trágár szavak elhalkulnak.
Akkor majd találunk más okot a panaszra. Szavamra.
szinamondta 9/08/2004 12:21:00 AM
. . .
|
lehet, hogy valami eszedbe jut. akkor
teismondd
. . .
. . .
. . .
ez mind rég volt
|
0 Comments:
Post a Comment
<< Home