Na hello.

Nem is tudom, hol kezdjem. Annyira jól sikerült a hétvége, és olyan sok mindent láttunk, hogy nehéz összefoglalni. A több, mint ezer évvel ezelőtti fővárosban, Narában például kész álom volt sétálgatni, bár meglehetősen bizarr élmény a világ legrégebbi fa építménye mellett tucatjával kérődző szarvasok látványa. Komolyan, teljesen szemérmetlenek, annyi van belőlük, mint a csuda, és túrják a szemeteskukákat. Réges rég állítólag az egyik isten szarvasháton érkezett, azóta szentként tisztelik őket. Ugyanitt láttunk egy bazinagy buddhaszobrot, csupán az orrlyuka akkora, hogy át lehet férni rajta. Ez úgy van, hogy az épület egyik tartóoszlopán van egy lyuk, és a kedves japán szülők ezen erőltetik keresztül néha hangos sírásban kitörő gyermekeiket. Persze Den és szina szintén megpróbálták, úgyhogy a legenda szerint a mennybe kerülnek (basszus, félúton erősen elgondolkoztam, hogy a csípőm át fog-e férni. De egy gyors csusszanás, és a túloldalra születtem, ahol a nézőközönség jól meg is tapsolta a piruló fejemet).

Voltunk egy gyönyörű japán kertben is, hihetetlen, mennyi pozitív energia gyűlik itt össze valahogy. Az elrendezés, a kis tó és a kövek, a színek, imádom a juharfák vörös-és-rozsdáját. Narában egy hosztelban szálltunk meg, persze férfiak és nők külön elhelyezve, minden ágy előtt egy kis függöny. Említettem már, hogy minden épületbe menetel előtt papucscsere van? De ez még semmi, mert ha klotyóra megy az ember, papucs le és a mosdóban elhelyezett külön papucs fel. Nemámmá csak úgy.

Másnap délre vonatkoztunk Koyasanba, ami a hegyek tetején egy buddhista település. Meglepődtem, mikor megtudtam, hogy kábé háromezer ember él itt, mert úgy egy darab fő utcából áll (de az van vagy négy kilométer). Na itt jött a freezing our asses off rész, még hat réteg gúnyában is fáztam. Ezért esett még jobban, amikor visszatértünk a mászkálás után a szállásra, ami egy buddhista templom. És beléptünk a vacsorát szolgáló tatami-szobába, ahol az étel kinézete maga a gyönyör volt. Mindegyikünk előtt három alacsony kisasztalon (persze tökéletes tükörkép elrendezésben) állt a vega étel, ahh, ilyen letisztult, és mégis laktató ízeket még nem érzékeltem. Mindenféle szójaétel, egyszerűen elkészített zöldség és leves tésztával, meg persze rizs. Ebből a négy napos kirándulás végére be is sokalltam, mert: a rizst az utolsó szemig (sic!) meg kell enni. Nem keveset hoznak belőle. Viszont ha meghagyod, olyan, (mintha kenyeret dobnál a szemétbe,) a rizsföldi parasztok megcsúfolása.

Koyasanban van egy ősrégi temető. Iszonyú nagy. A kőhalmok, a ruhával és kis sapkával lefedett szobrok valahogy a pogányság érzését keltik, és ezt erősíti a vibráló zöld moha, aminek száz meg száz fajtája mindent beborít, az átölelhetetlenül vastag fákat és a sírokat is. Itt sétálgattunk órákon át, nézve a zarándokokat, akik a szobrokra vizet locsolnak, megtisztulás céljából. A templomoknál a kedvencem a füstölős "oltár", a füstből magad felé merítesz, mint a zsidók a gyertya fényét, és a zsebedbe is tömsz kicsit, hogy gazdagságot hozzon.

Te jó ég, dobom itt az információ-bombákat, aztán lehet, hogy sok vagyok. Úgyhogy jöjjön egy kis profanitás: akkorát buliztunk Cheruval hétfőn, hogy aú, de fájt a fejem másnap. Szóval volt nála egy házibuli, ahol sikerült körülbelül hat féle alkoholos italt nem hosszú időn belül elfogyasztanom, úgyismint: japán néni által készített gyümölcsös likőr, szaké, sho-chu, ami krumplipálinka, aztán valami szar pezsgő, kis sör, meg japán lime-os breezer. Ezekre emlékszem. A karaoke-hely felé (nem mindennapi: a hely valójában autókölcsönző, de van pár szoba, ahol profi karaoke-felszerelést lehet használni) Cheruval kicsit lelkiztünk, aztán elszabadult a pokol. Énekeltem is, de persze a tánc volt az elsődleges, hol háttértáncosnőként, hol Cheru tangó- és egyéb latintánc párjaként. Meleg volt, úgyhogy gatya feltűr, cipő le (sikálhattam is ma rendesen a zoknimat). De nem egyedül bolondultam meg, Den hangja is elment, Cheru meg átsétált az asztalon, mire az összedőlt. Otthon Den és én leültünk a földre, a futonoknak dőlve (!!), és elaludtunk. Rajta szemüveg is volt az éjszaka túlnyomó részében. Viszont az élmény megerősített benne, hogy nem tudok hányni, ha akarok. Ismerjük be, jót tett az a fél algopirin másnap.

szinamondta 11/24/2004 11:01:00 AM

0 comments

. . .