Nem vártunk az utolsó pillanatig. Nem is tudom hogyan, de tegnap feljött a téma, hogy mi lesz ezután. Eléggé meglepődtem, mikor a kérdésemre azt válaszolta, hogy őszintén, nem is gondolkozott rajta, mert nem akar mást. És végigmentünk a lehetséges megoldásokon, de tulképp mindegyiket elvetettük.

Arról, hogy esetleg szakítsunk, azt mondta, attól még ugyanúgy szeretne. I can't not love you. And saying we should break up would break my heart. A nyitott kapcsolat hülyeség, bár akár elkerülhetetlenné is válhat. Szóval együtt maradunk, a kérdés persze az, hogy mikor látjuk egymást legközelebb. És ez kicsit rémisztő. A szilveszteri látogatást asszem elbuktuk (olcsó repjegy?), úgyhogy talán tavasszal. De mi lesz addig?

Mikor olyan közel feküdtünk egymáshoz, hogy a szuszogásunk is összeért, a világért sem keltem volna fel, bár zavart a csöpögő csap. Most még bármikor megfoghatom a kezét, vagy puszit a homlokára és akkor bokszolom a mellkasát, amikor jól esik. Viszont ezután a telefon vonalán mi jön át? Csak szavak. Azt mondta, bizonyos szempontból a kapcsolatunk az ideálja (ahogy nekem is), viszont nyilván iszonyú nehéz is. Meglepődtem, mert állítólag a nővére azt javasolta, nézzen Magyarországon önkéntes munkát vagy ösztöndíjat - eszerint Den beszélt vele rólunk és Cynth is támogatja (nyáron még azt mondta nekem, talán jobb, ha barátságban maradunk csak).

Szombaton az osakai klubban elképzeltem, hogy Pesten táncolunk, ott vannak a barátaim és ő is velem. Nem a tömeg az érdekes, hanem, hogy OTTHON legyek. Vele. Aztán ahogy egyre jobb lett a zene, egyre kevesebbet gondolkoztam, és jöttek elő a b-girl mozdulatok, ami odáig vezetett, hogy japán párocskák majdnem autogrammot kértek tőlem. Most már tényleg csak arra várok, hogy valaki felfedezzen. Egész éjjel fenn voltunk, reggel kilenckor ágybabújtunk két órára, aztán ebédre hivatalosak voltunk Kayoko-sanhoz. Ilyen isteni kaját! Hatalmas tálakon a friss zöldség és hal, tenger gyümölcsei, szilvamártás, meg ecetes uborkadarabok, rizzsel persze, és magad csináltad a saját sushidat. Nyamm! Meg volt gőzölt tojás, babdarabokkal az alján, meg miszo leves, meg finom rákos saláta. Csakhogy, a japánok furcsák ám: tudják ugyan, hogy vegetariánusok vagyunk, de mikor Den - már jóllakva - a salátán lévő kis darabkákra (aszittem, fokhagyma) rákérdezett, vendéglátónk mosolyogva közölte, disznóhús. Köszi. Mer a disznó nem hús.

Tofut látni sem akartam a szombati nap végén, mert reggel tíztől három órán át azt ettünk. Potosabban készítettünk! Egy "Erleben" nevű (haha) étteremben megtanultuk és próbáltuk, hogyan készül tofu a szójatejből. Érdekes volt, de mikor leerőltettem a szójatej fölét, frissen szedve, nem lett olyan jó kedvem. Haza is hoztunk a saját készítményből, úgyhogy jövő évig nem kéne venni új adagot.

szinamondta 12/13/2004 06:50:00 AM

0 comments

. . .