What a trip! We're on the top of a mountain, in Japan, watching the sunset. And I love you.

Eddig nem is tudtam, hogy Japán ennyire hegyes. Körös-körül csupa hegy, virágzó fákkal (december?) és csodálatos vörös juharokkal, pálmákkal meg fenyőkkel, és persze bambusszal. Felmotoroztunk tegnap az egyikhez, majdnem szétfagytunk ugyan az úton, főleg a térdkalácsom háborgott. Aztán nekiindultunk, hogy felérjünk a hegytetőre napnyugtára. Az első kihívás egy keskeny függőhíd volt, ami minden lépésre ingott egyet, és még ha nincs is tériszonyod, a lábadba nyilall a felismerés, hogy úgy kétszáz méter van alattad. Furcsa, hogy mikor előttem állt, a túloldalon, simán átmentem a hídon, de mikor visszaküldött a közepére, hogy lefotózzon, és ott álltam pár másodpercet, azt hittem, nem választ el nagyon sok a rosszulléttől.

És a hegy tetején járkálni olyan, mint egy óriásbálna gerincét tapodni. Két oldalt, ha nézel, alacsonyabb hegyek és közöttük beékelődve egy simavízű tó. Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...

Hazafelé újra megfagyás, aztán vacsikészítés. Magam nyúztam meg a halat! (Oké, valójában csak lehúztam a nagy szelet makréla bőrét.) Paprikás lisztben sütöttem, meg grilleztünk lazacot, volt saláta, sültkrumpli, meg apró tempurát is csináltam paprikából és répából (meg egresből répából és célklááábóóól). Micsoda lakoma!

szinamondta 12/15/2004 01:33:00 AM

0 comments

. . .