2005/09/18
"Hallo E? This is Wildchild."
Hát ezt mondta, amikor felhívott. A tegnapi buli olyan mértékben volt hihetetlen, hogy röhögök és ámulok egyszerre. Először is, az egész Bombthejazz-bulit Bauxittal beszélgettem végig. Igen, a Belgából. Annyira aranyos, a korábban hitt nagyképűségből semmi nincs benne, vicces és közvetlen és rém szerény. Megvitattunk minden hip hop-közeli dolgot és azt is, hogy az ember elmehet szövegírónak, ha lakást akar venni, csak legyen egy zenekar (vagy más), amiben kiélheti magát. És csöpögtetett infókat a harmadik albumról, ami egy dupla lesz és a fele gyerekalbum!!! :) A végén azt mondta, mennyire örül, hogy én csinálok majd velük interjút, nem L.
De közben én előre mentem, mert a Stones Throw-kiadó két MC-je annyira jó hangulatot csinált, és csupacsupa pozitivitást sugároztak. Ott nyomtam a második sorban, és amikor jelezni kellett, hogy are there any ladies in the house, én nem fogtam vissza magam. Erre a kettő közül a szerintem elsöprőbb MC felhívott a színpadra.
Ilyen még nem volt. :)) Ott táncoltam egy ideig, majd megköszönte és én lementem. Vigyorogtam ezerrel. A buli végén kifelé menet viszont lemezeket árult és mikor meglátott, rögtön megköszönte a közreműködést. Mondom, én köszönöm a bulit! A kezembe nyomott rögtön egy szép pólót, pont a méretem. Wildchild. És megkérdezte, már megyek is?
Aztán a reggeliig beszélgettünk snowboardról, poppingról (de kár, hogy nem breakelt nekünk), MC-battle-ről, ami nem real hip hop, az összes példaképről és az európai kajáról, az amerikai ivászatról és a franciák fennhordott orráról. Ma mennek Pozsonyba, hívott engem is, de úgy tűnik, ez kimarad. Mesélt a filmről, amit most csináltak és fontos az n-szóról, Six niggas in a cadillac. Can't wait.
Viszont délután felhívott és megint csak elgondolkoztam, miért van ez az egész. Man, majdnem olyan, mint egy fétis.
szinamondta 9/18/2005 05:19:00 PM
. . .
|
lehet, hogy valami eszedbe jut. akkor
teismondd
. . .
. . .
. . .
ez mind rég volt
|
0 Comments:
Post a Comment
<< Home