2006/01/10
Az elmúlt két hét inkább egy egész hónapnak tűnik. Csináltam csomó mindent, többek között megtapasztaltam újra a fogyasztói kultúrát, mind termékek, ruhanemű, mind ételek terén. Ma abban fáradtam ki, hogy kábé 3 órán keresztül vándoroltam végig ruhafogasok és konténerek között. És végül nem próbáltam fel semmit.
Holnap indulunk haza. Lehet, hogy egy kicsit hiányozni fog, főleg a semmittevés. De jó lesz otthon. Jó lesz lefogyni is.
Úgy érzem, ki van mosva az agyam. Pedig írnom kellene a snowboardozásról New Hampshire-ben, arról, hogy milyen kis szemét hisztérika voltam (nem vettem figyelembe a testem ellenkezését, és be akartam bizonyítani, hogy ez nekem simán megy). Majdnem sikerült eltörnöm a bal karomat, és gondolom, elvennem D. kedvét magamtól. És igazából Brooklynról is akartam írni, meg New York egyéniségéről. Ki hinné, hogy az összeférhetetlenség (neoklasszikus templom, lapos büféépület és üveg-toronyház egymás mellett) ilyen harmoniát adhat...
Az lenne a legjobb, ha tavasz lenne, és hazaérve végigbringázhatnék a rakparton, hogy a gondolataim a helyükre simuljanak.
szinamondta 1/10/2006 02:57:00 AM
. . .
|
lehet, hogy valami eszedbe jut. akkor
teismondd
. . .
. . .
. . .
ez mind rég volt
|
0 Comments:
Post a Comment
<< Home