2006/10/23
Néha úgy érzem, folyamatosan gondolkodom. Olyanokat is komolyan veszek, mint Az ördög Pradát visel, és elszáll az agyam, mikor a hősnő hirtelen kijelenti, hogy már négyes méretet hord (a korábbi hatos helyett). Egyre érzékenyebb vagyok a szociális témákra, idegesít, ha úgy érzem, hogy valaminek káros a tömegekre gyakorolt hatása. Megkérdőjelezhetetlen, hogy Meryl Streep fantasztikus színésznő, de a film maga klisék tömkelege, és legitimizálja a divathiénaségot és az elvek (időleges) meghazudtolását.
Anyway, elmentünk a Tranzit fesztiválra is, ahol bringák halma fogadott az Erzsébet téren, egykerekű is volt a kortárs szoborhoz (?) láncolva. És ki az, akit legelsőnek megpillantok? Hát a pasi. Nem vett észre, és talán nem is fog soha, de azért aztán keresgéltem - hogy a múltkorinál kicsit józanabb szemmel is megnézhessem. De nem találtam.
Tengap Sugival beszereztük a halloween-i kellékünk nagy részét, már csak meg kell varrni. Ma pedig D-vel elnéztünk a Corvin közbe, ahol kirázott a hideg attól, ahogy gyerekek játszanak az '56-os tankokkal. Szerintem attól, hogy ezek köztéren állnak és lehet velük fotózni és filmet csinálni, senki nem fogja jobban magának érezni az ünnepet (optimistán felteszem, hogy ez volt a cél). A nemzeti színű, többszázméteres szalagot is megnéztük, de az alkotások fele középszar.
Dolgozom egy cikken. És a fejemben azon, hogy ez legyen a főállású munkám. Végre azzal foglalkozzak, amit tanultam és ami érdekel. És amit Sári szerint még jól is csinálok. Az írás.
Viszont kaptam egy választ a Kortárstól. "Szimpatikus, ahogy ír, de hordozza a hosszúvers forma alapvető problémáját (hogy lehet a feszültséget az utolsó sorig fenntartani, hogy ne fulladjon üresjáratokba). Számomra egyértelműen meggyőző szöveget nem találtam köztük, bár ismétlem, alapvetően tetszettek. Remélem, máshol szívesebben fogadják őket, mint a nagyon kritikus Kortárs vers-szerkesztő." Ettől még nem fogok átállni a kétsorosokra...
szinamondta 10/23/2006 03:16:00 AM
. . .
|
lehet, hogy valami eszedbe jut. akkor
teismondd
. . .
. . .
. . .
ez mind rég volt
|
2 Comments:
Kedves Szina! Unatkoznak az olvasók. ;)
Magyarázat az előző kommentemhez: nem a tartalom miatt, hanem mert nincs mit.
Post a Comment
<< Home