A napjaim fekete-fehér mozaikokból kirakott utak. Elindulok az egyiken, süt a nap és felszabadult vagyok, de beesteledik, és másnap a sötétkockás ösvényen folytatom. Ilyen a mai is, szürkeségbe burkolózott a város (már amennyit látok belőle a háztetők felett), permetez az eső, és eloszlott a tavaszi álomfátyol. Nincs kedvem semmihez és ráadásul megint megbánt az, hogy D. miért mással akar programot csinálni ahelyett, hogy döntsünk a tavaszi utunkról.

Teljesen háziasszony életet folytatok. Mosok, főzök, utakat tervezek - rohadt unalmas. Voltam ugyan színházban meg moziban is, de hol itt a cél?

A szavak meg elkerülnek, most, hogy lenne időm, a vénám mintha lecsapolva, nem jön az ihlet. Vagy csak félek tőle. Tele vagyok megválaszolatlan kérdésekkel. De már vagy két éve. Nem megnyugtató.

Pedig ma még jógáztam is itthon egy órát, meg tudtam csinálni a kisbékát, de a fejenállás még mindig nem megy. Egyre inkább rájövök, hogy ahogy öregszem, úgy nő a félelemérzetem.

Ó de el.szott a természetem.

szinamondta 2/15/2007 04:00:00 PM

0 comments

. . .