Olyan régen írtam. Közben viszont álmodom. Nagyon furcsákat, olykor látványosakat, néha zavarba ejtőt. Most egy ilyen korszakom van, úgy látszik, hogy emlékszem az álmokra, míg máskor egyáltalán nem maradnak meg.

A Mátrában voltunk a hétvégén családilag, és D. úgy megtöltötte a kupicámat dióspálinkával, hogy az egész társaság a piros foltjaimon csodálkozott fél órán belül. A rozeácia előretör. Gyönyörű volt egyébként a táj, kirándultunk egy hatalmasat, én az új cipőmben (ahh, kényelem), és hallgattuk a szelet, meg ahogy rázza le a fákról a rájuk fagyott jeget. Csilingelve hullottak le a gyémántdarabok az ágakról, D. pedig felfelé dobálta a sok-sok száraz avart. Táncolva és elvarázsoltan repült lefelé a hegygerincről a levélhalom.

Budapestre érve hiányérzetem volt. Mint általában hétvégenként, fel akartam hívni a nagymamámat.

A napok valahogy eltelnek, munkanélküliként is. Vannak azért kilátások, cikket írok titokmagazinnak, meg terveket szövögetek (?). Meg moziba járunk, pl. a Véres gyémántot néztük, és rá kell jönnöm, egyre kevésbé bírom a vérontást, a csonkolásokat, meg a terrort. Az igazságtalanságot persze ugyanilyen kevéssé. Mit lehet tenni?

szinamondta 2/06/2007 05:00:00 PM

0 comments

. . .