2007/10/24
A bicikliügyem folytatódik, és nem lesz egyszerűbb. Az Üllői úti bringaszerelő bácsi épített nekem egy bringát. Pontosabban kettőt is, csak persze lomhaság / elfoglaltság miatt elszalasztottam az elsőt. Meg igazából nem is tetszett annyira, mert fekete volt. Közben egy másik boltban néztem jó kis használt versenyeket 15 ezer körül, de mire a következő héten visszamentem, már azok is elkeltek. Szóval így jártam, de aztán beszéltem újra a bácsival, és másnapra megvolt a szép új (nagyon kevés használt elemből álló), tengerkék bringám.
Harmadnapra pedig leeresztett a hátsó kereke.
Ma visszavittem, a bácsi rakott bele új belsőt, mert az előzőn lett egy lyuk. (Tényleg átmentem némi túl gyorsan ott-termő szilánkon, de téli gumi van Herkulesen!)
Majd ráültem, elindultam és felfedeztem, hogy ver a fék. De addigra már bezárt a bolt.
Ez persze mind csak pitiáner szerencsétlenkedés. Az viszont teljesen megrázott, hogy pénteken elgázoltak egy biciklist a kerékpárúton (amit a járdára festettek). Olyan törékeny minden.
szinamondta 10/24/2007 11:22:00 PM
. . .
|
lehet, hogy valami eszedbe jut. akkor
teismondd
. . .
. . .
. . .
ez mind rég volt
|
0 Comments:
Post a Comment
<< Home