Ma levágta a hajamat Zsidró, közben beszélgettünk, és egész jól éreztem magam, mint egy menő városi csaj. Aztán elindultam a munkahelyemre, az Andrássy útról elbringáztam az Arany János utcáig, és felszálltam a metróra.

Szinte könnybe lábadt a szemem, amikor felfigyeltem a velem szemben ülő néni arcára. Csupa-csupa ránc volt, a szeme piros és könnyes, és olyan riadtan nézett. A fekete kendő alól kicsit kilátszott a fehér haja, fekete vállkendő, fekete blúz és szoknya, fekete harisnya és cipő volt rajta. A lábánál két nagy zsák.

Meg akartam kérdezni, hogy miért sír. De igazából nem is sírt, csak küzdött a sírással, én úgy láttam. Kicsit hüffögött a szájával, mint valaki, akinek gombóc van a torkában és gyűlnek a könnyei. Meg kellett igazítania a sálját, de mivel az egyik kezével a zsákot fogta, úgy kötötte szorosabbra a sálat, hogy az egyik végét a szájába vette, majd meghúzta. Kilátszott a kis beesett arcán a fogsor hiánya.

Lehet, hogy mindezt csak elképzeltem, de valószínű, hogy nem. És valahogy szégyelltem magam, hogy minek járok én luxuskörnyezetbe, amikor igazából ez lenne a dolgom. Emberekkel lenni, akiknek szüksége van rá. Közben meg persze nem értek hozzá.

szinamondta 11/14/2007 09:23:00 PM

0 comments

. . .