Dél-Kordofán erősen emlékeztet az utolsó, februári (Valentin-nap, milyen ironikus) látogatásomra, melynek során az alábbi született.
Kordofán hiánya
Nem láttam én sündisznót egyet sem, még ha kerestem
volna sem akadt horgomra. Ami körülvett,
egyedül csak a langymeleg szél, ami így estefelé
kellemes, balzsamszerű, benne a homok-hordalék
viszonylag kevés.
Szúnyog az volt talán, bár száma ahhoz csekély,
hogy maláriaparát okozna – különben is, nem adok
ilyesmire én már régóta.
Leültem csak a dél-kordofáni betonpadlóra,
és néztem magam elé meg előre az égre.
Jöttek többen is szembe és kérdezték,
jól vagyok-e. Jól, persze.
Felzaklatott a hold. Meg a sündisznó, aki nem ott
volt. A nagy kerek fényesség helyett csak
valami baljós pislákolás áramlott át
a kordofáni éjben, aztán hopp, eltűnt az is.
Adtam neki öt percet, tízet, hogy megjelenjen.
De nem. Elő nem jött, a homok- vagy ködfátyol
mindent blokkolt. Máig nem tudom, hogy hold-
fogyatkozás történt-e talán vagy csak szeszélyből,
felindulásból, ős-haragból tartotta magát távol.
A sündisznókat várni éppily reménytelen,
mert egy nem sok, annyi sem jelentkezett.
Mind máshol gyűlhettek, körbeszuszoghatták
Szudán nyugati oldalát, Darfúr hisz már csak ilyen.
Leshetik talán az eget vele, aki eltűnt előlem
pont úgy, mint ez a néma hold.Labels: afrika, én, revive
