Visszaérkeztem két hónap után Szudánba, és az első nap jó volt. Eric kijött értem a reptérre, meg munka után elmentünk enni valamit, nap közben nem bírtam.

Mikor hajnalban a reptérről bejöttem a lakásba, elvigyorodtam. Valahogy jó volt a saját lakásomban, a saját cuccaim között, bár üresnek tűnt kicsit – az új lakótársam pont szabin van.

Rögtön megcsapta az orromat az a vaníliaillat, amit Tahmrától kaptam, aki még egy volt munkatársától kapta. Egy kis üvegben van valami illóolaj meg néhány pálcika, amelyek folyamtosan párologtatják az illatot. Azonnal nem, viszont ma délután becsomagoltam egy nájlonzacskóba és kidobtam a kukába.

Amikor elkértem Tahmrától a távozása napján az illatot, azt hittem, jó lesz majd, mert mindig rá fog emlékeztetni. Ahogy álltunk a konyhájában, amikor főzött nekem, és kortyoltuk a vörösbort vagy gintonicot, meg videóztunk.

Ehelyett viszont valami rendkívül kellemetlen, alattomos érzés kezdett hatalmába keríteni. Felszüremlett a fájdalom, amely átzubogott rajtam az elmúlt nyolc hónapban, és amit Tahmra kénytelen volt végignézni.

Tényleg itt az ideje, hogy elolvassam Az eltűnt idő nyomábant .. illatok, ízek, képek amilyen bámulatos kiváltói az emlékek feltolulásának.

Én ebből most nem kérek. Elvágtam a nyomorfolyamot és én vagyok én.

Megtanulom újra szépnek látni a csillagos eget, ahogy a teraszon fekszem a szőnyegemen.