Úgy jött a vihar, ahogy egy igazi vihar jönni szokott. Kiszámíthatatlan, dühös széllel, pár másodpercnyi esőpermettel, amely után már csak azt észlelte az ember, hogy szétpukkantak odafent a felhők, és hatalmas, hűs cseppekben zuhog az ijesztő zápor. A szél pedig vitt mindent, a Műcsarnok székeit is, és jópár tökig ázott fiatalt hagyott maga után.
Először a Kiadóban száradtunk a bandával, nevettünk sokat, aztán pedig a jelenlétemmel kellett simogatnom a sebeit. Nincs lámpája a hülyének, majdnem/kicsit elütötte egy autó. Most kéne pontot tenni a végére, mielőtt még ő másnak hiszi.Labels: budapest, én, nyár
1 Comments:
az ilyen pontokbol lesz konnyen pont, pont, pont. de lehet, hogy ezt mar mondtam este, nem emlekszem...
ez a "jelenletemmel" kedves :)
Post a Comment
<< Home