Azt már most megállapítom, hogy a Sziget, de legalábbis a csütörtöki nap koncertje a Lajkó Félix volt. Ültem a domb legalján és átadtam magam a zenének. Lajkó egyetlen egy zenésszel játszott együtt, de úgy, hogy tényleg együtt voltak. Egyik reagált a másikra, és közben a közönség elalélt. Én pedig vártam az újabb és újabb érzelemhullámokat, és ennél biztosabb nem voltam benne, hogy L. F. az én szívem húrjain hegedül. Befosás. Az ülős koncert végén állva tapsolt a közönség.
Délután csináltunk egy anyagot Zsidróval, ami közben jókat kacarásztam, olyan édes és dumagép. Akkor komorultam el kicsit, amikor ő kifejtette, hogy én kezdetben mennyire visszafogott és unalmas csaj voltam. Dbaba volt olyan kedves, hogy megvédjen: viszont ha dolgozik valaki rajtam, mondta, akkor le tudja hántani ezeket a külső rétegeket. Azért aggaszt, hogy elsőre csomó (a legtöbb?) embernek fapinaként jelenek meg.
Jamiroquai felejthető volt, viszont Irie Maffiára hatalmasat roptam. Ez ugyan már hajnal fél egy körül lehetett, és a cég számos alkalmazottjával találkoztam. Stelpa folyamatosan azt hangoztatta, hogy milyen keményen nyomom. Ez viszont nem volt elég ahhoz, hogy az a fasz szóljon hozzám egy szót. Igaz, hogy korábban odaintegetett és a délutáni szeparés (deleted content) lazulás során is vigyorgott, de komolyan: nem lehetek olyan hülye, hogy még ezután is várok tőle valamit.
Felbukkant viszont a pacsirtatorkú. És én azt reméltem, dumálunk. De sajnos abból több lett, és ami a legdurvább, hogy érzelmileg vár el tőlem. Azt hiszem, nem voltam vele elég egyértelmű. Shame on me.Labels: budapest, jolly jean, nyár
0 Comments:
Post a Comment
<< Home