Úgy döntöttem, hogy nem megyek ma este sehová. Olyan az ábrázatom, mintha most indult volna ellenem eljárás hatrendbeni emberölésért.
Azt is elhatároztam, hogy nem fogom elkövetni ugyanazt a hibát, mint amikor D.-vel szakítottunk. Nem fogok hallgatni és magamban tartani mindent. Csakhogy sajnos ennek az ellenkezőjét most nemigen tudom tenni, mivel nincs miről beszélni. Még mindig nem látok bele a fejébe, és halvány elképzelésem van csak arról, hogy miért teszi ezt velem. Velünk.
Hiába is várom, hogy visszaérkezzen. Azt is el tudom képzelni, hogy első este egy hotelban száll meg, majd míg én munkában vagyok, bejön a lakásba és összeszedi a holmiját. Bár iszonyatos nagy gerinctelenség volna, nem kizárt.
Közben meg visszaemlékszem, ahogy együtt feküdtünk a teraszomon a szőnyegen, és hirtelen feltűnő, gyilkos görögdinnyékről csevegtünk, meg csíkos denevérekről, amelyek hullócsillagnak tűnnek. Nem értünk egymáshoz soha, bár volt egy olyan pillanat, amire hosszú ideig emlékezni fogok.
Meztelen felsőtesttel feküdt az egyik kanapén, épp felébresztettem -- ami mindig rettentő nehéz folyamat volt -- mondván, ideje aludni. Ahogy ébredezett, kinyújtotta felém az egyik karját. Hatalmas volt a kísértés, hogy abban a pillanatban leüljek mellé és végigsimítsam, a szemébe nézve. Ehelyett ő csak megfogta a csuklómat, nem a kezemet, mert az intimebb lett volna, és felkelt. Aztán együtt befeküdtünk a méretes ágyamba, ő az egyik, én a másik szélén.
Későn kezdtem el kimutatni, hogy számít. És tudom, hogy bosszantotta, hogy másoknak még mindig így mutattam be: my friend, K. Nem hitte el, hogy tervezek vele, annak ellenére, hogy közös, nyári európázást tervezgettünk.
Elmenekült tőlem egy szó nélkül, én pedig hiába szaladtam utána, egy hatalmas üvegajtónak vágódtam neki.
Megkönnyebbülésre vágyom. Hogy beállít és azt mondja, csak tesztelni akarta a reakciómat. Nagyon rossz vicc volna. De azt hiszem, még mindig jobb, mintha ez lenne a valóság.Labels: én, sad clown, tényközlés
0 Comments:
Post a Comment
<< Home