Nem hormonális. Hanem agyalapi, ez derült ki ma, miközben a dokimmal - aki kezdett síkideg lenni - szobáról szobára vándoroltunk, és a végén megadó röhögésben törtünk ki. Még a negyedik szobában is ránknyitottak ugyanis és a fejünk felett kartonokat kezdtek kihúzogatni. Magyar egészségügy, üdvöz légy.

Tegnap nem szándékoztam alkoholizálni, de valahogy mégis sikerült öt bort meginni és két szivarkát elpöffenteni. Barkával kezdtünk a Kiadóban, majd Parázs, N. már hívott, átmentem a Szimplakertbe, és elégedetten konstatáltam, hogy milyen jól néz ki csupa feketében. Annak annyira nem örültem, hogy temetésen volt aznap.

Ültünk egy kisasztalnál, és észrevettem, hogy D. exkollégája a velünk szemben lévő asztalnál beszélget valakivel. Percekbe telt, mire rájöttem, hogy ő maga az. Először felszisszentem, majd egyre nőtt a kísértés, hogy barátságosan odamegyek és lehuppanok melléjük egy helóra. De mégis olyan faramuci volt a helyzet, D. asszem észre sem vett, aztán beljebb mozdultak. Mi pedig haza.

És kevés kellett hozzá, hogy elnevessem magam, amikor ilyet szólt: "gazella". Ezt még annak tudatában sem vonatkoztatnám magamra, hogy ma négy órát töltöttem farmernézegetéssel, mert az összes régi darab hirtelen két számmal nagyobb rám. Gazella, baszki.



Amikor pedig erőltettem, hogy egy, csak egy dolgot mondjon, ami az elmúlt fél évben jó volt, hallgatott. Se könyv, se film, se kaja, "nem mondok, mert úgyis elmész".

Labels: budapest, én, nyár

szinamondta 7/23/2008 08:50:00 PM

1 comments

. . .