A legviccesebb, hogy a mérhetetlenül prózai dolgok mennyire fel tudnak dobni.

Egy hete, kicsit remegő lábbal, megszereztem az itteni jogosítványomat.

Ma pedig, mivel a sofőr nem jelent meg, fogtam a munkatársamat, aki segít a kartúmi teaárus nőkről szóló riportomban (mert ő szudáni, én meg nem beszélek arabul), és beültünk a főnököm által használt Pradóba.

Soha nem vezettem még 4X4 kocsit, különösen nem Kartúmban, főleg nem egy hétköznapon ebédidőben ki a piacra, tuktuk-és emberforgatagban.

És nem okoztam balesetet! Egyedül a jobb oldali tükör hajlott vissza, amikor kicsit súroltam egy tuktukot - nem érzem még a bazinagy jármű testét.

Abszolút ellene vagyok egyébként a négyüteműek használatának, semmi értelme városban, viszont amikor fel kell ugratni egy padkára a földútról a főútra rátérve, akkor azért értékelhető.

A végén pedig olyan pöpecen beparkoltam rükvercben, hogy még fotót is készítettem róla. Igaz, hogy alig tudtam kiszállni, mert kicsit közel álltam meg a másik kocsihoz, de egyenes volt, mint a nyíl.

Igen, eléggé megizzadtam.

Labels: afrika, én, jolly jean, zizi

szinamondta 2/04/2009 11:48:00 AM

2 comments

. . .