Van olyan, arra kellett rádöbbennem, amikor az embernek bele kell törődnie a helyzetbe. Konkrétan, fanyalogtam azon, hogy latin buli lesz este. Ahová ráadásul nem vihetek haverokat, mert már így is túl sok a vendég.
Ígyhát az aerobik után hazajöttem, tébláboltam, majd bekapcsoltam a Duna tévét, ahol A Lumnitzer nővérek ment. Ledőltem, miután pár semleges sms-t bonyolítottam, és elrötyögtem a filmen.
Közben persze megeresztettem pár telefont, hogy érdeklődjek a buliról, de semmi válasz. Majd egy sms, hogy csak salsa megy. Eddigre vége is lett a filmnek, javasoltam, hogy akkor igyunk egy dzsúzt.
Hát azóta is itt tartunk, stranded home on a Thursday night. Rohadt meleg van idebenn, kimentem az erkélyre elszívni egy Mayát, de közben szereztem három szúnyogcsípést vagy négyet, így letettem arról a pompás gondolatról, hogy ma este polifómon fogok kint aludni.
Hallgattam a pálmák neszezését, figyeltem az állandó fényeket (milyen szoba lehet az, ahol mindig ég a villany?) a szemetes, poros utcácskán, megfigyeltem közelebbről a félig lapos kosárlabdát, ami egyik délután szokatlan módon ott termett az erkélyemen, és elgondolkoztam, hogy akkor most mi van.
Mi van. Mi lesz?
Ilyen ez. Néha jó volna csak úgy együtt lenni.Labels: afrika, ahh, én, tényközlés
0 Comments:
Post a Comment
<< Home