Az nem lehet, hogy ő most kipakol, gondoltam, hiszen még olyan kevés idő telt el azóta, hogy D. kiköltözött - napokon keresztül, egy-egy apró darabot lassan kiszakítva az életünkből.
A legelbaszottab a helyzetben az, hogy fogalmam sincs, mi zajlik. Etiópiába ment szabadságra, és voltak apróbb jelek, hogy valami nem stimmel, például rámtette a telefont, de arra nem számítottam, hogy egyszercsak közli, nem érdemes ezt tovább nyújtani, ő ezt most berekeszti. Esemesben!! Ki az az éretlen vadparaszt, aki sms-ben szakít?
Azóta pedig nem veszi fel a telefont, rettenetesen száraz sms-ben válaszol olykor, de csak annyit, hogy jó, élőben is közölheti majd, de attól még a szakítás érvényes.
Nem tudom, mi boríthatta fel amúgy is viharos kapcsolatunkat. Azt is megírtam neki, hogy tán megriasztották az elkötelezettségem (amire rég várt) jelei. Elmentem hozzá két hete Darfúrba, hogy lássam, hogyan él (elég rettenetesen), és boldog voltam annyival, hogy csak ültünk és beszélgettünk két napon át.
Aztán mielőtt elutazott, sajnos összezördültünk valami fasságon, és húztuk egymás agyát. Valószínűleg ez lehetett az. Hogy folyvást görgette az agyában, hogy márpedig én egyszer el fogom őt hagyni.
Amit mellesleg nem terveztem. De így, hogy ennyire semmibe vesz és treats me like shit, nem nagyon van más opcióm. Illetve ő tette meg velem.
Haragon és tehetetlenségen kívül még azt érzem, hogy jól be lettem szopatva. Nomen est omen, visszajön minden, ami körbemegy, K. mint karma, visszakapom jól az összes fejfájást, amit előző kapcsolatokban okoztam. A féltékenykedéseket Daniellel, a civódásokat, a hangos ordítozást, amikor otthagytam a mosdóban részegen a földön heverni. Olyasmiket, amikre visszatekintve elönt a megbánás.
De egy kapcsolat a kommunikációra épül. És ő most hallgat.
Aztán mire épp leromboltam a falaimat hogy beengedjem őt, kezdhetem elölről az építkezést. Attól tartok viszont, hogy a technika és az alapanyagok tökéletesedésével a fal egyre vastagabbá, szilárdabbá és áthághatatlanabbá válik.Labels: én, ideg, sad clown, tényközlés
0 Comments:
Post a Comment
<< Home