Holnaphoz pont két hónapja jöttem el Szudánból. Talán ezért potyognak a könnyeim, ha az árvaházi gyerekekre gondolok. Hiányzik a minimonki, Hassania. Meg mindannyian. Meg a péntek délelőtti gyüli is hiányzik, énekléssel, táncolással, azzal a felszabaditó érzéssel, hogy úgyis minden rendben lesz, és Team Nigeria viccesen táncol az előttem lévő sorokban és valaki ötpercenként elragadtatva felkiált, hogy halleluya.

Ma volt egy privát triatlonom, kibringáztam a Margitszigetre, lefutottam hat kilométert, majd úsztam és hazabringáztam. Remek volt. De este rá kellett jönnöm, hogy nem igazán vannak itthon barátaim. Vagy mi. Megöregedtünk.

És közben van ez a CNN-nek való tudósitás Szudánról, ami szuperjó, de jobb is lehetne, ha nem lenne ilyen csiga a CNN, és nem keresné még mindig Tripolit a térképen.

Na elég az egéritatásból, ami egyébként meglepő, hogy csak mostanra köszöntött be. Úgy látszik, a dátumoknak nagy szerepe van. Most meg alig áll el.

Labels: afrika, ahh, én, zizi

szinamondta 8/27/2011 10:17:00 PM

0 comments

. . .