Csalatkoznom kellett abban az hitemben, mely szerint a nyár legjobb koncertje a millenárisbeli Jon Cleary Band volt. Tegnap sikítozva dobtam el az agyamat egy olyan zenekar hihetetlenül szenvedélyes, energikus örömzenéjére, amit akkor hallottam először. Nem is sejthettem, hogy ennyire beránt, hogy az első pár perc után már csápolva rázom, hogy a lassú részeket felváltó ütemes rockolás folyamatos ugrálásra késztet, és a lírai szakaszban egyszercsak azt érzem, hogy órákon keresztül tudnám simogatni azt az apró pici anyajegyet D. felső ajka fölött.
És jöttek az új számok, és Pamutlánnyal csak néztünk egymásra fülig érő szájjal, hogy hisz' ez hihetetlen, és bejöttek a reggae-s alapok, a Győző dobolt a Sirályból, a Madhouse egyik színésze vendégénekelt, én meg csak pampogtam magamban, hogy honnan szalasztották ezt a Durgast, hogyan is bulizhatttunk eddig nélkülük, amikor olyan jól keverik a roma kontrázást a keltás alapokkal.
Aztán amikor azt hittem, vége lesz, bejelentették, hogy még két szám, és azokra ugyanúgy borzongtam és nem bírtam megálljt parancsolni a lábamnak és a kezemnek és egy metálrajongót megszégyenítően ráztam a fejemet. Csak az adott még energiát, ahogy a gitáros félig becsukott szemmel nyűtte a húrokat és az énekes ránk hangolódott, és az újabb energiahullámoktól Pamut hatalmas kacajokban tört ki. Másképp tényleg nem lehetetett kibírni.
Aztán pedig egy DJ játszott olyan mash-upokat, mint a Sail Away és a Smack My Bitch Up keveréke, amely szintén nem hagyott lecsillapodni. Hajnali fél ötkor felkapcsolták a villanyt a Gödörben, és egy kalapos dreadlockos csávó megkérdezte: "Mit tehetnék, hogy a barátod legyek? Kérhetsz bármit." Levegőt se kapva, röhögve megköszöntem neki, mert úgyis tudtam, hogy mire megy ki a játék. "Annyira jól táncolsz, el se hiszem."
0 Comments:
Post a Comment
<< Home