Ezen kívül az ment még a kocsiban, hogy a kiwi (másnéven új-zélandi) katonával azon szórakoztunk, ki tudja előbb kikapcsolni a sípoló szerkezetet. A car-log nevű eszköz többek között felsivít, ha 60-nál többel hajt az ember, de az F1 gomb megnyomásával el lehet hallgattatni. Ha az ember fél szemét a kilométerórán, a bal kezét meg a car-logon tartja, szinte kizárt, hogy ne nyerjen.
Ilyenekre használjuk a négykerék-meghajtású kocsikat, de basszus, legalább ilyenkor használva vannak, mert amúgy rohadtul semmi haszna városban ilyet tartani.
A tábortűznél pedig - amin a kiwi isteni zöldséges tésztát főzött - többen is kimondták, hogy 1) csekély értelme ennek a missziónak 2) az ország valószínűleg újabb háborúba sodródik előbb-utóbb 3) ennél szervezetlenebb hely kevés van.
Viszont fantasztikus volt az áttetsző sátorból figyelni a holdat, amint lassan lebukott a sík mögött. Egy darabig nem hallatszott zaj egyáltalán, aztán felébredtem valami soha nem hallott, trillázó hangokra, és azt hittem, a sivatagi egérmama koordinálja a gyerekeit. De reggel a többiek igyekeztek meggyőzni arról, hogy csak a szél játszott a fülemmel.
Beültünk egy pizzára a város azon részén, ahol a legtöbb a mozgás, bárokkal, kávézókkal, éttermekkel és gyorskajáldákkal és klubokkal. Elmentem a mosdóba, és mire visszaértem, Carol két, tujja babya feliratú, piros-sárga-fekete sávos (nemcsak a reggae, de Afrika színei) pólót viselő, feltűnően laza sráccal beszélgetett.
Elcsíptem, ahogy az egyikük, aki a dreadlockjait egy hatalmas sapkába bújtatta, a másnapi hip hop battle-ről beszélt. És röpke hezitálás után feltettem azt a bárgyú kérdést, hogy „van egy amerikai barátotok?”.
„What, Magee? He’s my boy!”
Így derült ki, hogy ők azok, akiknek a telefonszámát meg akartam szerezni. Egész este libabőröztem a gondolattól, hogy micsoda véletlenek léteznek. Aztán táncoltunk, másnap meg már én is tujja babya pólóban feszítettem a hip hop fesztiválon.
Tágabb értelmezésben azt jelenti, hogy breaking boundaries.
You act like you wanna be free. Igen, az kéne. Szabadság.
Közben meg elgondolkodtat, hogy miért kívántam két hete a tejbedarát, majd készítettem is el szójatejjel, kakaóporral a tetején, mint régen anyukám uzsonnára.
Meg hogy pamutnál miért futott át az agyamon, hogy tulajdonképpen én is megcsinálhatnám ezt, a saját kis budapesti életemet a saját kis lakásomban, amit úgy rendeznék be, ahogy akarok.
Meg persze elképzelem, mikor Annával sétálunk kirakatok között, hogy de szép is lenne egy lila cipő őszre.
A koncertet így meglehetős eufóriában, kis szomorkodással és még több zavart érzéssel dülöngéltem végig, és persze őrülten ugráltam a ráadás Yellow-ra.
Aztán pedig a Kiadóban iszogattunk levezetésképp, ott volt Albert, ahogy éreztem, hogy ott lesz, és még jött más is. Utána pedig még jobb lett.
Van ez a Tiger Lilies nevű zenekar, tegnap megnéztük őket a Trafóban. Nagyon betegek, gyilkosságról, szodómiáról, kék-zöldre vert nőkről, megkínzott gyerekekről énekelnek, freakshow hangulatban. Nem dobott fel, de jól esett.
On Fridays sodomize tender virgin nuns Tie them up, lear at them, and then I have my fun Saturdays I stand and sing my sad, sad, sick, sick songs To anyone who listen, who in the head is wrong Sundays, Sundays, the day I love the best Rape, murder, pillage while other people rest
I'm terrible, terrible, shouldn't be allowed To sing my songs of filth to a decent crowd I'm terrible, terrible, shouldn't be allowed But when I do offend someone it makes me feel so proud
