Elolvasgattam 2008 nyarát. Helyenként hatalmasakat röhögtem és megállaptottam, hogy kurvajól nyomtam, viszont az összes nyűg, amit most érzek (2008 októberétől) az akkori flegmaságból és keménységből származik.

Hiába hittem azt, hogy túl vagyok mindazon a fájdalmon, amit D-vel okoztunk magunknak, naívság volt a részemről. A gond az, hogy mindent az agyam láthatatlan, teljesen elsötétített sarkába söpörtem anélkül, hogy kezdtem volna valamit a sérülésemmel.

És persze ebből következik a kérdés, hogy mennyire tisztességes vajon együtt lenni K-vel (igen, most akkor járunk, már egy ideje). Ő nagyon komolyan gondolja, és én is irtóra szeretek vele lenni, de.

Nem spanyol viasz, de a legnyálasabb közhelyekben valódi igazság rejlik.
Nem tudom, hogy tudok-e újra úgy szeretni. És vajon akarok-e.

Végigolvasva azt a nyarat pedig megértem kicsit, hogy mi lehet az, amitől K tart, mikor rám néz. Egy olyan nőt lát időről-időre, aki olyanná akart válni belülről, mint a Dior őszi/téli kollekciója. Azt hiszem, vállon veregethetem magam. Kemény, bizalmat szűken mérő, flegma, ugyanakkor rettentően nyitott és továbbléni képes nő lettem.

Talán jobb, ha az is maradok, hogy minél kevesebb sérüléssel ússza meg az emberiség. Ami nyilván magával vonja a magányt. Abból pedig aztán eleget látok magam körül.

Hiányzik D. Lehet, hogy nagyrészt csak nosztalgia. De kimondtam most magamnak, hogy volt egy csodálatos életünk. Csodálatos életünk volt.

És igen, persze. Hiányzott a szinamond. Hiányoztam én? Szinte biztos, hogy már más vagyok.

Labels: én, lira, nyár, sad clown, tényközlés

szinamondta 11/14/2009 11:45:00 PM

3 comments

. . .