You act like you wanna be free. Igen, az kéne. Szabadság.
Közben meg elgondolkodtat, hogy miért kívántam két hete a tejbedarát, majd készítettem is el szójatejjel, kakaóporral a tetején, mint régen anyukám uzsonnára.
Meg hogy pamutnál miért futott át az agyamon, hogy tulajdonképpen én is megcsinálhatnám ezt, a saját kis budapesti életemet a saját kis lakásomban, amit úgy rendeznék be, ahogy akarok.
Meg persze elképzelem, mikor Annával sétálunk kirakatok között, hogy de szép is lenne egy lila cipő őszre.
A publikus rész: megnéztük a Random Dance-t a Trafóban, és a pontatlanságok ellenére olyan felszabadító esztétikai élményt nyújtott a koreográfia, a táncosok teste és a gyönyörűséges zene, hogy ki is buggyantak a könnyeim. Régen volt már ilyen. Persze azért most nem teljesen véletlenül.
Aztán sirályoztunk egy picit, kimondtunk kérdéseket, amelyekre mindenkit megnyugtató - és különösen, realisztikus - választ adni képtelenség. Majd átsétáltam a Szódába illendőségből, és láttam ismerősöket és a Halacskámat (tarkopasz, küzdősportos, széttetovált barátom így szólított, nem lehetett nem visszahalacskázni ölelgetés közben). Lénikével beszélgetve kijött a szájamon egy olyan, hogy milyen jó tudni, hogy itt van ő is, és bármikor láthatom.
Táncolgattunk. És otthagytam a bringámat az utcán. Ma láttam, hogy megpróbálták ellopni, mert a lánc műanyag borítását egy helyen átvágták az alumíniumig.
A keményebb sokk az volt, hogy a buszra, hazafelé tartva, felszállt a padlizsánfejű kurva. Keresztülnézett rajtam, de nem engedtem el anélkül, hogy hangosan rá ne köszöntem volna. Ajvé.
Meglett közben - Lee-nek köszönhetően - a nyáron áhított Faster, Pussycat Kill! Kill! című film. Hatalmas mellek, hónaljig felhúzott nadrágban darázsderék, gyönyörű haj és tengernyi erőszak. Meglehetősen öncélú erőszak. Azt reméltem, hogy a csodálatos, erős nő majd móresre tanítja a béna férfiakat. Ehelyett gonosz volt, kegyetlen, és saját társait is megölte, tehát a film egyáltalán nem a woman power kultfilmje. Ráadásul a végén a naív és törékeny hisztérika, aki átlagos feleségtípus, nyeri meg az ügyet, miután az amazonok mind kipusztultak.
De legalább Tarantinónak tetszett, állítólag nem lett volna a Kill Bill, ha nincs a Kill! Kill! Még arról is pletykáltak, hogy újraforgatja a filmet, amit aztán persze meg is cáfoltak. Pedig a művér manufaktúrák valószínűleg jól jártak volna.
