szinamond

2003/08/31
Ma ittam először alkoholt, több mint két hete. De ma elég sokat. Hú, éjjel fél négy van, de nemrég értünk haza, itt mulattunk két házzal lejjeb a Cleo nevű fraternityben. Először azt hittem, hogy az egész nagyon gáz, tizennyolc éves lánykák ittas csetlésbotlását kellett nézni. Itt tényleg az a menő, ha valaki be van rúgva, csak azért, mert tegnapelőtt, a szülői házban még nem szabadott. És mint arról értesültem, a koksz is elég népszerű az elsőévesek körében, meg persze a fű: ha valakit meglátnak a kampuszon szívni, a legrosszabb, ami történhet vele állítólag az, hogy a biztonságiak elveszik tőle és elszívják.

De nem akarok annyira előre rohanni: a nap lassan és idegesítően kezdődött, kezdtem úgy érezni, hogy túl sokat vagyunk együtt mi magyarok, és feleslegesen várok rájuk állandóan. Végül Lulu és én bementünk a városba busszal, ami megint külön élmény. A helyi BKV a legjobb fej, mert bár mindegyik sofőr tudja, hogy a béreltünk csak hétfőtől érvényes, eddig még egyszer sem kellett jegyet vennünk. Mindig azt mondják, rendben van, üljünk csak le. Szóval megnéztük a Connecticut folyó partján lévő olasz fesztivált, ami kicsit csalódás volt, de legalább már kiismerjük magunkat valamennyire a környéken.


Vacsi után megnéztem a Finding Forrestert, nagyon-nagyon tetszett. Mikor később mondtam a kis fekete ismerősömnek, Kinonak, hogy el is bőgtem magam rajta, azt mondta, ő is. Ezt alig akartam elhinni, nem fér bele a "nagyon vagyány és megközelíthetetlen fickó vagyok" imidzsébe. Én meg még most sem tudom, hogyan kell vele kezet fognom, hogy kúl legyek. Volt egy buli a mi épületünkben, de mikor kezdett behalni, átmentünk a Cleoba ismerkedni. Sőt, táncoltunk is, de azt már az előzőben is. Mi több, egy fekete lány azt mondta, you dance pretty good, amit hatalmas bóknak vettem. Majdnem akkorának, mint azt, hogy két fekete fickó leszólított az étterembe menet, és odakiáltottak, hogy honnan jövök. Azt akartam, hogy kitalálják, de miután elsorolták az összes kelet-európai országot és nem lyukadtak ki nálunk, megmondtam. So I look very European, don't I? Yes, you do and very attractive, too. Azon lepődtem meg, hogy azt mondták, idősnek nézek ki, mire én viccszörnyülködtem, erre hozzátették, hogy inkább érettnek. Hm. Nem tudom, hogy ez itt mennyire számít előnynek. Néha úgy érzem magam, mint egy felügyelőnő az osztálykiránduláson. Jól van, gyerekek, azt a poharat még felhajthatjátok, aztán lassan takarodó.


szinamondta 8/31/2003 09:54:00 AM


0 comments

. . .
2003/08/30
Igazi terápia volt ez a bevásárlás. Mondjuk majdnem elaludtam, mire odaértünk, mára merültem ki teljesen. De végre megértettem, miért imádnak ezek annyira vásárolni. Kiválasztottam vagy hat ruhadarabot, filléres áron, és csak bámultam, mikor felpróbáltam őket: mindegyik úgy állt rajtam, mintha rám öntötték volna. Igyhát gazdagodott a ruhatáram pár narancs-rózsaszín-és-csíkos rucival. És egy nagyon vicces papucsot is vettem otthonra, fekete, szőrös és úgy érzem magam benne, mint gyerekkorom képregényhősének, Góliátnak a szeretője. Dzsungelbébi.

Csak folynak el a napok. Úgy megint, hogy észre sem veszem. Pont egy hete vagyunk itt. De szinte még ki sem tettük a lábunkat a kampuszról. Mellesleg abszolút egyetértek, hogy az amerikaiak a félelem kultúrájában élnek. Nap mint nap azt hangoztatják, hogy mennyire vigyázzunk a környéken, ha este egyedül kéne közlekednünk, hívjunk inkább biztonsági embereket, hogy hazakísérjenek. Meg, hogy a városiak néha inzultálják a nebulókat -- abszolút meg lehet érteni szerintem, ha egyszer ennyire erős az elkülönülés. Jó, hogy nem húznak fel egy transzparenst a kampuszt körülvevő "falakra", hogy ez itt a gazdag gyerkőcök sérthetetlen terepe, állj, vagy lövünk. Paramerika.

Lefeküdtem vacsi után, kitikkadtam teljesen. Alig bírtam magamba életet lehelni, hogy fogat mossak. Viszont le akartam még írni, hogy mikor a négy magyar hazafelé menet nyomta a rizsát a parkszerű ösvényen, egy lány odakiáltott, hogy hogyan beszélünk. Csak tudni akarta, mert nagyon szép a hangzása. You know, it flows. Mindig szeretném idegen füllel hallani a magyart. Ezek szerint olyan lehet, mint egy patak. Csibcsobbgluttyglutty dallamfolyam.


szinamondta 8/30/2003 04:10:00 AM


0 comments

. . .
2003/08/29
Kitaláltuk, hogy holnap elmegyünk gyógybevásárolni. Fájdalomdíjul, mert akkorát szívunk. Egész nap azért rohangáltunk, mert nem vagyunk felírva az órákra. Noha még júniusban elküldtük a listánkat a nemzetközi titkárnőnek, de valamit nagyon elcseszett, mert amíg mi jóhiszeműen malmoztunk otthon, addig itt beteltek a szemináriumok. És a tanár nem tréfál, bár nekünk mindenki azt mondta, nyugi, a kellneresekért könyörögni szoktak. Engem eddig kb 3 tanár utasított vissza emailen, de amit a legjobban fájlalok, hogy nem is indul az az óra, amit a legjobban vártam: 20. századi tánctörténet. Brühühü.

Szóval az egész bosszúság megint egy hatalmas röhögésben tört ki, mert elterveztük, hogy akkor végre soppingolunk. Megnéztük a térképet meg a menetrendet, mire Albin már vinnyogva bejelentette, hogy ez nem lesz annyira vicces, de a U-pass (amivel közlekedni tudunk) csak szeptember elsejétől érvényes. Lulu márpedig télikabátot akar nézni és szőnyeget a szobájába, ezért taxizni kell, ja, a kampusz meg majd csak bámul, mikor a magyarok beszállnaka taxiba, kifelé meg egy perzsaszőnyeggel. Fogadok, már asztalost is hívtatok, hogy felparkettáztassátok a szobát... Nem is gondoltam, hogy A. ilyen vicces fiú.

Az amerikaiak az emeletünkön nem köszönnek. Vissza sem.

Viszont munkám már van, a könyvtár zene- és médiarészlegén fogok dolgozni jövő héttől. Akarom én ezt? Igen, azt szeretném, hogy beinduljon már itt az élet. Elegem van az ünnepélyes beszédekből és a sok halom orientációs papírból. Plusz még egy health care-es nő ma lefikázott minket, mikor kiderült, mindannyian voltunk mumpszosok. All these kids got this illness. Where are you from? Onnan, ahol nem szokás a kávét (úr isten, ez megérne egy külön bejegyzést) papírpohárból inni és szívószállal kevergetni, ahol nem használunk el minden egyes italhoz fél liter jeget, minden étkezésnél több konténernyi műanyag eszcájgot. Általában nem kapunk tüdőgyulladást augusztus végén a légkondi miatt és nem kezeljük a 18 éveseket úgy, mintha a bolháénál is kevesebb eszük lenne. A legnagyobb különbség talán, hogy nincs ennyi fóbiánk. De erről bővebben akkor, ha már nem parázok az óráim miatt.


szinamondta 8/29/2003 04:45:00 AM


0 comments

. . .
2003/08/28
Éjjel van, de nem alszom és nem is bulizom. Most néztem meg a
napszemüvegreklám-filmet a kampuszon, miután mindenki beharangozta, hogy mennyire nézhetetlen. Oké, voltak pontok, mikor kínomban én is nyöszörögtem, pl. az ominózus szívmasszás résznél, de a repülős-karatés-libbenő ballonkabátos részek koreográfiája nagyon tetszett. Meg az is, ahogy a csajoknak el volt választva a hajuk. Meg voltak benne szép cipők. A dialógusokon viszont talán lehetett volna még dolgozni. You know what we're here for. Válasz: Do YOU know what you're here for? Nemá.

Ma táncos nap volt. Az orientációs programon (kb. mint otthon a gólyatábor, csak alkoholmentesen teljesen, viszont annál több kaja van. Majdnem kizárólag nagyon tehetős gyerekeknek. Még jó, hogy a miénket Kellner bácsi állja) volt egy mozgásóránk, ami megbizsergetett. Persze a szokásos "futkossunk körbe és köszönjünk egymásnak" cucc is volt, meg szembekötősdi, de élveztem, mikor picit meg kellett masszírozni egymást. Mellettem pont a tanárnő állt a körben, úgyhogy az én hátamat ő marcangolta. Hm, fincsi.

A karibi vacsi még fincsibb volt, kókuszos-édes-paradicsomos salátával és valami fura, káposztával töltött batyuval, ami az indiai szamószára hasonlított. Aztán volt cheese cake is, tele mascarponéval, megkóstoltam, de persze azonnal lelkifurdalásom lett. Közben elkezdődött a Talent Show, amin a pajtásaink is felléptek, de mivel én nem vagyok megáldva sok mutogatnivalóval, maximum tapsoltam. Az egyik feka fickó viszont iszonyú ügyes, leült a zongorához és csak úgy fojt bele a vibráló hangja a mikrofonba, valami szentimentális dal apropóján. Persze az összes magyar csak bámult egymásra, mintha megérzékenyülten, nekem is eszembe jutott Ninu emailje. Elképzeltem őt meg az eckit nyár végén. Azt írja, nem volt ott éppen a kedvenc pincérem. De itt sincs. :)

Show me the salsa! Ez volt a második táncos esemény, salsa-óra. Megtanultunk (volna) jópár lépést, az nem is lett volna baj, hogy egy lány játszotta a fiút (Lulu volt a párom), mert ráztuk mindketten, csak aztán szegény kis bolgár fiúnak is meg kellett mutatnom, így viszont lemaradtam. A kezdő lépések még mentek, aztán inkább néztem a többieket. És irigyeltem azt a csajt, akinek az egyik feka ismerősöm jutott: bár majdnem kitörte a 19 éves szépség karját, ruganyosan járta a salsát. Ja, azt mondtam már, hogy irtó öregek vagyunk? Rajtunk kívül senki sem ihat alkoholt. De a hét végére megérkeznek a többiek, akik talán már meglesznek 21 évesek. Can't wait.


szinamondta 8/28/2003 08:25:00 AM


0 comments

. . .
2003/08/27
Végre, végre, végre! Van internet! Megkaptuk ezt a szaros laptopot már 4 napja, de nem bírtunk kapcsolódni. Kiderült, hogy másfajta zsinór kell. De ím, itt vagyok.

Zavarban kicsit. Annyi minden történik, nem is tudom, melyik végén fogjam meg. Annyi lenne a szinamondanivaló, és így a messzeségből kicsit nehéz. Itt vagyok öt napja, de eddig semmire nem volt idő. A szobám is csak nemrég kezdett arra hasonlítani, amilyennek szeretném, hogy legyen. Színek, érzések, emlékek, emberek a falon. Jöjjenek akkor csak benyomások egy kupacban.

Busz New York-ból Hartfordba

Még mindig fosok a repülőn.
Fosok attól is, hogy nem találok oda NY-ban a buszpályaudvarra, ahol Kickivel találkozunk. De odatalálok. Viszont előtte még bénázok egyet egy 25 kilós hátizsákkal a hátamon, egy 30 kilós bőrönddel és a kis dojterommal mellettem: telefonálni szeretnék, fülkéből. Furcsállom, hogy mindenekelőtt tárcsázni kell, majd pénzt dobigálni, aztán fülelni. Mire rájövök, hogy hiába próbálom újra és újra, mert a készülék rossz, kétszer leizzadok. Aztán várom K-t a buszoknál, fél óra múlva sincs ott. Majd kiderül, hogy ő pontosan mögöttem vár rám egy ideje. Volt közöttünk egy üvegfal, és én háttal ültem.

A buszon megfagyasztottak totálra, de már kezdem megszokni. Itt minden vagy nagyon eszméletlenül hideg, vagy forró. Csak mentünk és mentünk a hideg
Greyhounddal, dugóban döcögve, így a 2 órás útból három órás lett. Egyre izgatottabban és éhesebben ültünk és hallgattuk egymás hülyeségeit, míg végre megláttuk a táblát: Hartford. Eddig ez csak egy szó volt. Megérkeztünk.

Tisztára, mint Anglia

Hihetetlenül szép a kampusz. Zöld, patinás, rendezett, mintha Oxfordban lennék. És komolyan, minden értünk van. A legjobb dormban vagyunk, csak 21 éven felettiek, de ebből még semmit nem érzékelünk, mert mi vagyunk egyedül az egész folyosón. Egyelőre csak a multikulti gyerekek jöttek az orientációra, ami kajából, where're you from-ból és lagymatag programokból áll. Persze mi vagyunk a legöregebbek, kivéve a Campus Safety uniformisos, helyes vigyorú, verdával járőröző feketéit.

Ettünk cajun kaját, sok fűszerrel és tengeri herkentyűkkel, volt közösségteremtés érdekesebb és idétlenebb feladatokkal, busszal megmutogatták a környéket, és elvittek egy vidámparkba. De én itthon maradtam falragaszgatni. És közben iszonyatosakat röhögni Albinékkal.

Kódok

Ezek nélkül élni nem lehet. Mikor megérkeztünk, Albin megjegyezte, hogy itt még fosni sem lehet kód nélkül. De tényleg, ahhoz, hogy bejussak a mosdóba, kód kell. Ahhoz, hogy hívhassam a liftet, szintén. Miután beszálltam, ismét kódolok, hogy a lift elinduljon. Mikor be akarok menni a szobámba, szintén. És egyáltalán, bármilyen épületbe. Persze külön kód kell a postafiókunkhoz, és a telefonkártyák is azzal működnek. Meg ugye a bank. Nem is tudom, minek csináltam még egyet: a laptopot ha lelakatolom, kód kell. Tök hülye vagyok, a nagy kofferom kódját már elcsesztem valahogy, elforgattam a számokat észrevétlenül, úgyhogy most már nem lehet bezárni. Ezután a reptéri rakodómunkások reménykedhetnek benne, hogy egy szép napon az én bugyimat vehetik fel. A kódokon kívül egyébként van még egy próbatétel: valahogy fel kell jutni az ágyamra. Olyan magasan van, hogy kábé egy létra kellene hozzá. Egy, kettő, három, ugrás.

Abbahagyom, mert álmodozni kell. Judy Garlandet hallgatok, és elképzelem magam a sárga úton. Ja, az egyik legérdekesebb, amit hallotam: itt tartanak olyan színházi előadásokat, amiben a nézők is énekelhetnek. Például az előző évadban a Muzsika hangja "sing along" verziója ment, most majd az Óz, a nagy varázsló jön. Ilyenkor mindenki beöltözik a kedvenc szereplőjének, és danol. Sőt, sört, bort és kaját is be lehet vinni a nézőtérre. Hm. Én a gyönyörű, fényes, tűzpiros varázscipő szeretnék lenni.


...those Ruby Slippers...


szinamondta 8/27/2003 03:33:00 AM


0 comments

. . .
2003/08/20
Nem is tudom, mivel kezdjem. Talan azzal, hogy lefagy a labam. Meg azzal, hogy ez a harmadik nap, amikor ejfel utan sokkal fogok lefekudni, pedig lehet, hogy meg az idoeltolodast sem hevertem ki. Viszont asszem, elvezem.

A repulo nem volt rossz. Attol eltekintve, hogy kicsit be voltam tojva. Az elejen. Aztan mar nem, hanem csak neztem a felhoretegek kozott a levegot. A masodik, nagy gepen mar nem lattam ilyesmit, mert a folyosoron ultem, ugyhogy fogalmam sincs, milyen az ocean felett atrepulni. Mikor megerkeztem, a rokonaimnak volt egy meglepetese: egy iszonyatsarga Ford-kabrioval jottek ertem. Hu, eleg jo nyitott kocsiban utazni, es a szembejovo szel legalabb megtartja valahogy az arcodon azt az elvart konstans vigyort, amit egy cirka 20 oras ebrenlet utan nem biztos, hogy tudnal produkalni. Aztan ajandekozas, a kis kuzinok megmutogattak a hazat, meg odaadtak az osszes rajzot, amit keszitettek nekem, thank you for visiting us in Canada.

Azota nincs megallas, minden wonderful, nice es cute, nem is tudom, mikor wow-ztam es oh-ztam ennyit utoljara, Niagara-on-the-Lake tenyleg helyes volt, aztan vegigmentunk a Niagara Fallsban levo vurstlisoron, beultunk egy 4D moziba is. Ez kellemes meglepetes volt, mert csomot rohogtem: lattam magunkat, ahogy ulunk normalis, de 8 iranyba mozgo szekekben es 3D-s szemuvegben bamulunk egy nagy kepernyore, amin egy hatalmas jegtomb gurulunk orult palyakon ide-oda, nekiutodunk mindennek, aminek neki lehet, belecsobbanunk vizekbe, meg repulunk a levegoben, es visongva nevetunk, ahogy a jegfejunk nekikoppan egy darab fanak. A kepernyon. Technika! Ma
Torontoban kenytelen voltam felulni egy ringlispilre, egy hullamvasutra, meg egy oriaskerekre (beautiful view) es egy porgos vacakra. Hat, ezen annyira szetrohogtem a fejem, amikor a gyomrom a szajamba szaladt, hogy az uzemeltetonek nagyon tetszett, ezert mehettunk ingyen meg egy kort. Nem annyira kellett volna...

Es lattuk a vizesest is, meg volt tuzijatek tegnap es ma is, nem is csodalkozom az aramszuneten. A legjobb a mai napon: vettem a torontoi Exhibit-en (minden evben megrendezik, kulturalis es evos-ivos-vidamparkos megmozdulas) egy csodaszep kesztyut sallal. Tibeti, gyapju, es buziszinu. Hogy a hideg telen legyen velem egy kis szivarvany.

De kellett volna vennem egy ugyanilyen zoknit is. Mert mar tenyleg lefagy a labam. Hogy ezek miert imadjak a hideg helyisegeket?



szinamondta 8/20/2003 06:59:00 AM


0 comments

. . .
2003/08/16
I'm off. Great expectations. All is full of love. I'll get back soon.

Jujj, de izgi. Holnap indulok. Csókolok mindenkit.


szinamondta 8/16/2003 10:06:00 PM


0 comments

. . .
2003/08/15
Átírtam Nic-nek azt a mixCD-t, amit tavaly ilyenkor kaptam ajándékba. Már réges-rég megígértem neki, de most már csak elküldetni tudom. Nem találkozunk már. :( Írtam hozzá egy énEgérhez illő lapot is, de vigyáznom kellett, hogy ne legyen túl érzelgős, mert azt nem szereti. De azt hiszem, úgyis tudja, hogy hiányozni fog. Mikor legutóbb felhívott, már elbúcsúztunk, és mindkettőnk utolsó „vigyázz magadra”-jában benne volt a lényeg. Hogy hiányozni fogsz. És amikor azt írom, ha az eckiben vagy, feltétlen gondolj rám, azt írom, basszus, nem akarok kimaradni az életedből egy éven keresztül.

És még azt is írtam neki, ami az idei nyaram legnagyobb revelációja: érzéseket nem lehet újraélni. Hiába közlekedem a Moszkván, battyogok a margitszigeti virágos parkban, nézek le a Rácba vagy fel a Citadellára, az élmények nem jöhetnek vissza. Ami legjobban hiányzik mégis, az az atmoszféra. Hogy olyan könnyű legyek, önálló és vidám és szeretettel teli. Mint tavaly nyáron.


szinamondta 8/15/2003 04:27:00 PM


0 comments

. . .
2003/08/14
Jobbnál jobb szavakat hallok. Kezdem irigyelni a körülöttem élő embereket, hogy csak úgy sziporkáznak. Viszont ők nem (mindig) veszik észre.

Nagymamán például ma elkezdett legyeket vadászni. És soha nem sikerült lecsapnia az egyiket, amelyik állítólag állandóan rászállt és nem hagyta békén. Megpróbáltam, de mire lecsaptam volna, már elrepült. A fene az ilyen ámokfutó legyekbe. Ámokfutó légy. Nagyon jó.

A másikat a kozmetikában hallottam. A szomszédos fülkében két ezoterikus nő magyarázott éppen, azt is mondták, hogy nem szabad sok ásványvizet inni. Nem tudom, hogyan lyukadtak ki végül oda, de megállapították, hogy a katonanők, tudod ezek a vállalkozó-félék, elvesztették a nőiességüket teljesen. Hm. Katonanő. Ez is jó.

Kezdek besózodni. Mennék is, meg maradnék is persze. Ma fixáltuk a kanadai programot, megyünk Stradfordba a
Shakespeare-fesztiválra, megnézünk egy backstage túrát, aztán kirándulunk Niagara-on-the-Lake-ben és a mormonoknak is mondunk egy halót St. Jacobsban. Hurrá, pont ezeket szerettem volna. És a telefonban mondta Karika magyar-angolul, hogy Szeörbűsz. Hányok az amerikai errtől, de pedig biztos rám is ragad belőle.


A képen látható túrórudi mű. És nem az enyém.

Tárkonyos csirkeraguleves, juhtúrós sztrapacska, krumplisbere (azaz tócsi vagy cicege), finom magyar kenyér és magos cipó, pilótakeksz és: túrórudiii! Ez az, ami miatt nem izgulok, hogy Amerikában fogok meghízni. Mert az edzés már itt megkezdődött, az „eszem belőle, amíg lehet”-jelszó alatt. De télleg, miért ne, ott úgyis csak a dzsank marad.


szinamondta 8/14/2003 11:47:00 PM


0 comments

. . .
2003/08/12
A gyomromba beköltözött a vakond. És elkezdett mocorogni már délelőtt és azt nyöszörögte egyre nyűgösebben, hogy menjünk már, menjünk már! Alig győztem csitítgatni, hogy már csak ötöt kell aludni. A próbapakolás közben is állandóan megzavart. Egyre csak azt hajtogatta, hogy jóvan, tele van már most a bőrönd, aztán még semmit se raktál el. Nem lettem rá ideges, csak húztam kifelé a befelé igyekvő pulcsikat. Meg kitisztítottam a gyönyörű élénkpiros cipőmet, a bundásat. Augusztus közepén ez eléggé vicces tevékenységnek tűnik. De egy pár télit azért muszáj vinni. Úgyis hosszabb az a lista, amit végül nem viszek, mint az, amit igen.

Kedvenc új szavam: hőségballon – jegyzi: Barka. Alkalmazandó: arra a kibaszottforró légtömeget akkumuláló földrajzi egységre, amit augusztus elején Budapestnek nevezünk.

Hír Cherutól,
akinek az öccse irakozik. „Some of you already know about my brother and some do not: his unit was attacked in Iraq a few days back and while one friend was killed and two others severely injured, he suffered only injuries on both of his legs and seems to be doing much better (physically and mentally) in the hospital in Rammstein, Germany.” A láng és a hörgés maradhat, de a Rammstein nevet sokkal szívesebben hallom más összefüggésben.


szinamondta 8/12/2003 08:40:00 PM


0 comments

. . .
2003/08/10
keserédes ébredés
csalódottság
reggeli és

zöld rózsa kosárból
csak pár drága itt
ígérgetők a városból
nem bírják kivonszolni a fonnyadt valagukat

el el el el el el el el el
mehetnek a francba
akik nem jöttek el
a zsúromra
mennék már el

zóceánon túlra
különben besírok a
kispárnámba
ami Ninué a
szomorú szemébe
láttam magam


szinamondta 8/10/2003 06:30:00 PM


0 comments

. . .
2003/08/06
És mi az, hogy ha elmerengek, kezdem nem találni a helyem? És az, hogy ennyire számítanak az emberek? Hogy attól vagyok jól, ha beszélünk. Hogy is mondtam? Olyan jót beszélgettünk, mert igazán ismerjük egymást. Ettől töltődöm fel.

A Szigeten is ez volt a legjobb. Az első délutáni sörtől relaxáltam már, az iszonyat hőségben. És jött kifelé a szívem a számon. Barka meg csak hallgatta, de nem szólt, hogy stop, overdose. Aztán megbeszéltem
Sangával a bulim részleteit, ezzel befejezettnek tekintve a szervezkedést. Már csak annyi volt hátra, hogy az összes szembejövő ismerőst meghívjam.

Ezt tettem Moszattal és g-ral is, akikkel fúrtuk a lábunkat a kellemesen hüvös homokba. Moszatnak akkor esett le, hogy én vagyok az egyik link az oldalán, és örült. Vicces ez a virtuálból reálba fordulás. Aztán végre találkoztam Albrechttel, mindannyiunk kedvencével: a Skeg-koncert volt a legeslegjobb az egész napon, és közben láttam, ahogy szűrődnek kifelé a pozitív sugarak a kedves kis lényéből. És ahogy felvillanyozódik és hadonászik a vonójával, édes. (Mondtam is neki, édesek a szőke fürtjei. Mire ő: ez a szakszó rá? Édes?) A Tilos sátor csak úgy zizegett az örömatmoszférától. A másik legjobb dolog a harcsapaprikás volt, amit a sátor mögött bográcsoltak. Műanyag pohárból kellett enni ugyan, de isteni zamata volt, nokedlivel és családias hangulattal.

Aztán jót tett amúgy is beszédes és kedvesen csipkedős hangulatomnak a Cinesoma féle tequila, és az azt körülfolyó közös vicceskedés. Lénike panaszolta, hogy Gy. meggyanúsította azzal, hogy leszbikus, csak mert rövid a haja. Mire megegyeztünk annak az elméletnek a helyességében, hogy mindenki egy skálán helyezkedik el, tehát valószínű, hogy van benne némi leszbicizmus. Jajj, de örültem ennek a szónak. Csak úgy valahogy kiejtettem, de tetszett nagyon. Ilyesmi témák kavaroghattak a levegőben többször is, mert amikor a Skeg alatt valaki megfogta a popómat, és hátrafordulva mondtam, csak nyugodtan, a csávókám a mellette álló lányra mutatott. Oké, annak is nagyon örülök. Mért, most komolyan, örülsz, hogy egy csaj fogta meg a seggedet? Persze, bazmeg, mi mást mondhatnék? Csávókám kihív, beszélgetnénk kicsit, mire én, hogy szeretném a barátaimat meghallgatni. Elsápadás, szem lesüt, ja, nem tudtam, hogy Albrecht ismerőse vagy. Miért, akkor nem fogdoznád a seggemet? Abban maradtunk, hogy ha a barátnője, akkor nem, de amúgy még fogja. De miután leléptem üdvözölni a rég nem látottakat, ez örökre feledésbe merült. Úgysem a kedvenc testrészem.

De mondd, azt komolyan mondtad, hogy van benned valamennyi leszbicizmus?

És igen, használják a szavamat!


szinamondta 8/06/2003 11:40:00 PM


0 comments

. . .
2003/08/04
Teljesen leszívott ez a nap. Nincsen erő bennem, bizsereg a derekam, nem tudok jóllakni, de éhes sem vagyok. Fáradt vagyok nagyon, de nem tudok elaludni. Kocogni szeretnék, de nem bírok két lépést tenni. Ha becsukom a szememet, csíp. Ma volt a temetés.

Féltettem apukámat. Hogy csak tartja és tartja benn a feszültséget. Beálltunk a ravatalozóba a koporsó mellé. Le volt zárva, de megkérdezték, akarják-e még látni utoljára. Nagyapám három gyereke odalépett, és valahogy nagyon furcsán a szemfödél mögé kellett hajolni, szinte be a sírba. Nem látszott semmi, de valami jegesség kezdett végigkúszni rajtam. Miért másznak be?! (Bezzeg
egyik kedvenc sorozatomban.)

Nem sírtam. Akkor majdnem, amikor megláttam rég halott nagymamám húgát, aki pont úgy néz ki, mint ő. Állítólag rá hasonlítok. Nagyapámnak volt is egy vicce erre úgy egy hónapja. Ja, az Ilikére hasonlítasz. De csak előlről. Hátulról meg az egész családra.

Nem sírtam. Csak amikor úgy éreztem, valami több veszett el. A múltnak egy darabja. Beállított fürdőruhás fotókkal, sármos Darvas Iván-bajuszokkal és igazi úriemberekkel.

Akkor tört ki, amikor egyik barátja búcsúztatta nagyapámat. Két Reviczky Gyula-verset mondott el, csudaszépeket. Hogy nem tudom, foghatom-e még a kezet, amit épp most engedtem el. És aztán alig tudtam abbahagyni.

.................

Utána eljött hozzánk pár rokon. Furcsa, de nagyon kellemes volt. Az unokatesóim is ott voltak családjukkal, akiket több éve nem láttam. Gyerekeik nevei: Mercédesz, Patrik, Kevin. Hejj. Kedves voltam. De rezignált. És hallgattam a nosztalgiameséket. Az riaszt meg, hogy ha ezek elvesznének. Ne vesszenek a mesék. Írjon mindenki blogot.


szinamondta 8/04/2003 10:38:00 PM


0 comments

. . .
2003/08/01
Megjöttem barnán és bambán. Nem tudom, félig üres vagyok, de mégis várakozó. Jöjjön, ami jött az elmúlt héten.

Szombat-vasárnap

Kocsiút az éjszakában. Horvátország felé autózva a kapcsolatom Sooggal kezdett olyan lenni, mint azelőtt. Imádom, amikor nyugodt, mókás, kicsit tunya és gyerekes. Olyan, amilyennek egy normál kishúgnak (aki persze nagykorú) lennie kell. Azt is megszoktam, hogy mindenki őt nézi idősebbnek, és a pasik egyértelműen utána fordulnak meg. Ezért nem is lep meg, hogy a hétfői hajókirándulás idegenvezetője elhívja bulizni. Akit persze visszautasít. A legjobb mégis az a közös poéngyártáson kívül, hogy egyszercsak elkezdi mesélni, milyen aggályai vannak a kétéves kapcsolatával kapcsolatban. Hogy számít, amit gondolok, és asszem az számít leginkább.

Hogy hívják az aluljáróban technocolt szívó gonosz öregasszonyt?
Szipurtyó.


A vasárnapi délelőtt derült égből villámló csapása: meghalt nagyapám. A körözöttmester. Nem akarom elhinni. Hisz még egy hónapja is kb. 60-nak nézte az ember 82 helyett, ilyen fitt és erős öregembert nem sokat láttam. Nem tudok mást elképzelni, mint, hogy megunta itt. Tulajdonképp elbúcsúzott mindenkitől, az utóbbi hetekben látott mindenkit, akit szeretett. Nem igen volt, ami itt tartsa. Azért nem tudok szomorú lenni emiatt, mert úgy érzem, neki így lett kerek. Ami inkább megriaszt, az az, hogy ezzel a családi szokások is kezdenek kihalni. Nem elég, hogy nincs többé futkosás a régi lakás hatamas előszobájában, nincs karácsonyi miszmasz, amit csak nagymamám tudott készíteni, nincs közös fojtott várakozás a kisszobában, és a piros titokretikül is rég hiányzik, amiben olykor-olykor kutatni lehetett a régiszagú púderok és az avítt rúzsok között. Most már nem lesz körözött sem, nem fogja megnyomkodni a mandulámat soha és azt mondani, hogy Jó nagyok. Ki kell venni. Nem fog elintegetni minket a balatoni nyaraló teraszán állva, mint ahogy lehet, hogy a nyaraló sem lesz már. Nem fog erősen magához ölelni, és a barátaim kezét sem fogja többé órákig szorongatni, és nem vág be két hatalmas tejszínes tortaszeletet a cukorbetegsége ellenére. Más ennyitől már rég feldobta volna a talpát. Az zavar igazán, hogy nem ismertem. Inkább tiszteltem, de soha nem kerültem közel hozzá.

A héten még

A tenger gyönyörű. A szél sós és az ember ragad. Az ember szomjas és éhes is, és eszik finom főtt rákot és kagylót, és olvas. És minden szemérem nélkül járkál monokiniben a strandon, egyedül az zavarja kicsit tán, mikor az étterem előtt kell elmenni a tusolóhoz. Mindegy, úgyis kinézek tizenhétnek (bár ez ebből a szempontból lehet, hogy mindegy). És búvárkodtam is, egyszer nyeltem be hatalmasat, de aztán már jó volt nézni, ahogy táplálkoznak a halak ott lent. Rágták a moszatot, és egyszer egy rajt messziről kiszúrtam, ahogy a pikkelyükön megcsillant a fény. Erről jut eszembe: egy hevenyészett személyiségteszt egyik kérdésére azt válaszoltam két hónapja, hogy a kedvenc állatom a hal. Mert olyan szép színes az uszonya, ahogy játszik rajta a fény. Ez állítólag azt jelenti, hogy olyan pasit keresek, aki ilyen kedvesen színes. Hm.

Napozás, Trieszt, Lénike lelki támasztása sms-ben, odaröppenéssel való és egyben testi fenyegetése, hogy végre észhez térjen. Hálája nem marad el. :) Azt hiszem, sírnék a lila száridtól, attól, hogy megjelensz, az édességedtől és végül attól, hogy képes vagy felpofozni :) Köszönöm!

Itthon

Email Siltől: naná, hogy nem maradt hely számukra a padovai buszon. Valószínű így, hogy nem fogom látni egy darabig, ami akár egy év is lehet megint. És pont azért, mert ugyanolyan, mint én. Határozatlan, kissé paralény, ugyanakkor nagyon-nagyon ragaszkodó és érzékeny.

És megkaptam az international buddy-m email címét. Egy chilei fickó lesz a bátorítóm (izé. haverom?) a Trinity-n. The International Student Buddy program is an informal means of linking incoming international students to returning Trinity students who know the ropes. It would be wonderful for the two of you to have lunch now and then or go on an outing together. Be is mutatkozom neki. Hi, I'm from Hungary, Europe.


szinamondta 8/01/2003 11:09:00 PM


0 comments

. . .





This page is powered by Blogger. Is yours?