Amellett, hogy a problémám, amivel reflexológushoz jártam, továbbra is fennáll, ma úgy fájt a derekam, hogy azonnal bejelentkeztem Dr. Penhez. N. és én együtt mentünk, és én fél óra talpmasszázst és fél óra hátmasszázst kértem.
Ezúttal nem az ágyon, hanem a földön kellett feküdnöm, és Pen úgy esett neki a talpam két alsó felének, hogy nyögdécseltem kínomban. Aztán jelezte, hogy forduljak meg, de nem értettem, hogy hogyan. Kiderült, hogy a hátmasszázshoz először a hátamra kell feküdnöm, mivel elkezdte a gyomromat és a belső szerveimet basztatni.
Eléggé fájt bizonyos pontokon, tisztára kisugárzott a fájdalom minden irányba. Amikor feljajdultam, csak nevetgélt együttérzőn, aztán rátenyerelt a fájdalmas pontra egy hosszú percre, azt hittem, berosálok. És egyszercsak olyan élményben volt részem, mint előtte sosem: mikor lassan felemelte a kezét, egy forró energiahullám indult el a fájdalmas pontról lefelé, mintha az ágyékom környékén kifáramlana a rossz energia. Felkacagtam a meglepetéstől.
Aztám még átforgatott ide-oda, hátrahúzkodta brutálisan a lábamat, miközben lefogta a vállamat (fekvő helyzetben csináltam így hidat), aztán cselgáncs mozdulatokkal kiropogtatta a gerincemet.
El is felejtettem a végére, hogy van derekam. Imádom a doktor Pent, éljen a tájmasszázs.
Azért volt, mert írtam egy cikket az FGM-ről (női nemi csonkítás), amire ráadásul valamennyire büszke is voltam. És épp befejeztük volna a végső javításokat a magazinon (jesszus, hány embernek kell láttamoznia), amikor bejött a szobánkba és rögtön elővett engem. Naná, hogy kihúzta az egész bekezdést, ami az FGM III-as, Szudánban leggyakoribb és legeslegdurvább formáját írja le. Azért, mert szerepelnek benne a csikló, a kivágás, az összeöltés és az apró lyuk kifejezések.
És ilyet szólt, mikor jeleztem, hogy senki nem fogja érteni, mi az az infibuláció, hogy MAJD MEGGUGLIZZÁK! Ez ám az újságírás, kérem.
Nem, nem akarok muzulmán országban élni túlságosan hosszú ideig. Ezért sem aggódom annyira, ha visszapofázok a főnökömnek.
Beültünk egy pizzára a város azon részén, ahol a legtöbb a mozgás, bárokkal, kávézókkal, éttermekkel és gyorskajáldákkal és klubokkal. Elmentem a mosdóba, és mire visszaértem, Carol két, tujja babya feliratú, piros-sárga-fekete sávos (nemcsak a reggae, de Afrika színei) pólót viselő, feltűnően laza sráccal beszélgetett.
Elcsíptem, ahogy az egyikük, aki a dreadlockjait egy hatalmas sapkába bújtatta, a másnapi hip hop battle-ről beszélt. És röpke hezitálás után feltettem azt a bárgyú kérdést, hogy „van egy amerikai barátotok?”.
„What, Magee? He’s my boy!”
Így derült ki, hogy ők azok, akiknek a telefonszámát meg akartam szerezni. Egész este libabőröztem a gondolattól, hogy micsoda véletlenek léteznek. Aztán táncoltunk, másnap meg már én is tujja babya pólóban feszítettem a hip hop fesztiválon.
Tágabb értelmezésben azt jelenti, hogy breaking boundaries.
