Egy ideje kedvesen levelezek a BKV-val. Egy héten belül a második felszólító levelet kaptam, megint kb 9700 forintról. A vicc az, hogy a 61-es busszal (hol jár egyáltalán?) távolról sem találkoztam, nemhogy az azon tevékenykedő ellenőrrel. Szóval vagy az van, hogy valaki marhára utál, és tudja a második nevemet a pontos címemmel együtt, vagy valaki használja a három évvel ezelőtt ellopott lakcímkártyámat. Végülis mindegy, ígyisúgyis ilyen szarságokkal kell töltenem az időt. Viszont közben hall jó dolgokat az ember a rendőrségen, meg az Akácfa utcában is, öt év alatti 50szeri büntetésekről, egyetlen felszólító levél nélkül.

Fáraszt ez a meleg, bár imádom. Tegnap ettünk epret meg dinnyét egy kiállításmegnyitón, egy hordóhasú faszi meg az inge zsebébe tömte a cseresznyét. Hihetetlen, hogy ennyire csórók vagyunk. Még mindig megy ez a "csak az a tiéd, amit megeszel" mottó.

Asszem nem történt velem semmi vicces. Úgyhogy be is rekesztem. Holnap fel kell kelni hajnalban és megnézni, hogy csak egy vékonyka kis szeletben jön fel a nap. Ekliptikusan.

szinamondta 5/30/2003 04:39:00 PM

0 comments

. . .

Mit mond szinamond, amikor kap valamit, ami teljesen természetes és mégis ritkaság? Mondjuk egy barátot, aki még csak nem is beszéli az ő nyelvét, csupa édességet eszik reggelire és tejeskávéba szórja a műzlit; folyton minimum negyed órát késik és citromos jeget tesz a bőrére, ha biciklizés közben megcsípi egy méh. Az autósztrádán éjfélkor visszafordul, mert eltévedt és mégegyszer megteszi ugyanazt a távot; a bárban azt mondja a végtelenül pimasz pultoslánynak, hogy neveletlen; néha befon egy tincset a hajából (ami a mamája szerint rém kislányos) és a barátságunk emlékére ugyanott fúratja ki a fülét, ahol én. Ha vezet, a kormányt csak egy kézzel fogja, különben nem tudna beszélni - irigylem a pazar gesztusrendszerét. Határozottságban nem erősebb nálam, viszont önérzetes és … olyan, mint én. Figyel és érez engem. Az idő és a tér elválaszt, de már megismerem. Ismerem például a szeme alatti karikák természetét. Minél kedvesebb és többet ad, annál nagyobbak lesznek, és a legnagyobbra nőnek, ha szomorú (azt is tudom, hogy mikor egymás mellett ülve véletlen összeér a bőrünk, az az utolsó napnak is szól). És ami a legfontosabb, hogy ezt a valamit ő is érzi. Társlelkűség.

A patetika után hülyeség lenne leírni, hogy Petrarca milyen házikóban töltötte utolsó éveit, milyen ellenállhatatlan barokk parkban sétáltam Valsanzibióban egy egész délután, hogyan táncolnak a feketék és olaszok az r' n b'-re együtt, és hogy milyen finomak a parfümjeik. Abba sem érdemes belefogni, hogy milyen az árkádos város, aminek ókori terén estétől hajnalig görkorisok nyomják és fiatalok beszélnek-énekelnek-isznak-labdáznak, a kajára szót vesztegetni szintén hülyeség volna, mint ahogy Szent Antal alsó állkapcsára is (hát még a nyelvére, de azér' ezt az ereklyét is meg kell nézni). Rabarama szobrait látni kellene, felülni rájuk és fotózkodni. Nem beszélek a mestrei B-Boy freestyle harcról, amit lelkesen figyeltem, és noha a rímek lejöttek, a szövegből csak egy-egy vaffankullót és puttánát értettem meg. Ne essen szó a vicces macsókról, a csinosdenagyseggű nőkről, a virágillatról és a chioggiai rákról sem, ami után éhes maradtam.

szinamondta 5/25/2003 11:04:00 PM

0 comments

. . .

A mai meglepetés: kaptam a BKV-től egy levelet. Az állt benne, hogy fizessek kilencezeriksz forintot, mert amikor márciusban az M3-on utaztam, nem volt nálam jegy és a pótdíjat sem fizettem be.

Hm. Az hagyján, hogy nem kaptam előzetes felszólítást (vagy az normális, hogy rögtön csaknem egy tízesről küldenek ki számlát?), a nagyobb gáz az, hogy engem nem kaptak el az ellenőrök. Tisztességes polgár módjára közlekedem általában (ami egyébként a fentieket alapul véve teljesen fölösleges), és a leghalványabb emlékem sincs arról, hogy megbüntettek volna. A para az egészben, hogy akkor viszont honnan vették a címemet… BeKeVeRT.

Holnap reggel – illetve hajnali 5-kor indulunk Olaszországba. Ha minden igaz, délután egykor újra látom Silt. Akit egy éve nem. Furcsa lesz biztosan, főleg, ha arra gondolok, hogy az ékes német nyelvet használva a személyiségem extrahűvös lesz. Bár lehet, hogy csak én érzem így. De azt hiszem, teljesen igaz, hogy a különböző nyelvek valahogy másfajta identitást rendelnek az emberhez – minimum máshogy fejezem ki magam. Vagy egyszerűen csak a nyelv hangzása az, ami átragad az emberre. A német meg nem épp az a kis könnyed nyelv. Teletömnek majd pasztával, meg a fagyit sem hagyhatom ki biztosan. Viszek kellemes magyar zenéket ajándékba – ez is milyen hülyeség, mindegyikről kiderült, hogy totál mélabús. Nekem mondjuk bejön a melankólia, de másnak? Azt hiszem, az Orlandóban írta V. Woolf, hogy a boldogságot épp csak egy hajszál választja el a melankóliától. Ez meg is magyarázná, miért tud annyira komorba váltani az arcom egy-egy boldogabb (?) pillanat után. De mondjuk azt nem, hogy miért vagyok mostanában folyamatosan búval kibélelve. Ez sem igaz így teljesen, egyszerűen csak ignoráns (bocs) vagyok. Irgumburgum a fejemre.

Tegnapi (bár vérvételen már megszokott) flash: az asszisztensnő lepadlózott a vénámtól. "Hogy ez milyen gyönyörű! Ha csak a karját látnám, megkérdezném, milyen fizikai munkát végez." Ütöm a billentyűzetet. Erről jutott eszembe életem egyik legérdekesebb bókja: "a legszexibb benned az, hogy a szemed alatt átlátszanak a kis zöld erek". Asszem vámpírokkal kellene barátkoznom.

szinamondta 5/20/2003 07:28:00 PM

0 comments

. . .

Nem csináltam ma semmi értelmeset. Attól eltekintve tán, hogy levágtam faterom lábán a körmöt. Azon sajnálkozott, hogy csak két lába van. Mert milyen jó, ahogy pedikűrözöm.

Viszont az elmúlt napokban tanultam sokat: a trafós Kontextus-est pl. több ponton is gondolatindító volt. Rényi András valami olyasmit mondott, hogy az ember a nyílásain keresztül van jelen a természetben – ezeken keresztül visz be és ad kifelé. És hogy milyen érdekes, hogy ez mégis a társadalom számára teljesen tabu. A nyugati ember legalábbis igyekszik ezeket a nyílásokat leplezni – egyesek a szájuk elé teszik a kezüket ásításkor, meg hát ruhával fedik egyéb testnyílásaikat. Milyen furcsa, engem is roppantul irritál, ha valaki teli pofával ásítozik, pedig a garat is egy természetes képződmény.

Erről eszembe jutott, a butó táncban tök hangsúlyos a pofavágás. Nem ritkán tátják ki a szájukat a táncosok vagy épp vicsorítanak. Ez történt az Artusban is az Anna Barth-Bálványos Judit produkcióban, amin kb 8 néző volt. Oké, persze kiesik a hely. Nem sokszor van úgy, hogy ki akarok jönni egy előadásról, de ez most megérte eme vágyamat. Hozzá kell tenni, imádom a butót, viszont Bálványosék zenéje kimondottan idegesít. Lehet, hogy csőlátású vagyok és nem értek hozzá, de az a benyomásom, hogy összegyűjtenek a világ minden zegzugából mindenféle hangszert, de játszani egyiken sem tudnak. Idegeim akkor cidriztek igazán, mikor a nemtommilyen dob bőrét nem ütötték, hanem kaparászták. Eközben a táncosnő volt. Ott volt. És egyértelmű, hogy technikailag profin nyomta, Japánban tanult és dolgozott, de elegem van már azokból az előadásokból, ahol csak a forma van meg. Fizikailag volt jelen a nő, de az aurájából semmit nem lehetett érezni. Iszonyúan lefárasztott az üressége. Csak Lénike miatt maradtam, aki viszont pont annyira volt halálfáradt, hogy meglátta az előadás kevés szépségét. Mikor kifelé jövet dührohamom verbális jelleget öltött, kicsit bűntudatom is lett. Minek rontom el neki…

És még egyet: a nőkkel állítólag az ágyban a legjobb beszélgetni. Mert ott kevésbé feszítenek? Mert ott nem játsszák meg magukat annyira. Hihetőnek tűnik. Vagy nemtom. Nyilván attól függ, hogy kivel vannak együtt és mennyire engedik magukat ki-és-megismerni. Mermajnemmindigtaktikázunk. Utálatos.

Ma mégsem játszom önterapeutát.

szinamondta 5/18/2003 10:12:00 PM

0 comments

. . .

Nincs is kész még ez a szar oldal, de annyira íráshiányom van, hogy nem bírok várni vele. Majnemskizografomán állapot.

És közben most, hogy lehet, nem merem leírni azt, ami a fejemben leíródott már vagy két napja

szinamondta 5/17/2003 09:10:00 PM

0 comments

. . .