2003/06/30
A kellemetlenségért szíves elnézését kérjük, a további hasonló helyzetek elkerülése végett intézkedtünk, hogy a jövőben az elveszett lakcímigazolványa alapján kezdeményezett pótdíjazási esetekben a felszólítások ne kerüljenek kiküldésre.
Na lám, ennyit tesz egy kis levelezés és panaszolás. Csak azt nem értem, hogy lehet a magát nekem kiadó alak annyira peches, hogy két hónap leforgása alatt képes magát kilencszer (9x !) elkapatni a kallerekkel. És igazából azért meg irigylem kicsit, mert noha nekem nem küldik majd ki a büntetést, neki sem kell befizetnie. Ott van neki a lakcímkártyám. Handy.
Tegnap Ninu a körúton felfújt egy bóbitát. És hopp, röpült felfelé. Én is akartam, de csak nem akart lejjebb szállni a piszok. Illetve többes szám, mert hosszas pillantás után észrevettük, hogy az tulajdonképp egy bóbitapár. Két bóbita, összecsavarodva.
Kipakoltam a szobámból, depi a köbön. A.nusszal szó volt valami lehetséges kis nyünyögésről, de végül nem. Beszélgettem magammal arról, hogy inkább irány az ágy egyedül, de megígértem Ninunak, hogy bemegyek vele a műsorba. Jól tettem, mert így a kellemes zenék mellett belőle is kaptam még. Kétszer begerjesztette ugyan az egész hóbelebancot, de azt látni kellett, ahogy vasárnap éjjel fél kettőkor ő és Nekim a pult mögött pumpálják a levegőt. (A fenébe, hogy sosem jegyzem meg a zenéket!) Ez utóbbit, akinek szintén kiköltözésnyűge van, elmenetben még sikerült megnevettetnem azzal, hogy az összes paraembernek nyolcasra végződik a telefonszáma. Pörgesd csak végig a telefonkönyvedet, meg fogod látni. Mi??? :)
Az utcán odajött hozzzánk még valami csávó, hogy melyikünk szereti a zenét. És egy Balázs Elemér-lemezt mutogatott lelkesen, mint egy hittérítő, majd kicsit lehervadt a szája, mikor összhangban egy rózsaszín, leanderes, teraszos, turistás képet festettünk le neki. Biztos azt gondolta, nem értjük. Az öblös női dúdolgatásnál még az is jobb, amikor Björk kimondottan kislányosra veszi, annyira, hogy Ninu fenékbe rúgná. Most meg itt szenved a fülembe, hogy I love him, I love him, I love him, this time I'm gonna keep me all to myself. Az a jó, amikor reked.
szinamondta 6/30/2003 06:39:00 PM
. . .
2003/06/28
Tejfölfej szerint romantikus vagyok. És mikor kicsit kérdőn ránézek, hozzáfűzi, hogy de legalábbis érzékeny. Mindenesetre nekem ez tetszik:
"És már semmiben sem lehetek biztos, a fekete fehér lett, a fehér meg zöld; mert ellopta szerelmem az, mit imádtam, talpa alatt a föld.
Ő volt a talaj, a kedvenc hang, a városi utca, a termőföld, az ég odafenn, az egyetlen szerelem, és talpam alatt a föld."
Meg az is, amikor egy kislány a Városligetben megkérdezi a pajtásait, hogy Elidőzünk egy kicsit a tónál? Elidőzni. Elidőzni.
szinamondta 6/28/2003 04:20:00 PM
. . .
2003/06/26
Muszáj ideidéznem a madbalblogból.
"Ez az az érzés - amiről már írtam is párszor, vesszőparipám - , amikor megkapod a pillanatot és idegrendszereddel és a zsigereiddel is tudod, hogy most nagyon jó."
Iszonyú szépen fogalmazta meg azt, amit én is érezni szoktam. Például az utóbbi Lajkó Félixen, amikor a hegedű a kezében hol sírt, hol viccesen odamondogatott, hol csípett-karmolt-és-harapott, máskor pedig csak úgy susogott, mintha egy kis lusta virágot ébresztgetne. És olyankor picit megrándítom a vállamat, hogy a jólesés végleg kifejlődhessen és a borzongás, ami elindul a csigolyám mentén, kifusson a végtagjaimba. Viszont azt hiszem, ez a kicsit földfölötti állapot mégiscsak akkor jön a legkönnyebben és észrevétlenül, mikor épp táncot bámulok. Többnyire hátrabillent fejjel és nyitott szájjal (amit időközben azért realizálok).
Azon is elgondolkoztam, hogy hová lesz az a sok hang. Úgy értem, olyan, mintha az a dallamtömeg, amit egyszer valaki megkomponál és mondjuk egy kis kápolnában előad, nem szállhat el csak úgy. Biztos halmozódik, halmozódik valahogy, míg egyszer csak valahogy bele nem száll valakibe. Az is lehet, hogy apró kis foszlányokban beleszáll akárkikbe, akiknek ettől jó lesz. Vagy épp megihleti őket. Ugyanakkor az is lehet, hogy évszázadokon keresztül gyűlik, és egy bazinagy halomban zuhan rá valakire. És akkor az a zseni (mert ettől aztán megzsenisül az ember) kiad egy CD-t: "Best of 1678-2003 / listening to the unexisting", vagy valami ilyesmi.
Egyre jobban imádom Budapestet. Most, hogy hurcolom a tejfölfejű barátnőmet a városban körbe, úgy érzem, nincs is ennél sokkal szebb. Ich hab' schon Heimweh. Warum will ich eigentlich wegreisen? Na ja, ursprünglich wollte ich die Welt sehen… Milyen eredeti ötlet. És kiköltözni az albérletből, kész szívfájdalom. Az összes hülye kis képeslapot, trafóplakátot és voodoocuccot szét kell szortírozni. Lehet, hogy megférnek majd az egy évvel ezelőtti, berendezésre váró fényképek mellett. Tejfölfej azt mondta, az a jó nálunk, hogy vannak kis eldugott helyek, amikről vagy tudsz, vagy nem, de sajnálhatod, ha kihagyod. Igen, pont ez az, én is a kontrasztot imádom a legjobban. Akkor tátod el a szádat leginkább, ha a modernmód beépített irodaépületek felől mész, és a kis kapun keresztül bejutsz a lepusztult egybeudvarba, ahol halk beszéd morajlik, a rozzant falakra vetítenek, és valahogy olyan különös a hangulat. Egy félig betört ablaküvegen cikornyás betűkkel ez áll: Zuckerbäckerei. Még egy darabig biztos. Aztán ha hazajövök, pont ott szeretnék lakni, ha todik. Király.
szinamondta 6/26/2003 10:11:00 PM
. . .
2003/06/23
Mától átnevezem a blogomat Énterrorrra. Szerintem magyarázat nem is kell hozzá. Úgy tűnik (ismét megvilágosodtam), hogy imádom sanyargatni magamat. Itt az ideje, hogy eltegyem végre a szögecses korbácsot, meg a lábprést, mert már nem élvezem. (Lefordítsam? Nem kéne ezek után ismét sebezhetővé, sőt megintcsak megsebzetté tennem magam, mert már fáj. De igyekszem nem hagyni. Ha valaki hülye, és nem hal meg, inkább röhögjön rajta. És közben meg én is sajnálkozhatok őrajta, az idegbeteg nemjárunkmár-de-nemtudunkegymásnélkülélni kapcsolatukon. A totálbuta mégiscsak én vagyok, hogy eljátszom a még játszhatót. Not any more. Mondta a holló, nevörmór.)
Jó dolgok is történtek azért. Voltam jávai táncon. Behisztiztem és leültem. Előtte voltam Horton-technikán. Ott csak majdnem hisztiztem be. Nyújtásnak jó volt. Viszont a jávaira érdemes volt elmenni, mert ahogy Gergye Krisztián csinálja, az gyönyörű. Mutatta a finom nőieset, a lágy férfiasat, meg a kemény férfiasat is, a legjobb, amikor kifacsart kézzel pipiskedve félkörben futni kell. Úgy, mintha húznának előre. De mikor harcolni kellett volna, úgy gondoltam, most nem dobbantgatok, öt óra alvással úgyis nehéz lett volna megjegyezni, hogy akkor melyik lábbal is előre.
Ez vajon a védekező pozíció?
Mert voltunk a Vasúttörténetiben Roni Size-on. Már azért megérte, mert a nosztalgiavonatban az első osztályon ültünk. :) Megint azt figyeltem a helyen, hogy hány embernek van fényképezős mobilja. Ma ez a buli: elmegy a partyra az ember, előre küzdi magát a táncolók között, csinál vadidegenekről egy két képet, megmozgatja kicsit a csuklóját (esetleg kis karmozgás is bejátszik), aztán aszonyga, elég volt. De legalább megmutatta. Viszont Ninuval végigugráltuk az egészet, nemtom miért, de bejött a durvulás. Szegény Álbrecht meg csak állt és fájt. A füle (pedig pár óra múlva stúdióznia kellett). Aztán még megnéztem a kör közepén állva, ahogy megforgattak egy vonatot (hogy hívják a mozdonyforgató szerkezetet?), és azt is, ahogy feljött a nap. Pont félbevágva, hm, de szép volt. Most, hogy így visszagondolok, majdnem elég ahhoz, hogy kiboruljak. :)
Ma jön Uli, úgyhogy városnézés lesz és németcsevej egy hétig. De legalább kevesebbet érek rá szinaszomorkodni. (Most ezt minek írtam? Nincs is már-még semmi bajom. Csak a szokásos mély lankólom.)
szinamondta 6/23/2003 12:27:00 PM
. . .
2003/06/19
Akartam csinálni spenótos túrógombócot. Vagy túrós spenótgombócot. De mindegy is, mert nem jött össze: egy záptojás keresztülhúzta a számításaimat. Milyen fura. Még eszembe is jutott, hogy tán külön kellene felütni a tojásokat, de minek. Így, mikor már kész volt az egész, benne a vájlingban a megpárolt és ízesített spenót, a probiotikus-zsírszegény túró, a teljes kiőrlésű liszt és két ép tojás, beleütöttem a harmadikat is. Nem is kellett nagyon ütni, elég volt annak annyi, hogy kocc, és már repült is bele fejjel a lábosba, irtózatos bűzcsíkot húzva maga után. Hú, mondok, ez lehet, hogy záp. Soog, egy kanalat! Jóvan, ne ordíts. De persze hiú ábránd volt, hogy majd jól lekanalazom a masszáról a zápon fortyogó tojást. Simán elkezdte erjeszteni egy pillanata alatt a többieket. Úgyhogy stornó. Ettem helyette valami barom thai zacskóskaját, leves volt, de tésztával, így bevetettem két evőpálcikát. Láttam a moziban, szürcsölni kell hozzá. Olyan csípős volt egyébként, hogy csak úgy lángolt az ajkam, így le kellett hűteni egy kis gyümölcsjoghurttal utána. Aztán még pár szem cseresznyét is ettem. Szerencsétlen gyomrom…
Nem is tudom, rekonstruáljam-e a múltkor elveszett bejegyzést. Azt hiszem, nem, mert az már nem lenne olyan. Az érzés úgyis megmarad. Aki meg kíváncsi, ki nyert a POSZT-on, nézze meg.
Lenyírattam a hajamat. Szegény Ropit eléggé kikészítettem, mert mondtam neki, hogy lehet például hátul ilyenre, meg elöl gondolkoztam azon, hogy…, de végülis talán jobb, ha oldalt kis rövidre, … most már sikerült rohadtul összezavarnod, jó lenne, ha megmondanád, mit akarsz, mert a fejből fejbe kommunikáció még sajnos nem megy! Majdnem vicsorgott is hozzá, de aztán elröhigcséltünk. Amilyen a hajam lett, az olyan lolkabolkás. Kawaii szerintem (japán a cukira), megint kölykös lettem. K, mint kölyök.
szinamondta 6/19/2003 07:34:00 PM
. . .
2003/06/16
Azt hiszem, nagyon-nagyon ideges vagyok. Leírtam, hogy mi történt velem addig, amíg nem történhetett velem semmi a virtuáltérben. És valahogy asszem elveszett. Jaj, ne. :((((((((
szinamondta 6/16/2003 02:43:00 PM
. . .
2003/06/09
Köszönöm a javításaidat és a hosszú leveledet. Remélem, hogy ezt nem van túl sok a munkat.
Wie sagt man: “Das ist viel Arbeit für Dich”?
Remélhetőleg jól vagy és egy szép hetet volt. Én is jól vagyok.
Gratulálok neked az ösztöndíjadhoz USA-ban! Hova mész? Melyik városban? És hol fogsz lakni? A vendégcsaládinál? Remélem, hogy mégis még írunk magunk. Örülnék, ha írsznál egy levelezőlapot, mert őket gyűjtek.
Írta a tandempartnerem, Sumona. Cuki. Bírom, hogy próbálkozik. Sőt, egész jól halad. Asszem, én ki lennék feküdve a magyar nyelvtantól. Néha zavarba jövök, mikor megpróbálok elmagyarázni neki valamit úgy, hogy legközelebb is tudja használni. Például, hogy miért nem Nicole Kidman-val. Annál még az is egyszerűbb, hogy hogyan javítsa ki ezt a mondatot: A szemináriumért a házi dolgozatat irek kell Gömbösről és a kormány-idője. Vagy inkább mégsem…
Egész délután az oltási könyvecskémet nézegettem. Nem azért, mintha nosztalgiám lenne a saját bébiszagom és a rugi (anyukám szava a rugdalódzóra) után, hanem, mert a hülye amerikaiak mindenféle oltásokat kérnek. Úgyhogy holnap kapok még egy jó kis agyhártyagy. vakcinát, oszt sanyi. Mumpszos már voltam félpofára, úgyhogy köszönöm, nem kérném. Nemtom, bevalljam-e, hogy hajlamos vagyok a szívritmuszavarra. Tudják, mikor meglátom a tévében Jude Law-t, egyszerűen kiugrik a helyéről! Hát még, amikor Nastassja Kinski tűnik fel, egyszerűen össze-vissza ver! Hiába, az esztétikai élmények… még rosszabb, ha ez auditív hatással is párosul, tudják. (Arról inkább hallgatok, hogy azóta van ez, mióta a Hajón egyszer nagyon elengedtem magam. A receptoraim a hibásak, tudom én.)
Szervezkedés, dolgozatírás, szervezkedés, munkaajánlat (francba, sok pénz, de kevés kedv). Meleg van, nemtok elaludni. Idegesebb leszek egyre, és tudom, ha idegesebb leszek egyre, annál nehezebben megy. Írni kéne ilyenkor, különben csak leterhel a sok terv és teendő képe. Az agyban. A zagyvagyban.
szinamondta 6/09/2003 11:07:00 PM
. . .
2003/06/07
Nefritke, a múltkori Romlandó Hús-kép csak a fejemben létezik, ám! Ha lenne róla fotóm, láthatnád te is. :)
szinamondta 6/07/2003 10:21:00 PM
. . .
Helyzetjelentéseket kellett volna írnom a mai napon az idegállapotomról. Apámnak ma van az 50. szülinapi bulija, meghívott pár kedves barátját. Egész nap készülődtünk, hogy legyenek finomságok, a kertben elhelyeztünk padokat és asztalokat, hogy kényelmesen elférjünk. Soog lufikat is fújt fel és felkötözte őket a teraszgerendákra, mókásan mutattak, amíg meg nem unták a hőséget és sorra leeresztettek, a harciasabb kedvűek pedig kipukkantak. Úgyhogy ez sziszifuszinak bizonyult, de nem ez volt a baj. Nem is tudom, melyikünk kezdte gyanítani, hogy többen leszünk a kelleténél. Valószínűleg mindannyian áthallottunk párbeszédtöredékeket a szomszédból, miszerint "Hajnika mikorra jön?". Egy, ki az a Hajnika. Kettő, ki hívta meg?
Apám próbálja beüzemelni a kamerát, miközben épp öltözik át, mert menet közben kiderült, a buli hosszúnadrágos lesz (bár csak 36 fok van). A kamera nem műxik, közben szüleim azon gondolkodnak egyre hangosabban, vajon hogy képzelik ezt a szomszédok. Birkatürelmű édesapám a saját születésnapján a kamerát basztatva fokozódó idegességgel annyit jegyez meg, hogy ehhez már vastag bőr kell.
Szóval megjelennek a kedves "vendégek" (értsd: a szomszédok és kölykeik, akiket életemben nem láttam még) egy kiszanált falusi szekéren, ami menyasszonyi díszben pompázik, valami transzparens is van náluk, asszem danolnak is szépen, nekem meg fotóznom kell az illendőség kedvéért. De ekkor az igazi vendégek még jelen sincsenek. Az álvendégek átadnak az ünnepeltnek egy üveg pezsgőt, amin egy pszeudo-hímtag virágköltemény díszeleg - erre anyu figyelmét külön felhívják, ilyet nem láttál még, ugye?
Mhm, mhm. Csodálom a szüleimet, hogy ilyenkor tudnak mosolyogni. Az álvendégek úgy fél óra múlva elkezdenek visongani, Jákos, éhesek vagyunk, nem kapunk enni? Bazmeg, nem. Az egyik fazon az undorító kecskeszakállával úgy viselkedik, mintha ő lenne a házigazda, és nem elég, hogy képes volt atlétában és petyhüdt bermudában eljönni, apámat kínálgatja a saját házában, hogy mit hozzon neki. Kösz, megoldom.
Isteni finom a bográcsban főtt pörkölt illata, de nincs kedvem odaülni közéjük. Végül rábeszélem magam, és mikor szedni próbálok, Kecskeszakáll felajánlja segítségét. Aranyom, hozok én neked meleget a bográcsból, amennyit akarsz. Érzem, hogy az idegesség, mint a méreg futja el az agyamat, és a számon egy Köszönöm, tudok szedni én is formájában fröcsög ki, míg az arcom merev ráncba rándul.
Hasonlóan folytatódik az összejövetel, sajnos az álvendégek azonban nem értik a házigazdák apró beszólásait. Mikor valaki felveti, hogy vajon hányan vagyunk, apám csak egy Úgy számoltuk, 28an leszünk, de aztán valahogy megszaporodtunkkal reagál. Azt hiszem, az iszonyú hüvös és lekezelő modorom előjött a mélyből, mikor megkérdeztem a barátokat, ki kér még tortát, és Kecskeszakáll a padból kiesve integetett. Nem szégyellem, hogy ekkor egy kecses fejelfordítás után Kibitől tudakoltam, kíván-e még (tortát). Aztán persze juttattam suttyókámnak is.
Jelenleg még folyik a parti, anyámat figyelmeztettük, ne merészeljen még egyszer tálalni. Azt mondta, eszébe sincs, csak majd ha csökken a létszám. Most már kezdünk röhögni az egészen, de eddig egyszerűen nem hittem el, hogyan lehet valaki ennyire tapló és pofátlan. Beállít valakihez egy olyan ünnepre, ami annak sokat jelent, anélkül, hogy egyáltalán ismerné, és eljátssza a basát. Aptya faszát.
szinamondta 6/07/2003 09:58:00 PM
. . .
Megőrülöööööök! Több mint egy órája szarakodok azzal, hogy kirakjak egy fotót arról a labirintusról, amiről szó volt. Egyszer meg is jelent, csak elkezdtem cicózni a méretekkel, és tessék! Most meg nem látszik. Hát akkor maradjon így. Mérges lettem.Hogy lehet online morogni?????!!!!!
szinamondta 6/07/2003 12:57:00 AM
. . .
Vicces élmény volt ma, hogy igazán jól elbeszélgettem egy hentessel (nem mondhatom, hogy A HENTESEMMEL, mert nem az enyém ő). Lent a hűs és sonkaillatú pincében tette elénk a friss húsokat, botokra fellógatva meg ott figyelt a kis marha-szarvas, marha-sertés és pikáns sertés. Kolbász formában. Vettünk olyan húsokat, amelyek nevét nem tudom (melyik állatnak és hol lehet pl. a "dió"-ja??), és azt firtattuk, az ipari tepertő mitől más, mint a házi. Már nem emlékszem pontosan, csak az a lényeg, hogy házit csak előjegyzésre tud szolgáltatni a fickó, mert "sokkal nagyobb rá a kereslet, mint amennyi kitermelődik, és – hogy úgy mondjam – sorbanállás van érte". Hagytuk az indusztriál témát, és áttértünk arra, vajon mit eszik a magyar. Bëlgáéktól tudjuk, húshúshúst, de itt most a kérdés az volt, malacot-é inkább, avagy csibét-pulykát. Én utóbbira szavaztam, de Hentes úr szerint még mindig tartja magát a sertés. Csak nem annyira, hogy jól menjen a tenyésztőknek. Most is van gazda, akinek száz túlsúlyos disznaja van. Szerencsétlen. Így már csak áron alul adhatja el őket. Az engem annyira már nem érdekelt, hogy a Kaiser's boltot miért veszi meg a Spar, menni akartam.És itthon bezabáltam egy nagy adag vegyes salátát. És nem álltam meg, hogy meg ne kóstoljam a sertés-marha kalbászt. Fincsi vót, fincsi, mi?
Az előbb eszembe jutott egy újságcikk, mely szerint csomóan akarták a nevüket Hentesről és Mészárosról valami másra változtatni. A leggyakrabban akkor, ha sebész volt a hivatásuk.
Kaptam egy meghívót a világ körülre: I will go to Japan on August 1st, so I don't think we will be able to meet in the US, but you should come to visit me in Japan or somewhere else in Asia! really! Or, when I come back to the States to visit we could meet...or, I may visit a friend in Brazil next year: we could meet there! A rózsaszín fantáziákra mindig vevő voltam, de nem hiszem, hogy csak úgy ki tudnék ruccanni Japánba. Pedig odalennék érte.
szinamondta 6/07/2003 12:23:00 AM
. . .
2003/06/05
Jól adott nekem. Hogy a reakcióim "zűrösen megkoreografáltak", sznob vagyok, de nem úgy, ahogy ő (még szerencse), idegesítően kiszámított és rendezett vagyok, de túl ezoterikus is. Naptár szerint élek, mindemellett idegesítő a fennköltségem.
Próbálom összeadni. Oké, tényleg van egy rendszerem. Szeretem, ha nem fulladok káoszba, viszont utálom, ha a dolgok az ember fejére nőnek. De nem hiszem, hogy ez olyan kirívó, bár lehet, hogy van, aki karrierizmusnak (he?) hívja. Ökörség, szerintem csak öntudatosság, ami néha makacsságba hajlik. A koreográfiámról annyit, hogy vannak egyedek, akik tényleg valami olyat hoznak ki belőlem, ami hidegebb és merevebb annál, mint amilyen igazán vagyok. De valszeg a feszélyeimet próbálom ezzel palástolni, amihez hozzájátszik valami szabadság iránti vágy is.
Fennköltség? Ez túlzás. Bár általánosban a kedvenc tanárnénim lekommentálta a dolgozatomat azzal, hogy "dagályos". Tessék, A.nus, digidagidagályos vagyok, mégis megőrülsz a fizikai valómért. Ez viszont rád jellemző: nem bírsz elviselni, de azt sem, ha nem kapsz meg. Hisztis kisgyerek módjára elmondod, mennyire irritáló a személyiségem, és megint lebuzizol, mert visszautasítalak. You want it and you want it now, hogy korunk fő szlogenjét idézzem – pedig te eggyel örgebb generáció ficsúrja vagy. Én meg lehet, hogy abba tartozom, amelyik a végén azt mondja, legyen, és az egyetlen szikrát valami régi furcsasághoz hasonlítja, amit ma már mamunak mond. Sz.na mondd, a hamvas a hamuból jön?
Bab'a tegnapi beszólása, szokásos lassú és méla, ám lényeglátó módján: "T. még szűz javába, nem?" De, drága, javába. Tényleg, minél közelebb kerül valaki a dugáshoz, annál romlottabb lesz? (A szemem előtt egy kép egy vonzó női testről, a homlokán fehér táblán ez áll nagy betűkkel: ROMLANDÓ HÚS) Ha meg má' nem kívánja a szexet, biztos lejárt a szavatossága.
szinamondta 6/05/2003 10:20:00 PM
. . .
2003/06/03
Még mindig olyan kis béna tudok lenni, elcsesződik a kedvem egy szar beszólástól. Igazából lehet, hogy imádom magam olyanokkal kínozni, hogy "de most miért mondta ezt az ökörséget, mit gondol rólam, miért olyan hűvösésidegen", közben meg asszem leszarom az egészet. Csak a dolognak ez az oldala valahol nagyon lapul, a ráparázós, az van elöl. :(
komoly lany vagy. (remelem nem veszed rossz neven, hogy ezt mondom). Írta Nefritfuvola. De igen, haragszom, haragszom, haragszom mindenkire, aki azt mondja, túl komoly vagy, veled olyan jó beszélgetni, miért vágsz ilyen szomorú képet, valami baj van, ne lógasd az orrodat (lóg az magától is). Nem hiszem el, hogy télleg ennyire… izé… és ráadásul nem is álltam a szeme előtt, mikor ez lett a benyomása. Gáz, ez azt jelenti, hogy tényleg bármikor eljátszhatnám Mellon Collie szerepét.
Viszont hozzáteszem, azt is mondják, hogy ha mosolygok, akkor nagyon. Valószínűleg az van, hogy az arcberendezésem alapvetően komolyabb, vagy hogymondjam, kevésbé röhencs típusú. De azért a vidámság meg még jobban meglátszik a fejemen. Az amerikai barátnőmnek hála, aki fél éven keresztül trenírozott a 36 fogas fotómosolyra. Addig nem volt hajlandó elkattintani a gépet, amíg ki nem látszottak a fogaim – Eszta, I want to see your teeth!
Egyszer M.fej, amikor még egy hajszállal közelebb álltunk egymáshoz, vigyorogva azt mondta, még nem is láttam a fogaidat. Sose mosolyogsz (nem! ez akkor sem volt igaz!). Aztán biztos megcsókolt(am). Imádok mosolyogva csókolózni (oké, nem szó szerint kell érteni, technikailag nem lenne a legkóserebb a konstans vigyor).
Mára a földi élvezetekből csak a meggyevés jutott ki, de ennek legalább megadtam a módját. A fáról egyenesen a számba, fürtöstül. Csupa piros lé voltam a végén. Hatévesen biztos rohantam volna befelé, hogy Anyuuu, elvágtam a kezem! Haha – ma nem nevettem semmin, kivéve azt, hogy megkaptam a BKV-től a harmadik kibaszott felszólítást. Egy harmadik napon ismét megbüntettek, -büntették azt a genyát, aki használja az irataimat. Kezdem unni. Kérek ötleteket mindennek megszüntetésére. Ha van valaki, akiről eddig azt hittem, hogy haver, közben meg halálos ellenség, álljon elő. Játsszuk le, bébi.
szinamondta 6/03/2003 07:05:00 PM
. . .
2003/06/01
Napjaim legnagyobb élménye: a hajnali görkocsolyázás. Mert hajnali négykor az emberek úgy döntenek, nincs már értelme lefeküdni a napfelkelte előtt, pláne, ha napfogyatkozás van beígérve. Ezért hazatérnek a buliból, a tömegközlekedés (hiánya) épp kellően húzza az időt, hogy otthon épp csak fel kelljen csatolni a görgőt. De előtte lehet nevetni egyet a 6É-re feltörekvő ifjúságon és a szánalmas részeg alakon: szerencsétlen úgy lógott le öt percen keresztül a degeszre tömött buszról, mint szőlőfürtről a csoffadt szőlőszem.
Szóval korit fel, ki kell találni, hová is érjünk oda gyorsan. A Kossuth tér felé imádnivaló a csönd, csak egy-két kutya és sétáltatója az utcán (a múltkor láttam egy kakisládát, kíváncsi vagyok, kell-e néha üríteni). Odaérve ráébredünk (energiánk fogytán), innen nem látszik semmi. Jó, legyen a Jászai, reménykedve. Még innen sem. Menjünk kicsit felfelé a hídon. A házak felett már egyre világosabb az ég, ezt megint elbénáztuk. Nem, menjünk csak még egy kicsit. Hisz ott meg állnak szemben páran, még nézőszemüvegük is van.
Mikor megfordultam Keletnek, meglepődtem nagyon. Tényleg szép volt, ahogy C-alakban, kissé elhasalva (hanyattfekve?) jött fel a nap. Azt akartam, hogy más is tudja, milyen csodás ez, de miután nagyvagányan belenéztem párszor a napba, nem láttam a mobilomon a karaktereket. Hazafelé úgy éreztem, megint én lettem Ezoterike: ne mondja senki, hogy a hajnal nem tisztít meg, pláne, mikor ilyen. Az más, hogy a délután megint meghozza a rosszkedvet, de annak is van oka. Utálom, ha tekintet nélkül kezelnek. Wenn man keine Rücksicht nimmt.
Na már most, a boldogság, az megint más. A boldogság emberi dolog, nem isteni, és a boldogság keresése az, amit szerelemnek nevezhetünk. Ez a szerelem, a földi szerelem, fegyverszünet a metamorfok között, ideiglenes megállapodás arról, hogy amíg csókolóznak vagy fogják egymás kezét, nem váltanak alakot.
Rushdie írta. Meg szerintem se váltsanak alakot.
szinamondta 6/01/2003 10:47:00 PM
. . .
|
lehet, hogy valami eszedbe jut. akkor
teismondd
. . .
. . .
. . .
ez mind rég volt
|
