2003/10/31
Mi volt a legjobb eddig a mai napban? A Halloween-matricak, amiket Bibortol kaptam. Olyan edesek, fel is ragasztottam egy lilat, ami hulyen foszforeszkal es kis hegyes fogakkal vigyorog. Iyen vigyorgo fej figyel most a trikomon a barikak folott. Bibor eljott megnezni a szobamat, tetszett neki, az osszes kis barikammal. Barika beeeee.
Ja, tegnap lehidaltam. A residential assistentek, akik "figyelnek a koleszra", vegigjartak a szobakat, hogy minden a biztonsagi eloirasoknak megfeleloen van-e. Persze elotte bejelentettek. Es az en szobamban hagytak egy ilyen megjegyzest: semmit sem lehet a plafonrol lelogatni. Basszus, tenyleg komoly veszely fenyeget a lila selyemszarim altal, ami az agyam folott log, mint egy baldahin? Hagyjatok mar beken!
Gyonyoru ido volt megint. Sedounak kuldom a mai napot. A gyomorrezges es elfojtott idegesseg nelkul persze, ami ora elott, alatt es utan jott ram. Valaki azert is szoritson, hogy ne legyek mar ilyen lehetetlen. Tehetetlen. Pofozzatok fol!
szinamondta 10/31/2003 01:15:00 AM
. . .
2003/10/29
Kesz vagyok. Le kell zarnom. Telleg. Kiderult, hogy a tegnapi bulin reszeg volt es rahajtott ket nagyon idetlen csajra az osztalybol. Ez gaaz.
szinamondta 10/29/2003 06:16:00 PM
. . .
Tok vicces, hogy mindenki igy aggodik es szurkol. Szina szerelmi eleteert. Mindent bele, emberek, akkor nekem nem kell nagyon-nagy hulyet csinalnom magambol. Vegezzetek el a piszkos munkat helyettem, kulonben lehet, hogy minden alkalommal eljatszom azt, amit tegnap.
Hazafele a konyvtarbol. Tanszek elott ott allnak, egy halom diak tarsasagaban. Jaj, nem. En nem diskurzalhatok. Fel a szobamba, Kickeet keresve alibitarskent, hogy menjunk le innivaloert. A Bisztro epp szemben van. De nem volt otthon senki, csak valami idetlen mocorgas a gyomromban, bena benult erzes. Lemegyek egy konyvvel es dohannyal a kezemben, az elobbivel meglepo modon hatekonyan haladtam, es azon morfondiroztam, miert demonizalta Marx a penzt. De persze kozben hatra-hatrapislogtam, meg mindig sok az ember, en meg egyedullehetetlenul, mindegy. Persze feladom. Atmegyek, veszek egy kis sushit meg vizet, kifele jovet odanezek es Breni raminteget, majd o is idenez messzirol. Kesz.
Felfele mint egy kis hulye kinezek meg az ablakbol, pont latok ket kis pontot beszelgetni egyszem maradek emberrel. Valahogy vonzzak az embereket. Tiszta lelkesede's. Keserede's. Kesere'des.
Nincs e'kezetem a konytvarban. Menjek olvasni.
szinamondta 10/29/2003 05:57:00 PM
. . .
2003/10/28
Visszahívott a tanárbácsi, és igen, juhéé, mehetek creative writingra következő félévben! Ilyet szól, "your prose needs to be a little clearer at some points". Hahaha, my prose, az volt az első írásom angolul, amit beadtam neki. Éljen. Mondjuk, tutira még ennél is jobban kész leszek az iskolai feladatoktól. Készebb leszek?
A tegnap este álomszerű volt. Mármint, ha azt izgisnek lehet nevezni, hogy kaptam megint egy CD-t és én is adtam egy Yonderboit, irtó kíváncsi vagyok, mit szól hozzá. És beszélgettünk, csak ő és én, a könyvtárból elfelé jövet, merthogy a CD az irodában maradt. Felfelé a lépcsőn, szövegelve valami hülyeségről, amire én sem figyelek oda, az egész épület üres lámpa lekapcsolva milyen egyértelmű helyzet lehetne!, és a levegőt is hülyén veszem már, de koncentrálok. Röhögünk, mint mindig, sajnálja, hogy nem jött el a pénteki bulira, mert az egyik lány előadása szerint én aztán megráztam. "But you really went down!" És sajnálta, hogy nem látott táncolni.
Bénaság, de mikor egy téma végére értünk, mindig kellett kérdezni valamit, ne menj még el. Már az utcán szemben állva a szélnek háttal ő, az illata az én orromba. Finom. Egyszál pólóban, fázni fogsz, a többit csak a fejemben teszem hozzá. Imádom a humorát. És asszem ő is az enyémet. Miért nem találkozhatunk? A gáz az, hogy ő biztosan nem mer kezdeményezni, az egyetlen alkalom a holnapi Raekwon-koncert lenne, de nem vagyok oda a durvulásért. Ellenkezőleg.
szinamondta 10/28/2003 02:11:00 AM
. . .
2003/10/26
Itt dózolok a képernyő előtt, sok hasznosat nem csináltam ma, kivéve, hogy játszottam egy kis pszichológusat, meg elvittem egy halom kölköt kirándulni, faleveleket nézni és ismerkedni és örülni. Annyira boldog voltam, hogy megkaptuk még az utolsó októberi napfényes napot, a pompázatos falevelek mindenkit feltöltöttek, a Connecticut folyó olyan hangon szólt, mint a tenger, hsssss, hssssssh, és Hollihopp elénekelt egy kínai gyerekdalt a fűben ülve.
Szóval lebonyolítottuk az első klubkirándulást, boldog voltam tőle. És még a csoportkeverés is jól sikerült, a "milyen állat lennél, te állat?" játék nagyon bejött. Így lettek madáremberek, halemberek és földemberek. Én persze halember voltam, kis színes pikkelyekkel, és beszélgettem emberekkel és hagytam, hogy a nap simogassa az arcomat. Basa csak röhögött rajtam, hogy hogy beöltöztem téligunyába, de így legalább ketten is viselhették a bazinagy és szép szivárványsálamat. Egymás után persze.
Engem meg egyen meg a medve.
Vagy nem. Meglátjuk majd, hogy tud-e
egy szivárványszín kishal beúszni
a szívbea szájba
ha a tartálya
az ő bástyája
lehetne.
Ki hiszi, ki nem, én is alig, ide vittem ma a népemet.
(Go Albin, go Kickee, go ISA, go... Be kell vallanom, a legjobb nemzközi klubelnökség vagyunk.)
szinamondta 10/26/2003 06:16:00 AM
. . .
2003/10/25
A legjobb úton haladok. Hogy ne lássak az orromnál tovább. Úgy látszik, mostanában mindenki szerelmes kezd lenni. Brájen, a nagymackó csokibarna munkatársam egyik nap kjielentette, hogy úgy érzi magát, mint egy idétlen iskoláslány. Én is, teljesen.
Megnéztük Joesee-val a ReOrientalism című darabot a kampusz színházában. Rávilágított, mennyi minden múlik azon, hogy milyen kiindulópontból mutatunk be dolgokat. Multimédiás volt a cucc, szóval a kivetítőn mentek mindenféle bejátszások, és még arabul tapsolni is megtanultunk, hogy bumm, tek tek szün bumm. A kedvenc részem az volt, amikor lejátszottak egy filmrészletet, amiben három különböző keleti hercegnő (asszem indiai, arab és valami jávai) táncolt, hogy elnyerje az uralkodó kegyeit. Persze a filmen roppant idétlenek voltak, de egyszercsak visszacsévélték a filmet, és a színpadon lévő zenészek játszottak az újravetített képek alá autentikus zenét. Hatalmas volt a különbség. Megadta a tánc esszenciáját. This is what I am.
Meg közben lehetett merengeni. Nevetve brekegni, remegve kerengni, ostobán bambulni, kismosollyal a szájszélen bénán bambulni,
ha megnyitom az outlookot.
szinamondta 10/25/2003 05:45:00 AM
. . .
2003/10/24
Miért vagyok én ilyen egy érzékeny csaj? Illetve, ilyen ábrándozó? Jaj, ha egyszerűbb lenne az élet. Ha nem a legbonyolultabb utat kellene állandóan választanom.
De ez csak akkor lenne lehetséges, ha nem kérdezné meg, vajon boszi vagy varázsló vagyok-e, hogy ékezetekkel tudok írni és nem tréfálkozna állandóan azon, hogy vajon mikor perdülök táncra, és nem emlékezne meg '56-ról egy csomó seggfej amerikai csemete előtt és - én meg még ránézni is alig merek, nem akarok zavarba jönni, pedig benne vagyok nyakig, jaj ha tudnám, hogy amit ír az jelent-e valamit, és mennyire jól esik, hogy még ha csak egy mondat erejéig is, de érzem az auráját, ahogy rámfigyeléskoncentrálésközbenbarátságosanhűvösakarmaradni.
Befejezni. Gyerekek, ha szeretnétek megtudni, hogyan kell egy átlagemberből szuperment csinálni, csak szóljatok szinának. Ő maj megmonnya.
Alig tudok másra gondolni.
szinamondta 10/24/2003 08:06:00 AM
. . .
2003/10/23
Furcsa borzongás, bőrből kibújás, aprókis ujjongás, közben meg lemondás.
Csak egy email. Azt állítva, hogy kedvesédes vagyok.
Közben meg lázas is. Nem beteg akarok lenni.
szinamondta 10/23/2003 02:52:00 AM
. . .
2003/10/22
Na, bocs, de a mai bejegyzés ékes (khmm, khmm) angol nyelven lesz. Mert már most nyomulok, hogy következő félévben bekerüljek creative writing órára. Hogy még ennél is jobban tudjam előadni szinönmagam. Úgyhogy be kell mutatnom valamit. Jöjjön. Lehet vállalkozni a fordításra. Meg kérvényezni a magyar szöveget. Hahaha, lefordítom magam.
Fall in love
You wouldn't believe the trees just as you wouldn't believe the weather. A crucial point as it is in my being, being whoever I am for the day, up here it seems to strive to be my friend. My capricious and, so far, probably only one.
It loves acting. First I thought it would be the usual stuff, with all the humidity, rainy days here and there, but on the whole reliably sunny and stable. Pretty early I had to realize that I'd been mistaken. Because she'd started playing with me exactly when it was needed; I knew very well that she wanted to startle me and thus energize me – she even invited me to her little tricksters.
So I got caught. I wanted to spend as much time with her as possible for I knew our intimacy would soon end. I was sitting outside pretending to be busy reading, however, I was just waiting for her. No no no, she had already been there. I felt her caress.
She has her odd moments, too. She deserves to be called unpredictable, though I hope she doesn't take it to the heart; because this is exactly what makes her so charming. Yesterday she just scared me off with her gloomy mood – at such times I find I'd better retreat and be silent. And then she changed her mind and with a shrug of her shoulder, she started smiling. A faint smile it was, but heartfelt for sure. It made me getting tied to her even more.
How she can amaze me and attach me to herself, she's well aware of. With a tiny blink of her eye then an unexpected unkind rebuff, just to keep me under control. And to my greatest pleasure, suddenly I fall back to grace again, being smoothly soothed. It is a cool breeze of her mouth on my neck and the slight feel of her lips on my cheek. She doesn't even have to touch me.
I'm caught, I tell you. Still I have to admit how I dread parting with her. She will turn away from me in the moment I'm just dozing, not paying enough attention. She really demands it and being an egoist, she won't ever be satisfied. She knows I'm fascinated but she'll soon get sick and tired of my enthusiasm.
And in the end fall will be gone. Taking all the purple and golden, rusty and pale-green leaves with her. Handing me on to a morose foreigner, the thought of which makes me but titter. I wish she'd linger on.
szinamondta 10/22/2003 07:06:00 AM
. . .
2003/10/20
B.konfúz.barát kételyeit eloszlatandó: az alt.bev. kimondottan alkoholt jelent, olyannyira, hogy a klub indításakor ki lettünk okítva, ha alkoholt is akarunk kínálni valamilyen rendezvényen, eszünkbe ne jusson kiírni ezt a szót. Ámde az alt.bev. kimondottan kapóra jön ilyenkor, hiszen mi más lehet az alkoholtartalmú folyadék, mint alternatív. Jó, hogy nem egyenesen deviáns.
Egyébként a mindenféle lónyálat meg szódának hívják. Soda. Én meg szívok, mert sehol sincs buborékos ásványvíz. Bocs. Ásványvíz sincs.
szinamondta 10/20/2003 05:59:00 AM
. . .
Kickee amerikai barátja jól megmondta a blogján, milyen ez a rothadó társadalom (mostanában télleg így érzem).
>>What is America?
America is freedom.
America represents freedom, but it’s the freedom of a spoiled child. The mentality that screams, "I'll do what I want, when I want, how I want." The type of mentality that causes revolution when somebody decides it's time to enforce the rules. The type of mentality that says, "I should be able to sue because life isn't fair." Perhaps this grew out of the frontier mentality, tolerance through separation. Hmmm...<<
Én meg azt reagálom kis rágódás után, hogy
szin
te
nem
értem
na
mond
juk
érdekes
már leesett
a pillant
ása
nem másra
hanem a
long walk
kövére
(ki a kampusz kövére?)
esett
A Long Walkon sem szokás egymásra reá nézni.
szinamondta 10/20/2003 05:41:00 AM
. . .
2003/10/19
Elszabott egy kedvem volt egész nap. Idegesít, hogy egyfolytában tanulni kell, kedden be kell adnom egy esszét hiphopra, és jót akarok írni. Nem tudom, ilyen hangulatban sikerül-e.
Találkoztunk patronáló apánkkal, George Kellnerrel. Nagyon vicces volt, nem gondoltam, hogy van humora.
Aztán nyüglődtem. Aztán esszéztem. Aztán lefeküdtem. És felébresztettek, hogy menjünk bulizni. Abszolút semmi kedvem nem volt, főleg, miután a "buli"-val kapcsolatos előítéleteimet megerősítette, hogy valami csaj a mosdóban épp elfelé kötözgette a bocit, mikor tusoltam. Magyarán, a gyomorának elege lett a nagy bulizásból.
De Albinnak ma van a szülinapja, úgyhogy nem tehettem meg, hogy nem megyek velük. Kickeenek itt van két haverja elfelejtettem melyik déli államból 1000 mérföldre, és sütöttek tortát meg csokival bevont epret és elhozták. A torta nagyon fincsi volt, mert dióval volt bevonva. Aztán iszogattak, én nem, minek, mikor egyszercsak bejön három ember, hogy miféle alkoholjátékot játszunk és hány kiskorút itatunk le. Eldobtam az agyam. Nem játszottunk semmit, röhögcséltünk. És hirtelen le sem esett, hogy volt a szobában két 20 éves. Aki már szavazhat, autót vezethet, lehet saját lakása és házasodhat, munkát vállalhat és gyereket is nemzhet, ha úgy szottyan kedve, csak épp nem vehet a szájába alt. bev.-et. Alternative beverage. Mert még kiejteni sem szabad azt, hogy alkohol. Nemhogy lenyelni.
Az utcán millió népek ácsorogtak és üvöltöztek, homecoming van, azaz visszajött egy csomó öregdiák is, és ma kétszer annyi a részeg délután 3 óta, mint amúgy. Ezért a campus safety végigjárta a koleszokat és klubokat, és bezárta őket mára.
Nem vártam semmit, de ettől már csak bőgni tudok. Tegnap sikerült is, kipréselni két és fél darab könnyet, mikor aludni akarva Lajkó Félixet hallgattam. És rájöttem, mennyire fontos a zenéje az identitásomban. Semmi kérdés, bennem van mélyen, egyértelműen érzem, kényelmesen az enyém.
szinamondta 10/19/2003 09:09:00 AM
. . .
Albin kitalálta: zselírozott cseresznyeöntet.
szinamondta 10/19/2003 08:53:00 AM
. . .
2003/10/17
Ezek komolyan nem normálisak. De tényleg!!!!
Most lett vége valami szar meccsnek, már hetek óta csak ez a téma, hogy a Red Sox hogy áll, ma valami Yenki meccs is volt, nemtom, ki nyert, csak annyit észlelek, hogy jeeeeeeee üvöltve (de olyan brutálul) rohangásznak a folyosón és az utcán, és miközben Frankie azt énekli, hogy it's up to you nuyork nuyork, fémkukákat hajítanak ideésoda és üvegcsörömpölés is hallik nem kicsit.
Jó nekik. Ők így boldogok.
szinamondta 10/17/2003 06:21:00 AM
. . .
Elmentem az Imani gyűlésére, irtó érdekes volt. A fekete diákok szövetsége ez, van egy nagyon szép házuk a kampuszon. A gyűlést egy "imával" kezdtük, ami inkább egy kis közösség-összetartó versikére emlékeztetett. Meghallgattunk egy felvételt, amin egy fekete humorista a "nigger" szó körül bűvészkedett. Pontosabban, az összes poén erre a szóra ment ki, tulajdonképpen minden sztereotípiát felsorolt, ami az "n-szóhoz" (mert így emlegették) kapcsolódik.
A vita arról szólt, hogy akkor most szabad-e használni a szót, vagy nem. Tudniillik, a feketék nagyon gyakran ezt használják a haverjaik megnevezésére is, mi több, azt is, hogy "dog" - ezt mondjuk nagyon nem értettem. Iszonyúan bírom, hogy itt az emberek tényleg elmondják a véleményüket, ha valami őket érintő dologról van szó. Volt, aki amellett érvelt, hogy ha ők használják a szót, akkor elveszti a negatív jelentését, mások persze kiakadtak ezen. Mivel a többszáz éves elnyomást és rabszolgaságot nem lehet csak úgy eltörölni. Azt is felhozták, hogy a negatív sztereotípiák megszüntetéséhez pozítív képeket kellene kialakítani. Ami meggyőző volt számomra az az, hogy mindegy, hogy színesbőrű ember használja a szót, mert maga a használat legitimizálja a létezését. Tehát a nemfehér ember simán kiveszi a fekete szájából a szót.
Ami engem kicsit zavart, hogy a sztereotipizálást és rasszizmust fehér tevékenységként emlegették csak. Szerintem ha már a szavakat akarjuk tisztázni, arra is figyelni kellene, hogy nem csak fehérember lehet rasszista, legalábbis én nem örülök neki, ha "lefehéreznek".
A végén meghívtam őket a vasárnapi mozizásunkra, a klubunkkal. És a legjobb hír: sikerült elintéznem a pénzt a jövő heti kiránduláshoz. Kaptunk egy kalap pénzt, hogy megnézzük a csodálatos faleveleket és elmenjünk egy labirintusba itt Connecticutban. Tisztára élvezem a szervezkedést. Juhuu.
Komolyan, hihetetlenek a színek.
Nemtom, a színektől vagy mitől van, de olyan szerelmetes hangulatba kerültem ma. Elkezdtem ábrándozni. Ez azt eredményezte, hogy kárba ment a kétheti tudatos evésem és tornám: benyomtam az arcomba egy bazifinom fagyit: csoki és karamell. Ez utóbbibankis golyócskák is voltak, belül karamellel. Meg tettem rá egy kis cseresznyegenyát is (hogy hívják a szószt gyűmölccsel?), és nem átallottam megenni. Merengve megenni, merengue meg lenni hiphip hop.
szinamondta 10/17/2003 06:14:00 AM
. . .
2003/10/16
"Legkevesebb öt halálos áldozata van a New York partjainál, helyi idő szerint délután történt kompszerencsétlenségnek.
Eddig ismeretlen számú sérültje van a délutáni szerencsétlenségnek amikor egy komphajó New York déli részén Staten Island előtt nagy sebességnek a dokknak csapódott. A mentést végző tűzoltók eddig öt holttestet szabadítottak ki a roncsból, de nem zárják ki, hogy további halálos áldozatokra bukkannak.
Egy a helyi rádióállomásnak, a New York One-nak nyilatkozó személy arról számolt be, hogy a hajón, amelyen ő maga is utas volt még legalább három élettelen testet látott a roncsok között." Mondta a zorigo. Hihetetlen, mi is ezzel a komppal mentünk szobornézőbe. Ijesztő. Meg az is eléggé, hogy meghalt a nagybátyám. Mi lesz a gyerekekkel?
szinamondta 10/16/2003 07:57:00 AM
. . .
Ezt is beszívtam. Épp olvasok és zenét hallgatok közben (minden kötelező), mikor jelez a gép, hogy email jött. Cónwei, ezzel a tárggyal: URGENT!
Jaj, de megijedtem. Holnap lesz óránk, nem tudtam elképzelni, mi lehet olyan sürgős. Az email első sora ez: "ah, i tricked you. this wasnt urgent at all. just a few more dumb things to say". Haha, nagyon vicces. De tényleg. :) Aztán el is gondolkoztam rajta, hogy miért hiszi az ember, hogy a sürgősség egyben rossz hírt is jelent.
Pöndörödnek a fotók a falamon. Úgy néznek ki, mintha úgy lennének odavarázsolva. Épp csak halványan érintkeznek már a fallal, parányi kis gyurmaragasztó a mediátor. Én vagyok a varázslóóóó. Erről jut eszembe, hülye kis M.fej aszitte egyszer és utoljára, hogy én tettem bele a görcsöt a lábába. Pedig nem - bár az akkori éles szomorúság simán átmászhatott, ha tott.
Olvasni kell. Remek. Elegem kezd lenni. Cónwei is bizti megunta és lefeküdt. Várhatom az újabb emailt hiába. Pedig SÜRGŐS!
szinamondta 10/16/2003 06:53:00 AM
. . .
2003/10/14
Csomó mindent csináltunk a hétvégén. Kezdjem sorjában.
Pénteken volt a karibi buli. A röhej az, hogy végig a szokásos hip hopot játszották, csak a végén volt reggae. Fáradt voltam és majdnem nyűgös, de az ember lemegy azért, ha már itt van a saját koleszában a hepaj. Annyira sötét volt meg hangos, hogy azt hittem, ez típerces buli lesz, de aztán ottragadtunk a végéig. Nemtom, miért van ez, de ha elkezdek táncolni, asszem valami furcsa hormonokat is termelhetek, mert általában végigvigyorgom a bulit és nem tudom leállítani magam. Ez aztán azt eredményezi, hogy valami megmagyarázhatatlan kör alakul ki körülöttem, és bár én nem hiszem el, de egyes szemtanúk állítása szerint a közönség többsége az én irányomba veti tekintetét. Ez még mind nem lenne baj, ha nem jelentené egyben mindennemű kommunikáció végét is az, hogy szeretek táncolni. Másképp fogalmazva: szinaszlódáun! Be kéne vennem néha valami fékező- vagy tompítótablettát.
Hegyszerű fekete barátunk ismét megpróbálta felvenni a kapcsolat kialakításának vékony fonalát, de hősnőnk köztudottan tart a hatalmas hímnemű egyedektől, ezért nem ösztökélte a muszkuláris férfiút további közeledésre.
Szombaton megnéztük Mark Twain meg Harriet Beecher Stowe házát a nemzetközi klubunkkal. Érdekes volt, főleg a Samé (aki Mark néven írogatott), kiderült, hogy nagy party animal volt az öreg, állandóan hatalmas társaság bulizott nála. Jut eszembe, szombaton is bepróbálkoztam egy bulival, a Gender Banderrel, aminek a lényege, hogy mindenki beöltözhetett ellenkező neműnek. Most ezt jópáran meg is tették, még verseny is volt, pénzjutalommal - igazából nem tudnék olyan dolgot mondani, amire itt ne lehetne forrást találni. Magyarán, tele van az iskola lével. Oké, a szülők mondjuk juttatnak is neki némi pénzt.
Marhára irritált megint az üvöltözés és a részeg magamutogatás, meg nem találtam különösebben viccesnek a jelmezeket sem, úgyhogy nem is maradtam sokáig. Meg különben is, vasárnap reggel nyolckor indultunk. Vissza a 17. századba.
Megnéztük a Plimoth Plantationt, amit 1627-ben hoztak létre a bevándorló angolok. Irtó jó volt, a korhű kis faluban beöltözött emberek válaszoltak minden hülye turista kérdésére, méghozzá korabeli angol akcentussal. Vicces volt, mikor egy kiscsávó megkérdezte egy fegyverre, hogy ugye műanyag, a pilgrim csaj azt válaszolta, hát ő nem tudja, mi az a műanyag, de tapogassa meg, aztán kiderül. Volt egy indián részleg is, igazi bennszülött amerikaiakkal, akik harcos mai álláspontot képviseltek. Nagyon szép volt a native american fiú tetoválással a mellkasán és fejpánttal a homlokán. Csak valami félig nyitott bőrnadrág volt rajta, és amikor egy szimplafejű nő kérdezett valamit róluk, Indian-okról, a fiú azt mondta, hát ő nem tud róluk semmit. Oh, beacuse you call yourselves Native Americans? - helyesbített amerimama.
A Mayfloweren szintén voltak korabeli népek, az egyikkel vitába is szálltam: azt állította, hogy Amerika az angoloké, mert ők fizettek a földjükért, és különben is, az "indiánok"-nak is megvan a maguk földje, meg nekik is. Hiába vitáztam vele, mert ő ottragadt a 17. század közepén, meg kicsit ciki is lett a téma. Mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, megkérdezte, hogy akkor az a mi földünk-e. Hát, igen. És nem laktak ott előtte más népek? Hát, izé, de. Viszont, arra gondoltam, azért nem lehet párhuzamot vonni a nomád népek egymással való harcai és a bevándorló amerikaiak ősamerikaiakkal vívott háborúi között. Bár, az egész kérdés marha bonyolult egy ilyen blogra. Vagy mi.
Szétázva értünk haza este, kellemesen fáradtan. Kis kaja után nyomás cipőcserélni a szobámba, aztán vissza a könyvtárba. Nem, nem fogok elpirulni, ha bemegyek. Nem, nem fogok. Pont a lépcsőfordulón találkoztunk, a nevemen köszönt, és megkérdezte, hogy vagyok. De komolyan gondolta, mert még egyszer megkérdezte. Elkezdtem mesélni a pilgrim sztorit, meg az Urált (úr isten!), és éreztem, ahogy a bőröm színe kezd a bőrkabátoméhoz hasonulni. És mindig úgy figyel! Aztén megjöttek a többiek is, és megnéztük a She's gotta have it-et, nem is ismertem fel Spike Lee-t a film legimádnivalóbb nyüzüge fekájában. Aztán a többiek leléptek, én meg maradtam.
Egy órám keresztül álltam egyik lábamról a másikra, miközben beszéltünk. Minden félét, hogy hogy is kerülök ide, mit akarok, miért van az a vicc, hogy még negyven évesen is tanulni fogok, meg zenéről, meg kávéról, meg emberektől, meg Pestről, meg azt mondta, hogy nagyon blanket, de nem jut eszébe a hely, ahová az emberek drogozni mennek Európában. Agyilag zokni? Kiderült, hogy fut, amivel pénzt keres, meg gyerekeket is tanít, meg vegetáriánus. Nagyon jó volt, hogy érdekelte minden, de tisztára lefárasztott az egész, a végén már majnem remegett a lábam. Ennyit koncentrálni! Szeretem a pozitív kisugárzású embereket. Jó, mondjuk ki nem?
Elég belőlem mára, zárul szina mókatára.
szinamondta 10/14/2003 05:06:00 AM
. . .
2003/10/10
Hurrá, repes a szívem, a drága megkapta az ösztöndíjat! Tavasszal itt lesz Bostonban, csak két órányira tőlem. Alig várom, az olaszom, kis ficsericserfi barátnőm.
Közben meg itt is alakul valami, kezdek normális konverzációkat tartani kedves emberekkel, mint Bíbor. Az első ember talán, aki érdeklődő és kíváncsi a gondolataimra, Amerikáról, otthonról, a különbségekről, és mesél arról is, miért szexista a kínai társadalom, ahonnan a nagyszülei jöttek a szabad ember hazájába. Együtt készültünk az egyik házidolgozatra, amin kezdem szétparázni az agyam, fogalmam sincs, mit várnak el a tanárok, ma is pl kiakadtam egy bé pluszon. Nem vagyok egy bé pluszos csaj. Kategória?
Szombaton megyünk kultúrprogramra a saját klubunk, az International Student Association szervezésében. Aminek én vagyok az elnöke, kiegészülve Albinnal és Kickeevel, meg egy bolgár lánnyal, aki annyira nem sürög. Mindegy. Vasárnap meg megnézzük a Mayflowert, amivel eleink (kié is?!) megéreztek Újanglia csodás partjaira pár szár évvel ezelőtt. Úgy érzem, kivételezettek vagyunk a magyar fejünkkel, annyira értelmesen nézhettünk a múltkor egy buszra várva, hogy az egyik professzor meghívott minket a szakmai kircsijére. Ingyé, persze. Nem szép, hogy beárulom, de úgy írja a pilgrimet, hogy pilgram. Mer' végülis így kell mondani, majdnem svával. Mondjukhogy pilgröm.
szinamondta 10/10/2003 06:21:00 AM
. . .
2003/10/09
Lett egy új kedvencem. Ain't no sunshine when she's gone Még egy hónappal ezelőtt lett az, mikor hallottam a Notting Hillben, a repülőn idefelé jövet. Azóta vadászok rá. A hétvégén New Yorkban egyszercsak szembejött velem, a metróban. Egy fekete énekelte rekedtes hangon, benne volt minden magány és szenvedély. Gyönyörű.
Most letöltöttem négy változatban, mindegyiket imádom, még Ja Rule-t is. Úgysem tudom mosmá lemosni magamról, hogy hiphopban nyomulok. (Nem is igaz, nem is igaz!)
Ain't no sunshine when she's gone
It's not warm when she's away
Ain't no sunshine when she's gone
And she's always gone too long anytime
She goes away
Hey I'll leave the young thing alone
But ain't no sunshine when she's gone
Ain't no sunshine when she's gone
Only darkness everyday
Ja, azért a DMX kicsit másról szól.
"It's dark and hell is hot
Ain't no sunshine when it's on
Only darkness every day
Ain't no sunshine when it's on
Cuz when its on, ya niggaz gonna be gone
Every time cuz we don't play"
Azt a harcos mindenit.
szinamondta 10/09/2003 06:19:00 AM
. . .
2003/10/08
Miért gondolok rá? Rája. Parája. Mer' nincs más a láthatár
on
enter
Nyelvem meg elégettem súlyosan
vízhólyag nőtt a számban
a táskámba
meg befolyt a tonhal leve
le
szinamondta 10/08/2003 07:18:00 AM
. . .
2003/10/07
Most meg a bloggert utálom. Nem mutatja a szeptemberi mondolataimat.
szinamondta 10/07/2003 04:41:00 AM
. . .
Amit a szagokkal kapcsolatban írtam, az nem vicc. Az egyik utazásom után, pár éve jöttem rá, hogy nem tud megérinteni egy város, ha nem szaglik. Mert valahogy ez az, amitől elkezd élni. Jó, nemcsak ez számít persze, de ettől válik teljessé az élmény. Kell az, hogy az orromon keresztül is érzékelhessem a várost. És New Yorkot tényleg lehet.
Mikor megérkeztem, nagyon keménynek akartam mutatkozni, hogy ne látsszak csak úgy, véletlenül odapottyantottnak a Times Square környékére. Ja, mielőtt gyalog nyakamba vettem volna a várost, igazi gyűlöletet kezdtem táplálni az AT&T iránt, mert a gatyádat is rájuk költheted, de az utcai fülke semmilyen formában nem fogja értelmezni a magyar mobilt. Pedig ez kellett volna ahhoz, hogy tudjam, papám merre jár. Hiába töltöttem háromnegyed órát fülemen a kagylóval, nem sikerült. Még jó, hogy megbeszéltük, legkésőbb hétkor a szálláson.
Ami olyan fél óra járásra volt a buszpályaudvartól. Első sikerélmény, hogy (térképpel a kezemben) simán odataláltam, bár a forgatag némely pillanatban kicsit megkavart. És akkor már jöttek a szagok: az utcai hotdog, a csatorna, a sárga taxik kipufogógáza, a vonzó yuppiek parfümje és főleg, ahogy mindez keveredett és kavargott az utcákon.
A találkozás édes volt, két hónapja nem láttam a szülémet. A lepakolás után el is indultunk, fel az Empire State Buildinghez, ahol 90 percet álltunk sorba, de megérte. Az iszonyat hidegben kimenni a kilátóba, és figyelni a fényeket. És elámulni, hogy hogyan lehet egy város ilyen nagy, sűrű és forgalmas és mégis magányos. Na meg persze megdöbbenni a szemmel látható, vaskos szmogon.
Szombaton a láblejárás eljárását tökéletesítettük. Mert akartuk New Yorkot, majdnem szőrős-bőröstül. Így lettünk Staten Island-ferry utasok, akik a hajóról figyelik meg a Szabadságszobrot és meglepődnek, hogy milyen tömzsi. Aztán végigdzsalnak a financial districten az összes látnivalójával együtt, elidőznek a Ground Zerónál aztán fel a kínai negyedbe, ahol fincsi ebédet nyomnak az arcukba, majd már csak egy igazi kávé kell, a lidlidliben. Alig tudom kimondani. Little Italy.
Imádtam ezt a nyüzsgést, végre találkoztam valami élővel, a New England-i (hogy írjuk?) fogság után. Itt vannak arcok és stílusok, vannak ruhák és vannak frizurák. És beteljesült a vágyam, láttam igazi b-boyokat, először a metróban aztán a Times Square-en. What time is it? Showtime! Ők már nemcsak kedvtelésből, hanem pénzért csavarják. De azért tetszett.
Aztán másnap Central Park, ami szintén megérne egy teljes napot, mi olyan két és fél órát vándoroltunk benne, meglestünk pár szobrot és szökőkutat, meg a kínai masszőröket, akik megszabadították a járókelőket a városi stressztől. A Metropolitanben hatalmas volt a tömeg és nem akartunk két órára berohanni, majd legközelebb. Jobb volt a kellemes őszi napon, kicsit csípős szellő kíséretében a Brooklyn-hídon sétálgatni, ami ugyanúgy tele volt emberekkel, mint az összes park és utca. Itt az emberek arra használják a hétvégét, amire való. Kimozdulnak és lazítanak.
Aztán letelt az időnk, ügyesen visszaközlekedtünk a pályaudvarra. Asszem majdnem büszke voltam magamra, amiért ilyen királyul kiismertem magam. Apukám meg azonnal felvette a New York-i stílust, akkor ment át a zebrán, mikor piros volt. Mentünk, mint zúgó vihar. És ettünk, Haagen Dazst. Itt miért nincs?
Felfértem a fél hetes hazafelé-buszra. Sötétedett, a város így is bájos, vonzó és izgalmas volt, még Bronx ellentmondásaival is. És a szaglóorrom azért nem lógott a búcsúzkodáskor, mert enyém a két nap. Együtt voltunk, apalányaharmónia. És én voltam a kalauz, az új övtáskámmal, ami a várossal együtt a szívemhez nőtt. Vagy inkább a derekamhoz. Az előbbi még mindig másé.
szinamondta 10/07/2003 04:36:00 AM
. . .
2003/10/06
Először az orromnál ragadott meg, és húzott magával. A város szaga. Meg illatai. Meg arcok és hajak és zakók és nyelvek és kaják és metró és szemét és tömeg, meg szél, szél ssszzzzz
Nem bírom leírni most, hogy milyen volt. Tetszett, a sokszínűsége, az, hogy kettőt lépsz és már egy másik városban, sőt, országban érzed magad. Persze riasztott is kicsit, az embertelen nagy épületek, amiben egy vagy a sok százezerből.
Télleg nem megy ez most. Elmegy szina aludni a otthonról most kapott párnával. Hópityipű.
szinamondta 10/06/2003 05:55:00 AM
. . .
2003/10/03
Igen, igen, igen! Túl vagyok az első kiselőadáson. De valahogy olyan feszült vagyok még mindig, egész nap. Rezegnek bennem a részecskék. Pedig igazi jó élmény volt. Főleg, mert utána együtt ebédelhettem a többiekkel. Kezdek feltörni. :)
Szóval a b-boying eredetéből szinte profi vagyok, mutattam nekik videókat (a jitterbugról meg a capoeiráról, amik erősen meghatározták az oldschool breaket), teljesen behidaltak tőle. De az elején úgy izgultam, hogy össze-vissza torzult a hangom, aztán kicsit megnyugodtam, mikor láttam, hogy nem unják magukat halálra. És a végén csomóan mondták, hogy milyen jó volt. Nekem az volt a legfontosabb, hogy mr Cónweinek tetsszen. Legutóbbi emailje előrevetítette a sorsomat, miszerint híres kathak-break táncosnőként fogok feltűnni a filmvásznon. "And definitely let us know when the kathak dance is. I'll be there in a heartbeat. You can be the first person to blend b-girling with kathak. Youll be famous. Theyll make movies about you." In a heartbeat. Ez milyen szép!
És igen, igen, igen, holnap megyek New Yorkba! És találkozom édespapámmal. Jaj, de izgi. Aztán ha hazajövök, nekifeküdhetek megint a tanulásnak: a szexualitás története-óra első házidolgozatában van 5 kis és egy nagy kérdés. Kérdés: vajon mit értenek kis kérdés alatt? Fejtsd ki egy oldalban. A nagyot meg három-négyben. Ivon mondta, készüljünk rá együtt és megadta a számát. Örültem. Meg annak is, hogy Kino, a kis hamis, vacsikor elment mellettem és elnyújtva mondta a nevemet. De csak azt.
szinamondta 10/03/2003 03:21:00 AM
. . .
2003/10/01
"a tudat, hogy en olvashatok az elmenyeidrol, erzeseidrol nem csupaszit le? nem erzed ugy, hogy meztelenul allsz elottem, mig en ruhaban neha-neha ledobok magamrol egy kiegeszitot?" - kérdeztettem emailben.
Asszem eléggé ekszibicionista vagyok én ehhez, csak élőben elég jól leplezem. Vagy nem is tudom. Ez a haj például, amit ma vágott nekem Meg, elég extrémre sikerült. Főleg New England-i mércével. Oldalt hosszú, hátul háromszögben elvékonyított (kiscsikós), majdnem olyan, mint otthon a trendifrizi. Újdonsült fodrászom nagyon örült nekem, mert végre nem csak az "igazítsd meg a végét" feladatot kapta. Aggodalmaimra, hogy az egyenfejű prepik ezután még inkább kinéznek majd, ennyit válaszolt: no, you'll be o.k, but you might scare them a bit. Úr isten, van ennél konzervatívabb hely?
szinamondta 10/01/2003 07:29:00 AM
. . .
|
lehet, hogy valami eszedbe jut. akkor
teismondd
. . .
. . .
. . .
ez mind rég volt
|
